Századok – 2002
Közlemények - C. Tóth Norbert: Adatok a megyék és a hiteleshelyek közötti viszonyra a 14. és 15. században II/351
MEGYÉK ÉS HITELESHELYEK A 14. ÉS 15. SZÁZADBAN 363 gyéből pedig 1516-ból12 5 van.) Baranya, Pozsony, Vas és Zala megyék nemessége ellentétben a többiével, a megye fogalma alatt hangsúlyosabb dolgokat érthetett és valóban kísérleteket is tett arra, hogy tartalommal töltse meg az intézményt. Kérdés azonban, hogy valóban csak 140 évig élő, partikuláris jogszokásról van-e szó. Régóta tudjuk, hogy a hiteleshelyi „külső" munka a káptalanok előtt lefolytatott istenítéletekből fejlődött ki.12 6 Istenítélet és szomszédok kihallgatása között csak a modern, racionális jogi gondolkodás tesz különbséget, a középkori nem; akkor bizonyítási eljárás volt ez is, az is. A váradi regisztrum lapjain gyakran találkozunk olyan esetekkel, amikor megyésispánok, megyei udvarispánok, sőt egyszerűen csak falunagyok kérték a váradi káptalan közreműködését olyan ügyekben, amelyeket más módon nem lehetett eldönteni.12 7 A 13. század elején tehát még alacsonyabb rangú bírói fórumok is igénybe vették a későbbi hiteleshelyek szolgálatait. A szolgabírákkal kiegészült ispáni törvényszékek, a 13. század végén kialakult sedriák hiteleshelyi eljárást kérő jogát az 1291-es, már idézett törvény is elismerte. A jogfejlődés azonban nem kedvezett a megyei törvényszékek és a hiteleshelyek ilyen kapcsolatának. Az ország nagy részén csak a királyi kúria bíróságainak és a territoriális különkormányzatok vezetőinek volt ahhoz joguk, hogy a hiteleshelyeket külső munkára utasítsák, vagy felkérjék. Kivételt csak a már említett néhány dunántúli megye képezett. Zsigmond király 1396-os oklevele sem országos szokásjogként, hanem Pozsony megye szokásaként említette ezt az eljárást. Ugyanakkor, amíg más megyék, mint Szabolcs vagy Tolna, csak végrehajtói a felsőbb bírói hatóságok által küldött parancsoknak, addig e megyék vizsgálatokat kezdeményeznek, perekben végrehajtanak nem várva felülről jővő parancsra. Magam ennek okát a hiteleshelyek földrajzi eloszlásában vélem megtalálni, azaz a tatárjárás következtében az Alföldön rengeteg monostor és kolostor elpusztult, amelyekből idővel hiteleshelyek válhattak volna. A Dunántúlon viszont, mivel kisebb volt a pusztítás, szinte minden egyházi intézményből hiteleshely lehetett és lett is. Ennek következtében, bár e területek népessége nagyobb volt, még így is több hiteleshely dolgozott, mint amennyit a terület elbírt. Innen már csak egy lépés volt az, hogy egyesek csalárd eljárásokra vették rá a hiteleshelyeket, akik viszont, mivel az általuk végzett munka és a bevételeik között szoros összefüggés volt, ellenkezés nélkül elvégezték a megbízást. E probléma főleg a kisebb hiteleshelyeket érintette súlyosan. A folyamat az 1350-es évekre erősödhetett fel olyanynyira, hogy törvényileg kellett szabályozni a kérdést.12 8 Ugyanakkor ezáltal vált lehetővé e négy megye számára, hogy a hiteleshelyeket bevonják a munkába és ezzel az 1320-as évektől az 1400-as évek elejéig a megye kézzel foghatóbb formában öltött testet mint a királyság más részein. Miért hagyott fel a hét dunántúli megye is ezzel a gyakorlattal az 1460-as évek elején? A mandátumok eloszlása igen érdekesen alakul Zsigmond király ural-125 Szakály Ferenc: Ami Tolna vármegye középkori okleveleiből megmaradt 1314-1525. Szekszárd, 1998. 200. 126 Eckhart: Alkotmány 177-178. 127 Regestrum Varadinense examinum ferri candentis ordine chronologico digestum, descripta effigie editionis a. 1550 illustratum sumptibusque capituü Varadinensis Lat. Rit. curis et laboribus Joannis Karácsonyi et Samuelis Borovszky. Bp., 1903. 169/41 (oldal/szám), 177/65, 256/276, 261/287, 270/312, 293/362, 300/377. 128 1351: 3. tc. DRH 1301-1457. 131., Zichy II. 509.
