Századok – 2002
Közlemények - Nógrády Árpád: A földesúri pénzjáradék nagysága és adóterhe a késő középkori Magyarországon II/451
JOBBÁGYI ADÓTERHEK A KÉSŐ KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON 455 szemben teljesített adózás emlékének is vélhetnénk, ha mind az országos köztörténet,1 2 mind a helyi események nem győznének meg arról, hogy valójában a legkorábbi fennmaradt földesúri adólajstrommal állunk szemben.1 3 Az összeírás ugyanis a Dráván-túlra, egy a 14. század második felében uradalommá alakult egykori kis várispánság, a Körös megyében fekvő Rojcsa (Rovisce) területére kalauzol. A birtok 1393-ban került magánkézre, miután Zsigmond egy tollvonással odaajándékozta azt Szerdahelyi Ders Mártonnak és testvérének, egy Somogyban birtokos família két tagjának.1 4 A tehetős középbirtokos család15 kiemelkedő tagja, Ders Márton, a kor egyik hatalmassága, Bebek Detre udvarában nevelkedett, majd a kor szokásaihoz híven Detre familiárisa lett, s gyors karriert futva be, hamar a báró jobb kezévé lépett elő: 1389-1392 között ura szlavón báni kinevezésével egyidejűleg a tartomány vicebánja, körösi és zágrábi ispán lett, később temesi alispán, majd újra vicebán, végül alnádor. (Bár történetünk szempontjából csak közvetett jelentőséggel bír, mégis meg kell jegyezni, hogy Márton 1403-ban, a bárók felkelése idején Bebek Detrét elhagyta, s a király oldalára állt, aminek jutalmaképpen rövid időre asztalnokmester, azaz báró lett.)16 Az adomány, amit nyilván Bebek Detre járt ki Zsigmondnál, egy csapásra várúrrá (Tapalóc), s egy közismerten gazdag uradalom birtokosaivá emelte a Szerdahelyieket. E gazdagság egyik korai tanúbizonysága maga a lajstrom, amely részint koraiságával összefüggésben több szempontból is különleges. Még kivétel nélkül egytagú neveket sorol fel, az egy aranyforintnál kisebb tételeket a középkori Magyarország századokon át használt, ám ekkoriban már idejétmúlt számítási pénzében, a mindenkori forgalomban lévő dénárokból negyvenet jelentő pensaban adja meg,1 7 s ami a jelen gondolatmenet szempontjából elsődleges: kirívóan magas adókról számol be. A jegyzék nyolc birtokon, 407 falusi és mezővárosi adózót nevez meg, akik összesen 1531 aranyforint dikát fizettek, vagyis átlagosan közel 4 forint lerovásával tettek eleget kötelezettségüknek. A magas átlagérték azonban némileg megtévesztő, ugyanis óriási különbségeket takar. A jegyzék szerint a leg-12 Mint az a lajstrom tételeiből első pillantásra kiderül, nem ún. kamara-haszna jegyzékről van szó, 1425-ből pedig rendkívüli királyi adó a szakirodalom szerint nem ismeretes: Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon 1387-1437. Bp. 1984. (a továbbiakban Mályusz: Zsigmond) passim. 13 DL 25 929. 14 DL 33 468. 15 A Szerdahelyiek birtokviszonyairól két osztálylevelük tájékoztat 1385-ből. Ezek tanúsága szerint szétválásukkor 17 birtok volt kezükön, de ezeket nyolc részre kellett osztaniuk: DL 7128. és DL 7129. A családra 1. Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301-1457 I—II. (História Könyvtár (Kronológiák, adattárak 5.) Bp. 1996. (a továbbiakban Engel) II. 230. (Az egyes nemesi társadalmi csoportokra jellemző életpályákra 1. Engel Pál: A nemesi társadalom a középkori Ung megyében. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 25.) Bp. 1998. 104-106. és 109. 16 Nevelkedése („a temporibus sue adolescencie continue in nostra curia crescendo"): DL 33 377.; tisztségei: Engel II. 230. és az ott hivatkozott oldalakon. (1403. évi pártválasztására 1. Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond-korban. (Értekezések a történeti tudományok köréből 83.) Bp. 1977. 44. 17 A pensara ld. Engel Pál: A 14. századi pénztörténet néhány kérdése. Századok 124. (1990) 75-78. és 91. A jegyzék készítője természetesen már forintban számolt, s hogy a pensa számítási egységként mégis fontos eleme az összeírásnak, annak részben valószínűleg az aranyforint-dénár kurzus hússzal vagy negyvennel osztható volta, részben a legalacsonyabb adókategóriák 1/16-od és 1/8-ad aranyforintban történő rögzítése lehetett az oka.
