Századok – 2002

Történeti irodalom - Haraszti-Taylor Éva: Britain and Hungary in the Post-War Years 1945–51. (Ism.: Hegedűs Gyula) VI/1516

TÖRTÉNETI IRODALOM 1517 nacionalizálása már nehezebb feladatnak ígérkezett, de 1945-46 folyamán azt is sikerült megvalósítani. A szerző hangsúlyozza, hogy a tulajdonosokat bőkezűen kárpótolták, az újonnan felállított Nemzeti Széntanács élére egy volt bányatulajdonos került, tagjai között pedig mindössze két szakszervezeti tag volt. 1948-ban különösebb probléma nélkül államosították a gázműveket is, de a vas-és acélipar államosítása már komolyabb ellenállásba ütközött. Az államosítások végül a brit nemzetgazdaság egyötödét érintették. A brit jóléti állam kiépítése, a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat kialakítása elsősorban Aneurin (Nye) Bevan érdeme volt. Érdekes módon nem is a politikai ellenzék, hanem az orvosok szakmai szervezetei álltak ellen a kormány törekvéseinek. Amikor 1948-ban elindult az új rendszer, a lakosság több mint 90%-a részesült benne. A jóléti állam kiépítésének másik fontos lépése az új társadalombiztosítási rendszer bevezetése volt. A tehetősebbek számára természetesen megmaradtak a magánbiztosítók és a magántulajdonban lévő egészségügyi intézmények is. Az oktatási rendszert ugyanez a kettőség jellemezte. A munkáspárti kormány nem kívánta bezárni a magániskolákat és a humán gimnáziumokat (grammar school), de a tankötelezettséget 11 éves korról 15 éves korra emelte. Később bekerült a Munkáspárt programjába az általános iskola (comprehensive school) kialakításának terve is. Az elitiskolák (pl. Eton) természetesen megmaradtak. Oxfordban és Cambridge-ben sem változott sokat a helyzet, bár egyre több állami ösztöndíjas tanulhatott a két nagy egyetemen. A munkáspárti kormány nem a felsőoktatás demokratizálására helyezte a hangsúlyt, először az alapfokú oktatás színvonalán, illetve a tanárok életkörülményein próbált javítani. Mindezek után a szerző felteszi a kérdést: Miért nem vezettek a jóléti intézkedések egy igazságosabb és nyíltabb társadalom kialakulásához? A munkáspárti kormány intézkedései nem változtattak a társadalom szerkezetén, a nemzeti jövedelem elosztásában sem történt változás 1945 és 1951 között. A szerző szerint ennek egyik oka az, hogy az állami szolgáltatások párhuzamosan működtek a virágzó magánszektorral. A középosztály és a munkások közötti szakadék csak mélyült, mivel az állam nem adott pénzt a szegényeknek. Az ingyenes egészségügyi ellátás és közoktatás, a támogatott élelmiszerek és más termékek segítettek a szegény családokon, de nem emelték életszínvonalukat. Ugyanakkor az Attlee-kormány által bevezetett intézkedések egy igazi jóléti állam kialakulása felé mutattak, és sikerült teljesen felszámolni a tömeges szegénységet. Külpolitikai szempontból mind a Munkáspárt, mind a Konzervatív Párt úgy vélte, hogy Anglia továbbra is nagyhatalom marad, összekötő kapocs Európa és Amerika, Kelet és Nyugat között. A háború után a brit közvélemény azt várta, hogy az új kormány külpolitikája tükrözi majd azt, hogy Nagy-Britannia a győztes oldalon állt. Nem voltak tudatában annak, hogy az angol gazdaságot mennyire megroppantotta a háború, és hogy az ország gyakorlatilag az Egyesült Államoktól függött. Látva a munkáspárti kormány gazdasági és népjóléti intézkedéseit, a szerzőben óhatatlanul felmerült a kérdés: Hogyan próbálta összeegyeztetni egy „szocialista" párt és kormány a „szocialista" belpolitikát a külpolitikával? A tények azt mutatják, hogy talán meg sem próbálták. A szakszervezeti vezetőből külügyminiszterré lett Bevin szeme előtt ugyanúgy a Brit Birodalom képe lebegett, mint az Etonban tanult Eden előtt. A brit munkáspárti kormány nem is próbált kompromisszumra jutni a Szovjetunióval. Ezt az is nehezítette, hogy az angol és a szovjet érdekek nem csak Közép- és Kelet-Európában ütköztek, további vitás kérdések voltak közöttük a Közép-Keleten, Észak-Afrikában és Délkelet-Ázsiában. Bevin külügyminiszteri kinevezése nagy meglepetést okozott, mivel korábban belügyekkel foglalkozott. Kommunistaellenessége meghatározta a Szovjetunióhoz való viszonyát, amelyet a szerző inkább gyanakvóként, mint ellenségesként jellemez. A Bevin és Molotov közötti személyes ellentétek sem segítettek a kétoldalú kapcsolatokon. Bevin gyakran került konfliktusba a Foreign Office régi, professzionális diplomatáival is, de inkább stílusa, mint politikája miatt. Tulajdonképpen Nagy-Britannia külpolitikáját továbbra is a Brit Birodalom régi konzervatív tisztviselői irányították. Mind Attiee, mind Bevin meg voit győződve arrói, hogy lenn keli tartam Anglia világhatalmi helyzetét, ehhez pedig szükség van az atomfegyver kifejlesztésére. Az első brit atombombát 1952 októberében robbantották fel. Bevin külpolitikájának csúcspontja a Nyugat-európai Unió (brüsszeli szerződés), majd a NATO megaiakiiàoa voii,. A ícjezei, végén részletes leírást olvashatunk az Indiában, Palesztinában és a Távol-Keleten történt eseményekről, valamint Anglia részvételéről a koreai háborúban. A szerző ismét rávilágít arra az ellentmondásra, hogy egy munkáspárti kormány, amely a jóléti állam kiépítését tűzi ki célul és azt nagyrészt meg is valósítja, amely nagymértékű államosításokat hajt végre és megkezdi az oktatási rendszer reformját, egyúttal támogatja az iráni sahot és a görög újfasisztákat, és igen ellenséges magatartást tanúsít a Szovjetunióval és az új népi demokráciákkal szemben.