Századok – 2002

Tanulmányok - Tusor Péter: A magyar hierarchia és a pápaság a 17. században III/527

A MAGYAR HIERARCHIA ÉS A PÁPASÁG A 17. SZÁZADBAN 529 teljeskörű feltérképezésének további nehézségét jelenti, hogy legtöbbször egy-egy pápai dikasztérium — olykor minimális, mégis elmellőzhetetlen — magyar vonatkozásainak összegyűjtése is hosszas kutatómunkát igényel.1

0 Jelen áttekintés még nem vállalkozhat a kérdéskör átfogó összegzésére. Vizsgálataim első szakaszát lezárva az alábbiakban egyelőre csak a kapcsolatok főbb fordulópontjainak tömör bemutatására és értékelésére teszek kísérletet. Azoknak a jórészt ismeretlen eseménysoroknak vázlatos rekonstruálására kerül tehát sor, amelyek olykor évtizedekre kihatóan meghatározták Róma és a magyarországi katolicizmus viszonyát; a kronológia koordinátáira helyezve pedig egyben lehetővé teszik a téma periodizációjának megállapítását.1

1 Mielőtt azonban tulajdonképpeni tárgyunk, illetve annak előzményei: a késő középkori pápai-magyar érintkezések ismertetése következne, röviden meg kell ismerkednünk a kora újkori pápaság jellemzőivel. I. A PÁPASÁG: AZ EGYHÁZI ÁLLAM ÉS A RÓMAI KÚRIA A 17. SZÁZADBAN A belső erők és a protestáns kritika hatására a 16. század második felében kiformálódó reformpápaság a trienti program végrehajtását állította küldetése középpontjába. Az erőteljes állam- és egyházkormányzati centralizációval, uniformizációval párosuló reformtörekvések gyors és átütő sikere vitathatatlan. A középkori gyökerekből a protestantizmus mellett a kor igényeinek megfelelő, modernizált kora újkori katolicizmus fejlődött ki. A rövid életű reformkorszakot azonban hamarosan egy újabb, a barokk pápaságé követte. Ezt a megújulás éles cezúrája ellenére szerves, elsősorban intézményi, társadalmi kontinuitás köti össze a reneszánsz időkkel. Fő jellemzője a szuverén Egyházi Állam érdekeinek szinte kizárólagos preferenciája. Az „egy testben két lélek" jelensége: az egyetemes egyházfői és a legitim államfői szerep antagonizmusa mind nyilvánvalóbbá vált. A pápák lelkipásztori küldetésének alapjait biztosító állami szuverenitás fenntartásának ugyanakkor nem volt alternatívája.

1

2 seine Tätigkeit als römischer Agent deutscher Bischöfe (1638-1655) und seine Sendung nach Deutschland (1643-1644). RQ 39 (1931) 377-425, 377-379. Az e téren rejlő lehetőségeket mutatja: Я. Kühn-Steinhausen: Die Korrespondenz Wolfgang Wilhelms von Pfalz-Neuburg mit der römischen Kurie. (Publikationen der Gesellschaft für rheinische Geschichtskunde 48). Köln 1937. - Minderre lásd még: Irene Polverini Fosi, A proposito di una lacuna storiografica: La nazione tedesca a Roma nei primi secoli dell'età moderna. Roma Moderna e Contemporanea 1 (1993) 45-56. 10

Ritka kivételnek számít az olyan könnyen áttekinthető irategyüttes, mint a rítus kongregációé. E pápai hivatal magyar vonatkozásait már feldolgoztam: A magyar egyház és a Sacra Rituum Congregatio a katolikus megújulás korában (A kongregáció megalapításától 1689-ig). MEV-Regnum 11 (1999) 1-2. sz. 33-64. [korrektura nélkül], illetve Magyar szentek liturgikus tisztelete és a római Sacra Rituum Congregatio a korai újkorban. In: Szentjeink és nagyjaink Európa kereszténységéért. (Miscellanea Ecclesiae Strigoniensis 1). szerk. Веке Margit. Budapest 2001. 107-115. - A vatikáni levéltár kutatási problémáira lásd Sergio Pagano bírálatát: Una discutibile „Guida" degli Archivi Vaticani. AHP 37 (1999) 191-202. 11

Az alább ismertetésre kerülő problémák részletes kifejtése, teljesebb szakirodalma és forrásbázisa megtalálható PhD értekezésemben: Tusor Péter: A magyar egyházi elit és Róma kapcsolatainak ismeretlen fejezetei (1607-1685). Budapest 2000 (kézirat). Hozzáférhető: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Történeti Intézet, Könyvtár. 12

Paolo Prodi: Lo sviluppo dell'assolutismo nello Stato Pontificio. I: La monarchia papale e gli organi centrali di governo. Bologna 1968., és [Vö.] The papal prince: One Body and Two Souls. The Papal Monarchy in Early Modern Europe. Cambridge 1987.