Századok – 2002
Történeti irodalom - Gratz Gusztáv: Magyarország a két háború között (Ism.: Tilkovszky Loránt) I/252
252 TÖRTÉNETI IRODALOM Gratz Gusztáv MAGYARORSZÁG A KÉT HÁBORÚ KÖZÖTT Millenniumi magyar történelem. Historikusok Szerkesztette, a jegyzeteket és az utószót írta: Paál Vince Osiris Kiadó, Budapest, 2001. 431 o. A kötet sajtó alá rendezője figyelemre méltó, kisebb tanulmánynak beillő utószó formájában mondja el mindazt, amit erről a több mint fél évszázadon át kiadatlan értékes műről és szerzőjéről tudni kell, illetve lehet. Annak megemlítésével azonban adós marad, hogy a most végre publikált, magyar nyelven írt, eredetileg „Magyarország a két világháború között" címet viselt gépírásos mű az Osztrák Állami Levéltárban őrzött köztársaság-kori irathagyatékok közt található (B.19/3 jelzet alatt), Gratz Gusztáv egyéb hátrahagyott (német nyelvű) írásaival együtt, mint családja történetéről készített összeállítása (B.19/2), 1917-1921 közötti naplókötetei (B. 19/4-13), s igen becses emlékiratai az 1918-1945 közötti időszakról (B.19/1). Ezeket Paál Vince eredményesen, ha nem is kimerítően használhatta fel Gratz élete és tevékenysége jelenleg legjobbnak tartható áttekintéséhez, ami persze a kötet keretei közt szükségképpen csak vázlatos lehet. Gratz életútjának, felfogásának, politikai szereplésének bemutatása hitelt érdemlő. A második világháború évei vonatkozásában azonban inkább véljük magatartására jellemzőnek — elvei és meggyőződése szilárd fenntartása mellett is — a maga különösebb exponálásától immár lehetőleg tartózkodó óvatosságot, mint az ellenállói aktivitást, (amelyről a 375. oldalon konkrét adatokkal kellően alá nem támasztva esik szó). A német megszállók 1944-ben mindenesetre jónak látták biztonságpolitikai okokból eltávolítani és távol tartani az országtól a náci-német ellenes és zsidóbarát liberális politikusként ismert Gratzot is. Ha azonban ő valóban a magyar ellenállás erői részéről az „Ostmark" Német Birodalomtól való fegyveres elszakítására készülő osztrák ellenállókkal kapcsolatban töltött volna be összekötői szerepet, aligha ausztriai táborokba (Oberlanzendorf, Mauthausen) viszik, majd hamarosan elbocsátva, a Bécs közvetlen közelében (sőt az Anschluss után létrehozott Nagy-Bécs közigazgatási határain belül) élő egyik leányánál jelölnek ki számára kényszer-tartózkodási helyet. A második világháború befejeztével térhetett vissza Budapestre, s fejezhette be a trianoni Magyarország történetét Horthy hatalomból való eltávolításáig, 1944. október közepéig tárgyaló művét. Ez a mű „A dualizmus kora. Magyarország története 1867-1918", majd „A forradalmak kora. Magyarország története 1919-1920" című, 1934-ben, illetve 1935-ben megjelent könyveinek (amelyeket egyébként 1992-ben újra kiadtak) kívánt folytatása lenni. Ebben is tanúságot tett Gratz e korábbi történeti műveiből is már megismerhetett kiváló történetírói erényeiről, jóllehet nem „céhbeli történész". Az utószó azt is helyesen állapítja meg, hogy Gratz az általa mesterien művelt politikai publicisztika elért magaslatairól tekintette át a kiegyezés óta eltelt évtizedek fejleményeit, kritikus éleslátással, objektivitásra törekedve, de mindig határozott konzervatív-liberális szemlélettel. Bár Gratz közgazdasági szakember volt, történeti műveiben nem a gazdaságtörténeti fejezetek dominálnak, hanem az átfogó politika-történet. De szerintem csak bizonyos túlzással (379) állítható, hogy teljesen hiányoznék műveiből a társadalom-történet, a társadalmi rétegek helyzetének vizsgálata; ami pedig a korabeli kulturális élet bemutatásának hiányolását illeti, azt bizonyára nem is feltétlenül kellett feladatának tekintenie. Az utószóból nem derül ki teljes világossággal, hogy mi lehetett az oka a most végre publikált mű több mint fél évszázadon keresztül kiadatlanul maradásának. Mindenesetre sajátos helyzet, hogy az a súlyosan elmarasztaló kritika, amellyel Gratz a Horthy-korszakbeli Magyarország — mint ismételten nyomatékosítja: vakmerően hazardírozó és katasztrófába torkolló (177, 186, 212, 213, 241, 245, 260, 276) — politikáját illeti, épp akkor nem került napvilágra, amikor közelmúltbeli történelmünk erősen kritikus szemlélete volt hangsúlyos Magyarországon, viszont épp akkor jelent meg, amikor e szemlélet kárhoztatása, s a Horthy-korszak politikájának egyre buzgóbb felmentése, igazolása vált erősödő tendenciává. Talán nem is árt, ha azok az árnyalt, de végeredményben mégis súlyosan elítélő véleményt kifejező portrék, amelyeket Gratz Horthyról (174-192), Gömbösről (251-276), Bárdossyról (313-327) stb. festett, — de Bethlenben is megmutatta politikájának olyan vonásait, amelyek miniszterelnök-utódai idején „eltorzultan" kibontakozva, elhatalmasodva, hamarosan veszedelmes körülmények kialakulásához vezettek (125-154), — elgondolkoztathatják némileg a mai olvasót. Gratz történetszemléletét egyébként helyesen elemezve (383-386), többek közt szó esik az utószóban arról, hogy ő az egyre inkább egyoldalúvá váló külpolitikai német-orientációval szemben a szomszéd országokkal való együttműködés politikáját szorgalmazva, nem vette eléggé figyelembe
