Századok – 2002

Közlemények - Nógrády Árpád: A földesúri pénzjáradék nagysága és adóterhe a késő középkori Magyarországon II/451

454 NÓGRÁDY ÁRPÁD i A Zsigmond-korban széleskörűen elterjedt, németül Steuer, magyarul ostoradó néven emlegetett taxát a 15. század második felére és a Jagelló-korra nézve Szabó István vetette igen alapos vizsgálat alá. Elsőként és mindmáig egyedüliként egyrészt egy teljes taxa-jegyzéket, a baranyavári-kórógyi uradalom 1469. évi adólajstromát elemezve a korabeli jobbágytársadalom rendkívül erőteljes rétegzettségét mutatta be, másfelől pedig, elsősorban a fentebb említett nyugat-dunántúli domíniumok (Sárvár, Kapuvár, Léka) és az ónodi uradalom iratanyaga alapján, a jobbágyság megdöbbentő méretű adóterheit valószínűsítette. A szuggesztív erejű helyzetjelentés a sárvári uradalomban az éves cenzusnál 25-ször, a kapuváriban 37-szer, a sempteiben 18-szor, az ónodiban pedig 10-11-szer nagyobb rendkívüli taxa behajtásáról számolt be. Nagyon is érthető tehát, hogy az egyre gyakrabban szedett taxa láttán a magyar agrártörténet jeles tudósa egyenesen úgy vélekedett, hogy Mohács előestéjén az úri pénzadó mértéke immár a jobbágy teljesítőképességének végső határához ért, s ha „évenként nem is kellett azzal a paraszti gazdaságoknak megküzdeniük, egyszer-egyszer évek, sőt évtizedek verejtékes munkájának gyümölcsét emésztette fel".9 Szabó István elemzése és Fügedi Erik becslése jóllehet egy ponton, a pénzjáradék számszerű nagyságában eltér, végeredményét tekintve azonban egybevág: reális alapja nincs a nagy adóterheknek, s az a jelenség, hogy időről-időre mégis jelentős összegű faxaitokról hallunk, az már olyan nagyságrendű adót sejtet, amely — Szabó István szavaival élve — az örökös röghöz kötés kimondása mellett, joggal tekinthető a magyar jobbágytársadalom válságba torkolló útja egyik tragikus szimptómájának.10 A taxa extraordinaria jószerivel éves adóvá alakulása azonban nem a kései középkor magyar társadalomfejlődésének egyik végzetes fejleménye. Eves rendszerességú behajtását a bélháromkúti apátság birtokain már 1426-ban királyi engedély tette lehetővé.1

1

S hogy a fentebb idézett, portánkénti 2-3 aranyforint pénzjáradék sem különleges, azt mi sem bizonyítja jobban, mint egy 1425-ből származó adólajstrom, amely már a 15. század elejéről rendkívüli összegű jobbágyi adókról számol be. Az alábbi gondolatsor, ha igen vázlatosan is, a földesúri pénzjáradékjobbágyságra nehezedő súlyát kívánja meghatározni. Ehhez pedig az előbb említett adólajstrom vizsgálatánál aligha lehet jobb kiindulópontot választani. * A jegyzék címe ugyan némiképp félrevezető (Registrum dicarum in Royche in anno vigesimo quinto), hiszen a „dica" szó alapján az összeírást akár a királlyal publiées à l'occasion du Xlle Congrès International des Sciences Historiques par la Commission Nationale des Historiens Hongrois. I. k. Bp. 1965. 68. 9 Szabó István: A magyar mezőgazdaság története a XIV századtól az 1530-as évekig. Agrártörténeti tanulmányok 2. Bp. 1975. (a továbbiakban Szabó: Mezőgazdaság) 73-75. 10

Uo. 76. 11

„singulis annis in taxarum seu collectarum extraordinariarum... exaccionibus prefato fratri Nicolao abbati debitam obedientiam exhibere, ymmo talismodo taxas pecuniarias per ipsum super vos imponendi sibi absque contradiccione et recalcitracione aliquali extradare et persolvere módis omnibus debeatis": Hazai okmánytár I-VIII. Kiadják: Nagy Imre, Paur Iván, Ráth Károly, Véghely Dezső. Győr-Budapest 1865-1891., II. 239-240.