Századok – 2002

Történeti irodalom - Paradisum plantavit (Ism.: C. Tóth Norbert) II/500

500 TÖRTÉNETI IRODALOM i A kötet fordítójának irodalmi szemléletéből is adódik, hogy számára a forrásokat összekötő kapocs magának a szent királynak a személye, s a történeti hitelesség, egykorúság, egyáltalán a források történetisége, az interpretáció és tendenciózusság, az utóélet-kérdése problémaként fel sem merül. Az olvasó szinte csak mellékesen értesül arról, hogy II. Szilveszter bulláját a kutatás nem tekinti hitelesnek, vagy a Szt. István-legendák minden további nélkül mint megbízható források jelennek meg. A kiadó igyekezete és dilemmája érthető, hiszen csak alapos, filológiai jegyzeteléssel, hosszas tanulmányokkal töltötte volna ki az Intelmek és Törvények a kötet terjedelmét, ami a nagyközönség számára tette volna a szövegeket nehezebben élvezhetőbbé, már ha a törvénycikkelyeket önmagukban szórakoztató olvasmánynak tekintjük. így pedig kényszerűségből további szövegekkel kellett a helyet kitölteni, amire persze p. az 1886. évi enciklikánál a Szt. István-legendák, de legalább a Hartvik-legenda sokkal inkább megfelelt volna. Összességében a fordító több szakmai segítséget igényelhetett volna, ill. kaphatott volna a magyarországi történészektől. A kötet kétnyelvű közlésben tartalmazza az Intelmeket (37-70. о.), a törvényeket, Odilo, cluny apátnak Istvánhoz írott levelét, okleveleket (pannonhalmi és pécsi alapítólevelek, 131-142. o.), valamint függelékként elhanyagolhatóan rövid részleteket a Szt. István-legendákból, a II. Szilveszter-bullát és XIII Leó „Quod multum" kezdetű enciklikáját 1886-ból, de a függelékben helyet kapottakat már csak olasz fordításban. Az apró hiányosságok, a válogatást ért súlyosabb kifogások ellenére örömmel és büszkeséggel veheti kézbe a magyar olvasó is a kötetet, ami korrekt, pontos és igen tetszetős megjelenésű. Ha a sorozat címére gondolunk, „Grandi autori", akkor el kell ismernünk, hogy méltó helyre került az Intelmek és név szerint nem azonosított szerzője: Aquinói Tamás, Szent Ágoston társaságába. Megkapta a Szent István-kori névtelen szerző azt az elismerést, ami a reprezentatív „Európa 1000 körül" c. kiállítás katalógusában is megillette volna. Ha e rövid írásművek egyetemes művelődéstörténeti jelentősége talán korlátozott is, Közép-Európa krisztianizációjánalc, a nyugati értékrend és művelődés befogadásának mindmáig élő és meghatározó dokumentumai. Veszprémy László PARADISUM PLANTAVIT Bencés monostorok a középkori Magyarországon / Benedictine Monasteries in Medieval Hungary Szerk. Takács Imre Pannonhalma, 2001. 752 о. A pannonhalmi főapátság kiadásában rövid időn belül két reprezentatív kötet jelent meg: A Möns Sacer 996-1996. Pannonhalma 1000 éve (szerk. Takács Imre, társszerk. Szovák Kornél és Monostori Martina, Pannonhalma, 1996.) című három kötetes munka az apátság alapításának, míg a mostani az államalapítás millenniumára készült, mindkét munka méltó módon teljesíti a kitűzött célt. Természetesen a kötetek elkészítésében nem egyedül a bencés szerzetesek, hanem a magyar szakmai közélet jeles tagjai is részt vettek. A két munka megvalósításában közreműködők között már első látásra is szembetűnő átfedések vannak, így például mindkét kötet szerkesztője Takács Imre volt, aki azonban nemcsak az összeállítást végezte, hanem kitűnő tanulmányokat is írt. További szerzőket is említhetnék, de mivel pozitív értelemben sem kívánok diszkriminációt tenni huszonegyük között, így felfedezésüket az olvasóra bízom, s ez a kötet tartalmánál és kiállításánál fogva igazán kellemes időtöltés lesz. (Persze, ha akarnám, sem lenne hely felsorolni az összes tanulmány címét, tartalmát és szerzőjét.) Elgondolkoztatónak érzem azt, hogy pár éven belül két ilyen jelentős munka látott napvilágot ugyanattól a közösségtől (szívesen írnék műhelyt), nem számítva most az említett kettőnél terjedelmében kisebb, ámbár annál fontosabb Magyarország és a Szentszék viszonyáról szóló tanulmánykötetet (szerk. Zombori István, Budapest, 1996. МЕТЕМ). Erre nem ad magyarázatot csupán az, hogy a szerzők egy része személyesen is kötődik akár a bencés rendhez, akár a pannonhalmi monostorhoz, illetve az általuk működtetett iskolához vagy éppen az általuk képviselt szellemiséghez. Itt persze joggal szólhatna közbe valaki, hogy persze volt rá pénzük — nos, valamilyen szinten ez nyilván pénzkérdés — azonban a pénz kevés, ha nincsen akarat. Azt kell tehát feltételeznem, hogy a bencés rendben és a hozzájuk kötődőkben van igény múltjuk, hagyományaik és tetteik tudására és arra, hogy ezeket másokkal is megismertessék. Hiszen mi más magyarázhatná azt,