Századok – 2002

Történeti irodalom - Kristó Gyula–Makk Ferenc: A kilencedik és a tizedik század története (Ism.: Tóth Sándor László) II/494

TÖRTÉNETI IRODALOM Kristó Gyula - Makk Ferenc A KILENCEDIK ÉS A TIZEDIK SZÁZAD TÖRTÉNETE Magyar Századok, Pannonica Kiadó, 2001. 222 o. A Pannonica Kiadó dicséretes vállalkozásának tekinthetjük a magyar történelem 10 évszázadát feldolgozó sorozat megjelentetését 10 kötetben. A szerkesztő (Szvák Gyula) utólag helyesen úgy döntött, hogy a magyarok korai története is kap egy külön kötetet. így a kronológiai kötettel együtt összesen 12 kötetet tesz ki a sorozat, amelynek érdeme, hogy magába foglalja, összegzi az egész magyar történelmet. Ilyen teljes, tudományos igényű, ugyanakkor olvasmányos stílusra törekvő sorozat nagyon régóta várat már magára. A szerkesztő a 9-10. századi magyar történet megírására Kristó Gyulát és Makk Ferencet kérte fel. A szerzőpárosnak, a korszak két jeles kutatójának, több közös munkája látott már napvilágot, ami szavatolta a kötet egységét. Kristó Gyula vállalkozott az őstörténeti bevezető és a „rövid", a honfoglalással záruló 9. század történetének elkészítésére. Ez azért is kézenfekvő volt, hiszen több monográfiát és tanulmányt írt már a korszakról. A bizánci-magyar érintkezéseket és az Árpád-kori magyar külkapcsolatokat kutató Makk Ferenc vállalta magára a 10. század históriájának megírását Géza fejedelem haláláig. Kristó Gyulának úgy kellett bemutatnia a magyarok rendkívül nehezen kibogozható őstörténeti „gyökereit", eredetét, s 9. századi politikai történetük vitás kérdéseit, hogy az olvasó egyértelmű tájékoztatást kapjon és ne tévedjen el a korai magyar történet útvesztőiben. Makk Ferenc munkáját az nehezítette, hogy a kalandozások történetét leszámítva a 10. század históriájával meglehetősen mostohán bánt a történettudomány. Bóna Istvánnak jelent meg nem régen egy, jelen kötethez hasonló tematikájú müve (A magyarok és Európa a 9-10. században. Bp., 2000.), de jóval kisebb terjedelemben és kevésbé átfogó jelleggel foglalkozott e két évszázaddal, inkább csak a külpolitikai és régészeti vonatkozásokat tárgyalta. Kristó Gyula és Makk Ferenc több kérdésben e munkától eltérő vagy azzal vitatkozó álláspontot vall, ez kitűnik e kötetből. A kötet első fejezetében a 9. század előtti magyar őstörténet főbb jellemzőit vázolja fel Kristó Gyula. A szerző helyesen szögezi le azt, hogy bár a nyelvi eredet nem jelent embertani és genetikai rokonságot, a magyarság „elődei" történetét nyomozva a nyelvtudomány mérvadó megállapításai nyomán az uráli, a finnugor és az ugor közösségen belül kell keresni őket. A legősibb lakhelyeket, az uráli, a finnugor és az ugor őshazákat is a nyelvészet segítségével határozhatjuk meg. A nyelvészeti problémák vázolása után egy kisebb alfejezet a nyelvészet által feltett nyugat-szibériai, Urál-vidéki őshazák táján fellelt, a magyarság elődeivel kapcsolatba hozott régészeti kultúrákat vázolja a Kr. e. 7-5. évezredtől Kr. u. 900-ig. Helyesen hangsúlyozza azt, hogy a régészeti kultúra nem etnikus jellegű, azaz nincs feltétlen egybeesés a nyelvközösség és a tárgyakat, leleteket hagyományozó egykori közösségek között. A szerző kiemeli, hogy mindenképpen össze kell vetni ősi szavainkat a régészeti leletekből kirajzolódó képpel. Az ugor korszak végét, a magyarság ugorságból való kiválását, s ennek kapcsán a magyar népnév vélhető kialakulását a szerző a hagyományos nézetnek megfelelően Kr. e. 1000 és 500 körüli időre teszi. Egy alfejezetben az írott forrásokban a Kr. e. 5. századtól (Hérodotosz) a Kr. u 7. századig (Orosz Évkönyv, bizánci híradások) fellelhető azon információkat veszi vizsgálat alá, amelyeket történeti hipotézisek magyarokra utaló korai forrásokként értelmeznek. Kristó Gyula érvekkel cáfolja azt, hogy ezek a híradások magyarokat jelölhetnének. A szerzőhöz hasonlóan úgy vélem, hogy a magyar nevet viselő csoportok ekkor még jóval északabbra (Volga menti Magna Hungaria vagy Baskíria) lakhattak, így a források látóköréből bizonyára kiestek. A magyarok bizonyíthatóan valóban későn, a 9. század 30-as éveiben jelennek meg az írott kútfőkben. Kristó korábbi műveihez hasonlóan az északi, baskíriai őshazából vándoroltatja a magyarokat a Dontól nyugatra eső új szállásterületükre, Levediába. Magna Hungaria melletti érvei között szerepel a baskíriai és a kárpát-medencei régészeti leletanyag közötti hasonlóság, s a Gyarmat törzsnév baskíriai megfelelője (Jurmati). A déli, kaukázusi őshaza mellett szóló nyelvészeti érvet, — ti. a nagyszámú török jövevényszó meglétét a magyar nyelvben — elsősorban azzal hárítja el,