Századok – 2002

Történeti irodalom - Ladányi Andor: A magyar felsőoktatás a 20. században (Ism.: Szabolcs Ottó) I/246

246 TÖRTÉNETI IRODALOM tekintette át. Másrészt horizontális teljességében, az oktatás legalsó fokától a legfelsőig. Harmadszor tartalmi változatosságában és belső gazdagságában konzekvensen az általánostól a sajátosig vezető hosszú úton. Mindez mégis nagyon céltudatosan egy irányba törekszik, az aktuális oktatáspolitikai kijelentések és felszínek mögött azt keresi, hogy mik a valóságos törekvések, erőfeszítések s a végkövetkezmények az állam és az egyház viszonyában. A könyv legfontosabb megállapítása az, hogy az egyházi iskolapolitika semmiképp nem lehet független az államtól, az állami iskolapolitikától. Ez persze önmagában közhely is lehetne, ha a szerző nem bizonyítaná két évszázad gazdag anyagával és sokfajta eszközzel és módon. Az állam és az egyház érdekképviselete küzdelmeinek és kompromisszumainak meg- és megújuló konkrétumaival. A könyv felölelt két évszázada — tulajdonképpen igazából nem is kettő, hanem inkább egy — az 1867-es kiegyezés évtizedeitől napjainkig tartó változó, mégis egységes folyamatában. Erre az egységre utal a cím: Járszalag és aréna. Hogy az oktatás nagy arénájában való szakadatlan küzdelemben hogyan kerül az egyházi oktatás az állami szándékok járszalagjára. Változó valóban? Ez önmagában is nagy kérdés. Miben változó? Politikai, rendszertani törekvéseiben, vagy az egyházi oktatáshoz való viszonylatában is? Furcsa kettősség és kompromisszum. Amint a szerző tételesen is leszögezi: „Noha az egyházak lehetőségei a hazafias nevelésre, az állam oktatásszabályozó tevékenységének befolyásolására, az iskolai valláserkölcsi nevelésre, valamint saját iskolái fenntartására nőttek, illetve nem csökkentek, az egyházak mind kevésbé maradtak önmaguk, mindinkább az állami oktatáspolitika szolgálatába álltak". Ez persze a szerző végkövetkeztetése, de ehhez igen sok és sokféle anyagot kellett felkutatnia és elemeznie, amennyiben nem akart prekoncepcióból kiindulni. A valóságban a kötet bizonyította kutatási folyamat épp fordított volt: az anyagok és újabb anyagok feltárása és feldolgozása vezette a szerzőt ehhez a végkövetkeztetéshez. Ezeket az anyagokat pedig nem egyszerre tárta fel, hanem több etápban, ezért a végkövetkeztetés sem egy alkalmi, hanem újabb és újabb kutatások meg- és megújuló végterméke. Hiszen, amint azt a szerző is bevallja előszavában, ez a kötet különböző időben feltárt és különböző helyen publikált tanulmányok megszerkesztett sorozata. Ezt az olvasó első olvasatra nem is veszi észre, talán csak az egyes témák terjedelmileg, illetve tartalmilag nem mindig egységességén, ami végül egyáltalán nem mond ellent sem a kutatásmódszertani, sem a gondolati konzekvens egységnek. Ilyen szempontból példamutató ez a kötet, hogyan építhető egybe egy időszak kutatássorozata anélkül, hogy a könyv szerkezete, gondolatmenete, bizonyító anyaga bárhol csorbát szenvedne. Mégsem ez a legnagyobb erénye a könyvnek, hanem mondanivalójának újszerűsége, feldolgozásának történelmi hitele, egyszóval színvonala. És az a lenyűgözően sokrétű, és jelentős tényanyag, amely nem hagy kétséget az olvasóban, a szerző kompetenciája tekintetében. Látszólag a különböző időben és helyen írott tanulmányok igényéből fakadóan különböző megközelítésük, csoportosításuk, tényfeltárásuk és elemzésük, gyakran sajátos cím-megjelölésekkel, egyszer inkább szintetizáló módszerekkel, máskor hosszú tényanyagok bizonyítóerejével, harmadszor rövid fejezetekbe rendezve. Ezek a különbségek azonban inkább csak formálisak, végső soron mind egy irányba tart, mint ahogy ezeken igazodva maga a folyamat is végső soron egyirányú. Ez az irány a járszalag, a legszebb látszat ellenére is másodszerűvé degradálódik. A szerző a „konfliktusos paradigma" hívének vallja magát, ezt bizonyítja ez a könyv is, amely az állandó, és állandóan megújuló konfliktusokat veszi történeti bonckése alá anélkül, hogy ezekből rövidre kapcsolt végső következtetésre, következtetésekre akarna jutni. Nagy kár, hogy kis példányszámban jelent meg. Kevesekhez jut el, többet érdemelne. Szabolcs Ottó Ladányi Andor A MAGYAR FELSŐOKTATÁS A 20. SZÁZADBAN Akadémiai Kiadó, Budapest, é.n. 136 o. Népszerű munka a szó legjobb értelmében. Világos, közérthető summázata a 20. század magyarországi felsőoktatása történetének, és egyben a szerző több évtizedes munkásságának. A-kármennyire mesteri összefoglalás, természetesen nem versenyezhet Ladányi e tárgyra vonatkozó, kis könyvtárnyi, részletes monográfiái, okmányközlő és szintetizáló munkái anyagbeli gazdagságával és mélységeivel. Két dologra mindenesetre jó ez a kötetecske. Egyrészt, hogy akinek nincs a tárgy