Századok – 2002

Történeti irodalom - Décsy Gyula: The Linguistic Identity of Europe (Ism.: Bacsi Lajos) II/519

520 TÖRTÉNETI IRODALOM i évtizedben a történeti nyelvtudomány, a szociolingvisztika, a nyelvpolitika, a nyelvi tervezés stb. tartományai felől másrészt. Leszögezhetjük már most: hatalmas fogalmi apparátus, elmés közelítési módok alkalmazásával sikerült megvilágítania sok, mindeddig homályban maradt összefüggést, árnyalnia számos feltevést, felhívnia a figyelmet fontos részletekre. A fentiek fényében izgalmas kérdés az is, hogy a szerző szakmai pályájának, fejlődésének íve miképpen vezetett el az említett témakörhöz. Itt nem lehet feladatunk ennek vizsgálata, annyi mindenesetre megállapítható, hogy a tárgyalt mű Décsy Gyula nyelvészeti munkásságának alapvetően fontos állomása, mely összegző és kitekintő egyszerre. A felvidéki Negyeden 1925-ben született Décsi Gyula életének emlékezetes szakaszát jelentették az érsekújvári gimnáziumban folytatott tanulmányai. Itt kezdődtek szakmai kapcsolatai későbbi pályatársakkal a bölcsészet, elsősorban a nyelvészet területén. Egyetemi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen fejezte be 1948-ban. Szakmai pályáját lényegesen befolyásolta az ELTE nyelvtudományi tanszékeinek szellemi közege. Meghatározó volt Kniezsa István hatása, aki a szlavisztika irányába, ezáltal pedig a történeti nyelvészet és a magyar nyelv történeti kapcsolatai felé fordította Décsy Gyula figyelmét. A forradalom után kivándorolt, ám természetesen nem szűntek meg nyelvészeti stúdiumai. A göttingai egyetem finnugor tanszékén dolgozott, később a hamburgi egyetemen megalapította a finnugor tanszéket. A 70-es években áttelepült az Egyesült Államokba. A bloomingtoni Indiana University állandó professzorként alkalmazta. Itt általános nyelvészettel, ural-altaji nyelvészettel foglalkozott, s foglalkozik jelenleg is, ezen belül finnugorisztikával és szlavisztikával. Szerkesztője a bloomingtoni egyetem Ural-Altaji Évkönyvének és a Bibliotheca Nostraticának. Rendszeresek magyarországi előadásai, közleményei, az elmúlt évtizedben Décsy professzor számos budapesti és országos nyelvészeti fórumon hallatta hangját. Décsy Gyula „A nyelvi önazonosság Európában" című kétkötetes műve természetesen nem nélkülözi az előzményeket. Több olyan könyve, írása jelent meg, amelyek közvetlenül kapcsolódnak tárgyalt monografikus munkájához. Már az 1960-as években itthon és külföldön egyaránt ismerték és elismerték szerzőnk érdemeit a finnugor nyelvtudomány művelése terén. Akkoriban jelent meg német nyelven a „Bevezetés a finnugor nyelvtudományba" című munkája. (Einführung in die finnish-ungarische Spraxhwissenschaft. Wisbaden, Havrasowitz, 1965). Minden bizonnyal azért, mivel mindinkább belevonta látókörébe a világ nyelveit, a nyelvkeletkezés, az eredeti nyelvi állapotok kérdései behatóan kezdték foglalkoztatni. E nagyszabású kutatómunka eredményeként publikálta „Rekonstrukciós" köteteit. Figyelemre méltó müveket alkotott Décsy professzor a glottogenezis (glottogónia) területén is. Rendszeresen tájékoztatott LOR (Language Origins Research) fórumainak és találkozóinak elméleti eredményeiről, ötvözve a nyelveredetről szóló klasszikus tanokat a LOR jelesei — Hewes, Wescott és mások — által képviselt mai teóriákkal. Mindemellett témánk szemszögéből közvetlen előzménynek az Európa nyelvi jövőjével és az „eurish" kérdésével foglalkozó cikke tekinthető, noha az összevetés csak részletesen indokolt, figyelemmel az arányok és a tartalmi dimenziók eltéréseire. (Gyula Décsy: Europe's Linguistic Future: the Eurish-Problem In: Eurasian Studies Yearbook (Ural-Altaische Yahrbücher) 65, 1993.) Ilyen előzmények után szemügyre vehetjük Décsy Gyula művének szerkezetét és feltárásainak fontosabb eredményeit. Figyelemre méltó az I. kötet módszeres bevezetése. A szerző 16 oldalt szentel „Európának mint nyelvi jelenségnek", és általános áttekintéssel szolgál az emberi nyelv(ek) eredetét érintően, majd felvázolja Európa lingvisztikai előtörténetét. Az európai kontinens nyelvi múltjáról szólva a szerző az indo-európai és az uráli nyelvek kapcsolatrendszerét elemzi. Az európai nyelvek döntő hányadának gyökereit vizsgálva kiemelten foglalkozik a két „vezető" nyelv — a görög és a latin — korai és mai hatásaival és kulturális különbözőségeket eredményező népességi-nyelvi összefüggéseivel és viszonylataival. Európa lingvisztikai jelenét a kötet további fejezetei mutatják be. Empirikus szemléletmódot követve, Európát nyelvi övezetekre osztva, bizonyos értelemben teljességre törekedve veszi számba a kontinens idiómáit, végzi el jellegzetességeik, társadalmi-politikai és kulturális paramétereik vizsgálatát. A szociológiai ihletésű leírásokat számos statisztikai táblázat, valamint diagramok és magától értetődően autentikus könyvészeti adatok támasztják alá. A II. kötet a „Makrolingvisztika" és a „Demostatisztika" jegyében íródott, fentebb már jelzett értelemben. Az előbbi fejezet az európai külső és belső nyelvészetet, valamint Európa nyeivi-nyelvészeti jövőjét vázolja fel, az utóbbi olyan jegyzékeket, kimutatásokat, adatokat, és elemzéseket tartalmaz, amelyek megvilágítják az egyes nyelvek helyét a rendszerben. Sokatmondóak e fejezeteken belül az alcímek, illetőleg a szerző által alkalmazott fogalmak és kategóriák. Ezek időszerűségükkel, szokatlanságukkal vagy (nem utolsósorban) problémamegoldó, előremutató jellegükkel