Századok – 2002

Történeti irodalom - Számvéber Norbert: Konrad 3 páncéloscsata Budapestért 1945 (Ism.: Dombrády Loránd) I/256

258 TÖRTÉNETI IRODALOM A szovjet vezetésnek idő kellett, hogy pótolja a veszteségeket, a csapatokat feltöltse és felkészüljön a bécsi hadművelet folytatására. A harcokban szinte felmorzsolódott a 25. magyar gyaloghadosztály is. Frontvonalát kemény harcokban áttörték. Ezt követően a német vezetés megállapította: a hadosztály önállóan nem vethető be. Megjegyezni szükséges, hogy a hadosztály a támadó páncélosokkal szemben nem rendelkezett harckocsikkal, de még páncélelhárításra alkalmas lövegekkel is alig. Ezért természetes volt, hogy csak német páncélos támogatással volt képes arcvonalának megszilárdítására. Veszteségei sűlyosak voltak az 1.20 - 11.10. közötti harcok során: halott 567 fő, sebesült 1764 fő, eltűnt (átállás, fogság) 1882 fő. Összesen :4213 fő. Számvéber Norbert hangsúlyozandó érdeme, hogy betekintést nyújt a Dél Hadseregcsoport és a Balek seregcsoport törzsének a harcok vezetése során kifejtett tevékenységébe. Bemutatja az OKH-val kialakult, döntéseiket befolyásoló és meghatározó viszonyukat. A Konrád 3 hadművelet során egyre inkább kisebb egységekben, egymással laza kapcsolatban lévő, nehéz időjárási körülmények között harcoló német egységek vezetése minden szinten gyors és önálló döntéseket igényelt. Az állandóan változó harci helyzetben alig áthidalható zavarokat okozott, ha a csapatparancsnokok ésszerű ajánlásai és kérései nyomán szükségessé váló intézkedéseket nem vagy csak megváltoztatott formában és főként későn fogadta el a felső vezetés. A Dél-Hadseregcsoport és Balek törzsétől a hadtest és hadosztályok parancsnokságokig nyomon követhetők a napi helyzetértékeléseket követően szükségessé váló döntések és az ezek nyomán kialakított, a csapatok harcának további alakulását meghatározó parancsok. A törzsek munkája során sokszor volt tapasztalható presztízs szempontokat sem nélkülöző nézeteltérés Wöhler és Balek, illetve vezérkari főnökeik Grolmann és Gaedcke tábornokok között. Különösen megmutatkozott ez, amikor az arcvonal visszavételéről kellett javaslatot tenni és dönteni. Zavaróvá vált, hogy az ilyen jelentősebb elhatározásokat döntésre az OKH-hoz kellett előterjeszteni, amely rendszerint csak azután hagyta jóvá, ha az elnyerte Hitler hozzájárulását. A nemleges vagy megkésett, a helyzet félreértelmezéséből eredő hibás, a harcokra káros befolyással bíró felső állásfoglalásokból eredő hátrányok ódiumát viszont Wöhler és munkatársainak kellett viselnie. Sajátosan befolyásolta az irányítást a Wöhlernek, de különösen Baleknak a IV SS hadtest parancsnoka, Herbert-Otto Gille SS Obengruppenführer und General der Waffen iránt érzett ellenszenve és az ebből eredő feszültség. Balek eleve nehezen vehette tudomásul, hogy a támadás főcsoportosítását képező erő egy SS tábornok parancsnoklása alá került, holott a IV SS páncélos hadtest több mint felét a Wehrmacht páncélos hadosztályok és egyéb alegységek képezték. A német tábornokok nem sokra becsülték az SS tábornok több csatában bizonyított hadvezéri képességeit, s megkérdőjelezték egyes lépéseit és igyekeztek őt felelőssé tenni a Konrád 3 sikertelenségéért. Ez odáig vezetett, hogy soron kívüli leváltását is kérték, amit azonban Himmler közbenjárására Hitler elutasított. A Konrád 3 hadműveletet vezénylő német tábornokok vezető képességeinek és viselkedésének a szerző általi bemutatása óhatatlanul felveti azt a kérdést, hogy ők, valamint alárendelt tábornokaik, illetve csapatparancsnokaik, valamennyien sok év harcaiban megedződött, a rendelkezésükre álló erőkkel támadásban és védelemben egyaránt kitűnően manőverező tapasztalt katonák, a végső bukás időpontjának elodázásán túl vajon milyen eredményt vártak a hadművelettől. Nyilvánvalóan világos volt előttük, hogy a Konrád 3 csapataik feláldozása árán sem érheti el kitűzött célját. Látták, ahogy Hitler a bekerítésben hagyta Budapest védőit. Ők mégis mindent megtettek e részsiker érdekében. Alighanem a birodalomhoz és hadseregéhez való hűségük, a beléjük nevelt, katonához méltó fegyelmezettségük mellett, a közeledő összeomlás időpontja kitolásának a vágya, az ezt követően bizonytalanná és kilátástalanná váló sorsukkal való szembenézés félelme vezette őket, hogy — itt és más frontszakaszokon egyaránt — gondolkodás nélkül teljesítsék a Hitler irányította felső vezetés agyrémeit. Talán elsősorban az SS parancsnokok és katonák között lehettek fanatikusok, akik még hittek Hitlerben és még a háború elkerülhetetlen elvesztésének tagadása, s csodában való hit vezette őket. Az orosz levéltáraknak a kutatás előli változatlan elzárkózása sajnálatos módon lehetetlenné teszi, hogy sokrétűen és hasonló mélységig bemutatható legyen a másik oldal, azaz Tolbuchin marsall vezérkarának tevékenysége a hadművelet különböző periódusaiban. Nem tudjuk, milyen jelentések mentek fel a szovjet vezérkarhoz, Sztálinhoz, és ott hogyan reagáltak, értékelték a történteket. A német támadás milyen hatással volt a szovjet vezetésre? Hogyan, milyen elképzelések ütköztek a szovjet ellentámadás tervének kialakításakor, végrehajtása módozatainak kimunkálásakor, honnan vonultatták fel a szükséges erőket. Hasonlóképp nem tudunk a két frontparancsnok, Tolbuchin és Malinovszkij együttműködéséről, egymáshoz való viszonyáról. Habár szerzőnk minden