Századok – 2002
Tanulmányok - Zsoldos Attila: A királyné udvara az Árpád-korban II/267
294 ZSOLDOS ATTILA A viszonylagos forrásbőségnek köszönhetően a 14. századi királyi és királynéi udvar lovagjairól, ifjairól és apródjairól többé-kevésbé világos képet alkothatunk.27 2 A három csoport között hierarchikus rend figyelhető meg: az I. Károly udvarában 1324-től szereplő lovagok voltak a legmagasabb rangúak, őket az 1311-ben megjelenő ifjak és az 1321-ben felbukkanó apródok követték. Az ifjú és a lovag közötti különbség abban állhatott, hogy az előbbit még nem ütötték lovaggá, s néhány esetben igazolható is, hogy az ifjú utóbb lovagként szerepel. Az is kiderült, hogy az „ifjú" elnevezés nem az életkorral függött össze, hiszen ismeretesek példák arra, hogy valakit évtizedeken keresztül ifjúként említenek. Mindhárom csoport tagjaira jellemző, hogy a király személye melletti testőrző szerep ellátásán túlmenően gyakran jártak el az uralkodó által rájuk bízott ügyekben, s a lovagok olykor diplomáciai küldetéseket is teljesítettek.273 Kérdés mármost, hogy az elmondottak érvényesek-e az Árpád-kori királynék udvari embereire is, s ha igen, milyen mértékben. Nem számítva a magyar krónikáshagyomány azon történeteit, amelyek egyes nemzetségek őseinek valamely királyné kíséretében az országba érkező „lovagok"-at tesznek meg,274 királynéi lovagokkal mindössze négy esetben találkozunk, s némileg meglepő módon inkább a korai időkben. II. András egy, csak tartalmi átírásból ismert oklevele tesz említést egy bizonyos Vilmos királynéi lovagról (Willermus miles suus [sc. regine]), aki egy, a Dráva és a Mura között fekvő királynéi földet kapott a királynétól adományul, majd II. András beleegyezésével eladta azt Hahót nembéli Búzádnak.275 Az oklevél 1215-ből való, s II. András ez évben vette feleségül Jolántát,276 így aztán meglehet, hogy Vilmos a Jolánta kíséretében az országba érkező lovagok egyike volt. A lovag neve ezt alátámasztani látszik, ám azt sem lehet egyértelműen kizárni, hogy az oklevélben előadottak hosszabb idő alatt zajlottak le, azaz Vilmos mégis csak a király előző feleségének, Gertrúdnak az udvarához tartozott. Nem tudjuk azt sem, hogy milyen megfontolásból adta el Vilmos a birtokot, így aztán szerfelett bizonytalan lábakon áll a feltételezés: a neve alapján idegen eredetűnek gyanítható lovag nem szándékozott Magyarországon letelepedni, s ezért szabadult meg attól. Ha azonban mégis így történt, az nem lenne példa nélkül való: II. András egy másik oklevelében ugyanis éppen ezzel a magatartással találkozunk. Az 1235-ben kelt okmányból kiderül, hogy a néhai Jolánta királyné lovagja, bizonyos Galterius277 (Galterius fidelis miles ... Y. ... regine) a királytól birtokot kapott szolgálatai elismeréseként, melyet azonban András beleegyezésével utóbb eladott Csák nembéli Miklósnak, mert a király Aragóniába férjhez adott lányának, Jolántának a kíséretében eltávozott az országból.278 Meglehet, puszta véletlen, de akkor is feltűnő, hogy a harmadik királynéi lovag, bizonyos Péter fia Miklós, 272 A korszak udvari embereire vonatkozó adatokat 1. Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301-1457 I-II. Bp. 1996. I. 469^87. 273 Engel P.: Szent István birodalma i. m. 126-127. 274 A kérdésre összefoglalóan 1. Mályusz Elemér: Az V István-kori gesta. Bp. 1971. 62-83. 275 1215: CDCr III. 139. 276 щ, г(пе г м.: Az Árpádok családi története i. m. 421. 277 A kiadásban „Salterius" alakban szereplő nevet Szentpétery Imre javította „Galterius"-ra, vö. RA 540. sz. 278 1235: ÁÚO VI. 569-570.
