Századok – 2002

Történeti irodalom - A bajai ferencesek háztörténete I. 1694–1840 (Ism.: Barna Gábor) II/502

504 TÖRTÉNETI IRODALOM i elbocsátása, tisztújítások, vizsgák. Elszórt adatokat találunk egyéb szokásokról is. Ilyen a pilátusverés nagypénteki rítusa, amelyet 1796-ban a zsidók kérésére betiltanak. (Idézte Bálint Sándor: Karácsony, Húsvét, Pünkösd. Budapest, 1973. 213-214.) De olvasunk főispáni beiktatásról, püspök és pápa beiktatásáról, az uralkodó születésnapjának megünnepléséről, az uralkodó haláláról és temetéséről, s az új uralkodó megkoronázásról (Ferdinánd 1830). Mindezek az ünnepek és rítusok kutatói számára is fontos adalékok. De helyet kaptak a város, a vármegye és — kissé ritkábban — az ország közéletének eseményei, a rend és a politika kapcsolata. Megismerhetjük a városiasodás első jeleit: új utcák nyitását (1793), a csatornázás megindulását (1828), utca kikövezéseket (1828), a közvilágítás bevezetését (1834), a Duna-szabályozás gondolatának megjelenését (1820), a városi és a vármegyei tisztújításokat, a ferences templom tornyában tűzőrség felállítását (1838). Rendszeresen közölt adatokon keresztül követhetjük nyomon a bajai rendház és a kalocsai érsekség kapcsolatát, annak alakulását, s rendi szempontból értékelését. Fontos forrás a háztörténet a mindennapok vallásgyakorlására, kegyességére: például búcsújárásokra, templomépítésekre, fogadalmi tárgyadományozásokra vonatkozóan is. Ez utóbbiak, különböző testrészeket (fej, fog, kéz, láb, mell, szív stb.) vagy egyebeket (térdeplő női alak, gyermek, béka) ábrázoló kisméretű ezüst tárgyak különösen az 1820-as években voltak népszerű és gyakori, a ferences templom Mária-oltárának adományozott ajándékok. A migrációra s a birodalmi kultuszkapcsolatokra utal a brünni Szűzanya tiszteletére 1745-ben készített, napjainkra már megsemmisült Mária-oltár. Szinte csak mellékesen jegyzik fel 1763-ban a halott-látásra vonatkozó egyik legrégibb hazai adatot Bátáról. Szinte évről-évre rögzítették a háztörténet lapjain az időjárás szokásostól eltérő voltát, s ennek függvényében a terméshozamok és az árak alakulását. A normális kerékvágásban és szabályok szerint futó életet rendkívüli események tarkították: ritkábban árvizek, gyakrabban tűzvészek, bűnesetek, gyilkosságok. Esemény Baján egy-egy kíséretével átutazó főpap, főnemes katona. De ugyanígy az 1827-ben megjelent papírpénz, a váltóforint. Gyakran olvashatunk a háztörténet lapjain az időjárás alakulásáról, főleg rendkívüli időjárási eseményekről: szárazság, sok eső, hirtelen hideg, hirtelen enyhe hullám télen, s ennek a gazdasági életre gyakorolt hatásáról. De megismerünk népi időjárásjóslásokat is. Ma már furcsának tűnik az a „csinált utak" nélkül élő világra jellemző megállapítás 1822-ből, hogy „mivel hidegebbre fordult az idő, reméljük, hogy a legjobb fuvarozó út lesz". A bajai ferences háztörténet sokszempontú kiaknázhatóságára példaként idézett adatok mellett nem hallgatható el azonban a közzététel egyik hiányossága: a mutató következetlen, szakszerűtlen és hiányos volta, amely a gazdag forrásanyag felhasználását nehezíti. Egy mutató összeállítása nem könnyű feladat, hiszen el kell dönteni annak mélységét, részletező vagy kevésbé részletező voltát. A forrásszöveg és mutatója összevetése után elmondhatjuk, hogy ebben az esetben sajnos nem sikerült sem kielégítő részletezésű, sem pedig pontos mutatót összeállítani. Témák, címszavak sokasága maradt ki a listából, máskor pedig a meglévő címszavak hivatkozása roppant hiányos. Például több, időjárással kapcsolatos jelenség szerepel a mutatóban: van jégeső, jeges ár, de nincs forgószél, vagy villámcsapás, amelyről szintén gyakran ír a háztörténet. Vagy a betegségek közül a himlő szerepel a mutatóban, de a hektika (tüdőbaj), amely a feljegyzések szerint sűrűn látogatta a ferenceseket is, hiányzik. A dunai tutajozást (1828) sem említi a mutató. Ez sajnos megnehezíti a könyv használatát, hiszen jelenségek keresése esetén — a mutató megbízhatatlansága miatt — az egész forrást végig kell olvasni. A bajai história domust mutatók, fogalmi magyarázatok (ezek a jegyzetekben is gyakran olvashatók) egészítik ki, amelyek a mai, ettől az egyházi világtól erősen eltávolodott emberek számára is érthetővé teszik az egyházi nyelv sok-sok fogalmát: szent év, búcsú, nagykáptalan stb. Néhány helyen azonban itt is pontatlanságok tapasztalhatók. Például a 133. oldal 534. jegyzetében, jóllehet Franz Behringerre hivatkozva az olvasható, hogy a búcsú (indulgencia) „egyházi értelemben... a büntetéseknek gyónás nélküli elengedése, amelyeket vagy ezen a földön, vagy a tisztítótűzben kellene kiállni". Ez helyesen: a búcsú a bűnbánat szentségében már megbocsátott bűnökért való büntetéseknek teljes vagy részbeni elengedését jelenti, vagy még részletezőbben: az egyház ígéretét arra vonatkozóan, hogy Krisztus keresztáldozatának mérhetetlen kincsestárára hivatkozva közbenjár a bűnbánat szentségében már megbocsátott bűnök után járó büntetések részbeni vagy teljes elengedéséért. Végső tanulságként leszűrhetjük: mind sürgetőbb és fontosabb volna lehetőleg mind több rendi és plébániai háztörténetünknek mielőbbi kiadása, hiszen azt az egyháztörténet, a rendtörténet mellett a történettudomány, a helytörténet, a néprajz, vagy akár a művészettörténet, zenetörténet, s a szélesen értelmezett művelődéstörténet is haszonnal forgathatja. Amúgy is izgalmas olvasmányok. A közzétételre, a jegyzetelésre jó példát adott Kőhegyi Mihály. Barna Gábor