Századok – 2002

Történeti irodalom - Pölöskei Ferenc: A magyar parlamentarizmus a századfordulón (Ism.: Bartus Sándor) II/512

514 TÖRTÉNETI IRODALOM i ber-paktum 1902.), az alapproblémát jelentő haderőreform előtérbe kerülése már újra bukását eredményezte. A másik politikusi pálya Darányi Ignácé, aki agrárminiszterként 4 kormányban közel tíz évet töltött. 1881-től képviselőként Tisza köréhez tartozott, de csak az ő bukását követően jutott miniszteri tárcához. Személye a korszakban egyre inkább előtérbe kerülő agrárproblémák megoldására tett, de csak részleges eredményeket hozó kísérlet miatt jelentős. Agrárius elkötelezettsége mellet is tompítani igyekezett a merkantilokkal szembeni ellenségeskedést, de miniszteri tevékenysége elsősorban a mezőgazdasági termelés korszerűsítésére (új fajták, képzés, továbbképzés), a szükséges háttérintézmények létrehozására (iskolák, állategészségügy, vízszabályozás stb.) irányult. E célok elérése érdekében igyekezett kivonni magát a közpolitikai vitákból, ahol az agrárnépesség körében egyre növekvő elégedetlenség tompítására tett korábbi kísérlete (1898: II. tc. - A munkaadók és mezőgazdasági munkások közötti jogviszony szabályozásáról) egyik oldal igényeit sem elégítette ki. Szakminiszteri pályájának legsikeresebb szakasza Széli Kálmán bukásával lezárult, s bár a koalíciós kormányban újra megkapta a tárcát, ekkor már jóval kevesebb eredmény elérésére volt képes. Széli bukásával lezárultak az adott keretek közötti lavírozás kísérletei, s a következő rész már Tisza István azon törekvéseit tárgyalja, melyek a meglévő kereteken belül a struktúrát igyekezett úgy átalakítani, hogy biztosítható legyen a kiegyezés teremtette dualista rendszer fenntartására. Tisza István apja politikájával ellentétben, a megváltozott feltételekhez új módszer kidolgozásával igyekezett alkalmazkodni. Számára ugyanis már nem egy új, jónak tűnő keret kitöltése volt a feladat, hanem egy rosszul funkcionáló rendszer újból működőképessé tétele. Ennek elérése érdekében viszont a korábbi, alapjaiban kiterjesztő politikát szinte minden területen a korlátozás váltotta fel. A rendszer megreformálására irányuló első kísérlete 1904-ben még kudarcot vallott, ami elsősorban a mögött álló kormánypárt gyengeségével, megosztottságával magyarázható. Ezt követően a kiegyezéssel elégedetlenek és az azt ellenzők összefogásával létrejött koalíció átmeneti és csalóka ereje is hamarosan nyilvánvalóvá vált. Az 1905/06. évi válság, mely nyílt értelmezési harcot hozott a hazai parlamentarizmus kialakult formája és a meglévő királyi hatalom között, az utóbbi győzelmével végződött, ami magába hordozta a behódoló koalíció kudarcát is. A koalíciós kormányzásáról egy rövid áttekintést ad a szerző, mely egyben a Tisza-féle második kísérlet gondolati felvezetője is. Ennek keretében kerülnek bemutatásra azok a problémákat, melyekkel az új politikai kísérletnek is szembe kellett néznie, illetve melyek megoldására valójában Tisza vállalkozott. Tisza e második kísérletéhez, mely, ha sikeresnek nem is tekinthető, eredményes volt, az általa irányított Nemzeti Munkapárt biztosította azt a szilárd hátteret, melynek hiányában előző kísérlete a politikai struktúra átszabására nem járhatott eredménnyel. Az 1910-es hatalomváltást követően, az első év kompromisszumos megoldást kereső sikertelen próbálkozásai után, 1912. június 4-én Tisza, a haderőreform elfogadtatása során, a házszabály megváltoztatásával letörte az obstrukciót, melyet minden bajok legfőbb forrásának tekintett. A házszabályok további reformjával pedig biztosította pártja egyeduralmát a képviselőházban. Ezt követően már e megteremtett hatalomra építve törekedett az adott kereteken belül, a politikai struktúra további átalakítására, hogy annak segítségével a Monarchia (és ezen belül Magyarország) nagyhatalmi állása, valamint a magyar szupremácia biztosítható legyen. Ennek első lépése volt a már említett haderőreform elfogadása, mely Tisza Kálmán bukása óta a legfontosabb követelés volt az uralkodó részéről a magyar belpolitikával szemben. Ezt követhette a magyar belpolitikai struktúra átalakítása, melynek elsődleges célja az ellenzék és kormánypárt ellehetetlenült és sehova nem vezető vitájának megszüntetése, valamint az újra erős kormánypárt egy-párti uralmának biztosítása (166. 1.). A , júniusi csíny" már ezen az új úton megtett első lépéseket jelentette, melyet a házelnöki jogkör októberi kiterjesztése (parlamenti őrséggel megfejelve), továbbá a (háborús időkre vonatkozó) kivételes intézkedések novemberi elfogadása követett. így kialakult az a kormánypárti túl-hatalom, mely biztosította a Tisza által kívánt egyeduralmat a magyar parlamentben. De nem csak a parlament, hanem a mindennapi politizálás esetében is egyre jellemzőbbé vált az a szűkítő politika, ami, elsősorban törvénytervezetek és rendeletalkotások nyomán, a sajtószabadság, a gyülekezési és egyesülési jogok korlátozásában nyilvánult meg. Ez pedig már jelezte a közjogi kérdés háttérbe szorítását követően az új berendezkedés azon törekvését, mely az egyre inkább előtérbe kerülő társadalmi problémák (nemzetiségi-, agrár-és munkáskérdés) esetében is saját befolyása növelésére, illetve az ellentétes vélemények háttérbe szorítására irányult. A nemzetiségi kérdés terén azonban a külpolitika (német és bécsi ösztönzés) tárgyalásokra is sarkalta Tiszát. Ennek keretében tett kísérletet a megegyezésre a románok és délszlávok esetében, már egy esetleges háborúra is készülve, a monarchia pozícióinak javítását tartva szem előtt. Ahol lehetségesnek tűnt, ott szigorú határok és feltételek között egyezkedni is