Századok – 2002

Történeti irodalom - Számvéber Norbert: Konrad 3 páncéloscsata Budapestért 1945 (Ism.: Dombrády Loránd) I/256

259 TÖRTÉNETI IRODALOM elérhető könyvészeti anyagot felhasznált, ezek alig vitték közelebb a poblémakör részletesebb megismeréséhez. A monográfia kitűnő táblázatok sorát vonultatja fel a szembenálló felek erőviszonyainak, azok szinte napi változásainak bemutatására. Tanulmányozásuk, a szemben álló páncélos erők összevetése révén az olvasó maga alakíthatja ki a képet a Konrád hadműveletek méreteiről, az elszenvedett veszteségek arányairól. A recenzens nem kívánja befolyásolni az olvasót e kitűnő adattár böngészésében és véleményének alakításában, azonban a szembenálló, elsősorban a páncélos csapatok veszteségeivel kapcsolatosan szükségesnek tart néhány megjegyzést. Az egymásnak feszülő páncélos alakulatok jelentései eredményeiket és veszteségeiket tekintve ezúttal sem voltak mentesek túlzásoktól, ami próbára tette az objektivitásra törekvő szerzőt. A szovjet hadsereg front és hadsereg szintű hivatalos jelentései a szokásoknak megfelelően ezúttal is szinte dicsekedtek a felvonultatott páncélosok és egyéb haditechnika mennyiségével, melyek szükségesek a kissé felnagyított erejű német páncélos hadosztályok legyőzéséhez. Ennek megfelelően a harcokról kiadott jelentések természetesen nagyszámú német harci technika — harckocsi, rohamlöveg, tüzérségi eszköz stb. — megsemmisítéséről adtak számot, mérsékelték a saját veszteségek adatait. Ugyanakkor a német hadosztályok napi harc és állomány jelentései ellenőrizhető módon lényegesen pontosabban adtak számot a harcok közepette egyre fogyó harci eszközeikről. Természetesen ők sem voltak szűkmarkúak, amikor az általuk kilőtt ellenséges páncélosok és más harceszközök számát kellett jelenteni. Saját veszteségek volumenét pedig azzal igyekeztek csökkenteni — bár ebből a harcok során vajmi keveset profitálhattak —, hogy a naponta rendelkezésükre álló egyre csökkenő számú harcjárműveikhez az éppen használhatatlan, de még javíthatóaknak tartott harckocsijaik számát is hozzáadták. Példaként álljon itt a hasonló módon összegző német jelentések közül a 509. nehézpáncéios osztály február 13-i jelentése. Ebben a parancsnok összegezte a január 18 és február 13-a közötti harci tevékenységük eredményét. Az osztály, mely január 18-án még 42 bevethető Tigris harckocsival rendelkezett 205 szovjet harckocsit és önjáró löveget semmisített meg. Ebből 11IS-2 nehézharckocsi volt. Emellett kilőttek még 113 páncéltörő ágyút, 21 tüzérségi löveget, 5 sorozatvetőt, 6 légvédelmi géppuskát és 5 repülőgépet. A szerző értékelése: „Ha a szokásos 20%- ot levonjuk, még mindig marad 164 harckocsi és rohamlöveg." Közben csak 11 Tigris harckocsi megsemmisüléséről adtak számot. Ezzel szemben a február 1-i állomány jelentésük szerint csak 6 bevethető harckocsi állt rendelkezésükre, de számon tartottak még 38 jelenleg használhatatlan harckocsit is. Teljesen megsemmisült, javíthatatlan Tigrisekről nem jelentettek. Ök és más egységek egyaránt feltehetően csak a teljesen kiégett, javításra szóba nem jöhető és a csatatéren hátrahagyott harckocsikat sorolták a veszteségek közé, a tábori javítóműhely körülményei között megjavíthatónak remélt harckocsikat nem. így is csak a javító műhelyek erőfeszítései tették lehetővé, hogy a hadosztályok általában naponta 8-10 bevethető harckocsi és rohamlöveg felett rendelkezhessenek. Hogy az általuk kilőtt szovjet harckocsikat is kijavíthatják, a német jelentések nem vették figyelembe. A kozmetikázásoktól függetlenül a szovjet harckocsi veszteségek igen súlyosak voltak, messze meghaladták az eleve kevesebb harckocsival és rohamlöveggel rendelkező német hadosztályokét, melyek szintén jelentősek voltak. A német hadosztályok február közepére — mint ez a függelék táblázataiból nyomon követhető — alig rendelkeztek bevethető harckocsival és rohamlöveggel. Nehéz helyzetben volt szerzőnk, mikor a két oldal által kilőtt, illetve elvesztett páncélosok számát objektíven igyekezett megállapítani. Elővezetett érvelései nyomán el kell fogadnunk, hogy ez a Konrád hadműveletben részt vevő páncélos hadosztályok tekintetében általában 20%-os pontossággal sikerült is neki. Számításai szerint a 3. Ukrán Front 1945. január 18. és február 10. között összesen 800 harckocsit és önjáró löveget vesztett, amiből 600 kijavíthatatlan volt, amire 193 német és magyar páncélos jutott, azaz minden elvesztett német és magyar páncélosra 4 szovjet. Csak ily módon volt lehetséges a szovjet fölény kiegyenlítése. Veszteségi számításokat ilyen eredménnyel eddig még senki sem végzett. Ezt a szakirodalom jelentős eredményeként könyvelhetjük el. Hasznos lenne, ha a magyarországi harcok más hadműveleteinek mindkét oldali veszteségeiről is hasonlóan megközelítő pontosságú számítások készülnének. A harckocsi veszteségekben mutatkozó jelentős különbségek okait kutatva, az aligha vezethető vissza a harckocsi típusok közötti különbségekre. A második világháborúnak az elmúlt idők során szinte mitizált T 34-es harckocsijának tulajdonságai nem haladták meg a Párduc harckocsiét, a Tigris tűzereje és páncélvédettsége viszont meghaladta azt. A hasonló IS-2 harckocsik csak kis számban tűntek fel a harcokban. A Sherman M4A2 harckocsik tulajdonságait maguk a szovjet katonák sem becsülték sokra. Szerzőnk szerint a német harckocsikra a legnagyobb veszélyt a páncéltörők és a tábori tüzérség lövegei jelentették. A szovjet páncélosoktól alig tartottak. Azoknak