Századok – 2002
Közlemények - Nógrády Árpád: A földesúri pénzjáradék nagysága és adóterhe a késő középkori Magyarországon II/451
JOBBÁGYI ADÓTERHEK A KÉSŐ KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON 463 ték, s a ridegen tartott állatok mellé a pásztorok itt a viszonylag szűk határok között is kiköltöztek, s a falu vagyonát állandó jellegű kunyhóikból őrizték (quasdam domunculas seu casas pastorum pro animalium conservatione factas), miként azt az 1517. évi határjárás alkalmával maga Werbőczy István is megfigyelhette.44 A hízott marhát azután a vásárűtiak általában az óvári piacra (Moson m.) hajtották és ott értékesítették. Marhatartásuk és kereskedelmük méreteiről részleteiben nem lehet számot adni: arról mindössze egy oklevél számol be, mely szerint 1496-ban négy helybéli jobbágy 24 ökröt vitt a Szentgyörgyi grófok birtokában álló határszéli oppidumba. eladni.4 5 S végezetül essék még egy szó a Nyárasd felé eső határrészen álló nyárerdőben folytatott méhészkedésükről: ennek teljes értékét egy hatalmaskodás kapcsán 1426-ban száz aranyforintra becsülték.46 Összegezve az eddig elmondottakat annyi, úgy vélem, bízvást állítható: a pénzjáradék a káptalan birtokain nem rótt súlyos terhet az ott élő jobbágyokra. A tiszta gabonajövedelem szinte kivétel nélkül 3-5%-át kitevő cenzus persze öszszegszerűen sem volt magas, hiszen három településen is csak 40 dénár körüli értéket jelentett, s úgy tűnik, hogy az egyházi testület a rendkívüli adó kivetésének lehetőségével is visszafogottan élt. A jobbágyparaszti jövedelmekhez mérten elviselhetőnek tűnő adó jelensége mégis figyelemre méltó, s különösképp Vásárút esete tűnik példaértékűnek. A települést ugyanis, nyilván tehetősségéhez mérten, a káptalan is nagyobb összeggel terhelte, ami összességében és telkenkénti átlagban akár a két forintot is meghaladhatta. Ez az adó azonban a vásárútiak nettó gabonatermésének még mindig csak bő 10%-a volt, s a bevételi oldalt a helybéli jelentős állattartással kiegészítve jó okunk van azt sejteni, hogy a falu teljes jövedelmének ennél jóval kisebb hányadát, talán 6-8%-át tehette ki. Jóllehet az vitán felül áll, hogy Vásárút jómódú falu volt, mégsem valószínű, hogy lakói a Csallóköz más településein élőkhöz képest kirívóan gazdagok lettek volna. Erről részint közvetett adatokból is meggyőződhetünk, hiszen a jólét (igaz töredékes) nyomai jószerivel a nagy sziget majd minden településén tetten érhetők. Mégis, a közvetett adatok helyett hasznosabb, ha inkább a késő középkori Pozsony megye mindenható urai, a Szentgyörgyi és Bazini grófok három faluját vetjük vizsgálat alá. Kiindulási pontunk ismét a Liber proventuum. A számadáskönyv ugyanis tizenhárom csallóközi település teljes gabonatizedét is közli, mivel ezekben a káptalan volt a quarta birtokosa.47 Ezek döntő többségükben Szentgyörgyi és Bazini birtokok voltak, s minthogy közülük Misérd, Németsók és Vámosújfalu a grófok 15. század második feléhez köthető, ám datálatlan adólajstromában is felbukkan, s az utóbbi két falu adóegységszámait a Baziniak 1425. évi birtokbecsűje is közli, így a becsléshez szükséges legfontosabb adatok rendelkezésre álltak.48 De csak 44 Kürt-Vásárút 1517. évi határleírásában: DF 227 800. (Pozsonyi kápt. mit. D-l-15). 45 DF 227 871. (Pozsonyi kápt. mit. E-2-48) 46 DF 227 867. (Pozsonyi kápt. mit. E-2-44) 47 Pszkv. 13. A káptalan tizednegyedére: Monumenta ecclesie Strigoniensis I—III. Ed F. Knauz, L. Dedek. Strigonii 1874-1924. III. 692-697. 48 A grófok tizedfeljegyzésben szereplő birtokai: Bruck, Csütörtök, Németsók, Lakpaka, Kürt, Vámosújfalu, Felistál, Szemet, Misérd. (Az adólajstrom: DL 32 682.; a birtokbecsű és az osztálylevél: DL 11 718. és 11 726. Itt jegyzem meg, hogy az IIa Bálint által a két birtoklevél alapján közölt adatok gyakran tévesek, vö. IIa Bálint: A Szentgyörgyi és Bazini grófok birtokainak kialakulása. Turul 41. (1927) 37-71.
