Századok – 2002
Tanulmányok - Csukovits Enikő: Bűn és bűnhődés. Vezeklő zarándoklatok a középkori Magyarországon II/303
322 CSUKOVITS ENIKŐ amelyiknek színe előtt a szemben álló felek egyezségre jutottak. Városoknál az a szokás is dívott, hogy a bűnösöket tettükért kitörölték a város könyvéből. Általában előírták a zarándokút elvégzésének határidejét is' - egyes esetekben még az útra kelés pontos napját is megszabták.7 8 Uticélként az esetek többségében két város, Aachen és Róma szerepelt. Róma elsősége vitathatatlan: az ismert 44 esetből 38 alkalommal jelölték ki úticélként, míg Aachen 24 bűnügy zarándoklatra kötelezett tettesei számára szerepelt előírt célpontként. A két zarándokhely közti különbséget az az adat is jelzi, hogy míg Aachen önállóan — vagyis Róma nélkül — csak négy bűnügyben szerepelt, Rómát 18 esetben tűntették fel egyedüli úticélként.7 9 A kontinens legtávolabbi vidékén fekvő Compostelát három gyilkosnak kellett meglátogatni: 1307-ben a szepesi Hermannus Banknak, az 1370-es évek elején pedig két Selmecbányái elkövetőnek, Mostelnek és Péter mészárosnak. A dél-itáliai Barit csupán Hermannus Bank kereste fel. Magyarországi célpontra eddig mindössze egyetlen adat bukkant fel - ez az adat elsősorban épp létezése miatt jelentős. Báta feltűnése a vezeklő-célpontok között ugyanis arra utal, hogy ilyen célra valószínűleg máskor is igénybe vettek hazai kegyhelyeket, vélhetőleg azonban csak a legjelentősebb, országos hírű kegyhelyek jöhettek szóba.8 0 Forrásaink néha olyan részletesek, hogy leírásuk alapján akár filmre is lehetne vinni a gyilkos által teljesített vezeklő cselekedetek sorát. Egyes esetekben a gyilkosnak kellett fizetnie a sírt, illetve neki kellett gondoskodnia a temetésről. A zarándoklat mellett az áldozat rokonai gyakran azt is elvárták tőle, hogy misealapítványokkal, vallásos társulatok támogatásával, vagy épp az istentiszteletekhez szükséges gyertyák illetve viasz biztosításával is gondoskodjon áldozata lelki üdvéről. Az előírt cselekménysor leglátványosabb részének mindenképpen az ünnepélyes megkövetés számított: ilyenkor a tettes sokadmagával, általában a vezeklőkre jellemző viseletben, ingben, mezítláb, megoldott övvel vonult az áldozat családja elé, hogy vétkéért bocsánatot kérjen. A vérdíjat, a homágiumot — vagy annak egy részletét — is ekkor szokták átadni. Mint elöljáróban már említettem, forrásaink száma, a kibocsátók köre egyértelműen bizonyítja, hogy a vezeklő zarándoklat országszerte elterjedt szokásnak számított, adataink tüzetesebb vizsgálatával azonban megállapítható, hogy alkalmazása egyes helyeken, közösségekben gyakoribb lehetett. Noha pontos statisztikával sajnos soha nem fogunk rendelkezni, azt nyugodtan leszögezhetjük, hogy a városok bírói gyakorlatában rendszeresen alkalmazott büntetésnek számított - a táblázatban rögzített 44 eset többségében, összesen 37 alkalommal a 78 Például a feleséggyikos Benedeknek a következő pünkösdkor, majd az azt követő évben hetvenedvasárnapon kellett útra kelnie. (DL 60149) A pozsonyi városkönyvben szereplő Niel von Sumberknek Miklós naptól számítva egy éven belül (DF 286772 f. 78.), az erdélyi Várfálui Györgynek karácsonytól számított egy éven belül kellett elvégezni a zarándoklatot. (Kolozsm. jk. I. 589.) 79 A valamennyi jelenleg ismert magyarországi zarándokadat szerint is Róma volt a legnépszerűbb úticél, messze megelőzte Aachent és az ugyancsak sokak által látogatott Szentföldet. A kegyhelyek hierarchiájára lásd Csukovits Enikő: Külföldi kegyhelyek — magyar zarándokok. Vigilia 2001/3. 191. 80 A bátai kegyhely történetére elsősorban Kónyi Mária: A bátai apátság Szent Vér ereklyéje. Regnum. Egyháztörténeti évkönyv. Bp. 1937. 119-140. A bátai ereklyéről művében részletesen megemlékezett például Petrus Ransanus, Mátyás király történetírója. Petrus Raasanus: Epithoma rerum Hungararum. Curam gerebat Petrus Kulcsár. Bp. 1977. 61.50.
