Századok – 2002

Történeti irodalom - Hermann Róbert: 1848–49. A szabadságharc hadtörténete (Ism.: Urbán Aladár) VI/1512

TÖRTÉNETI IRODALOM 1513 csata esetében a hadrendre: a centrum, a szárnyak és a tartalék elhelyezésére, a fegyvernemek megoszlására, az ütközet menetére és eredményére koncentrál, illetve értékeli az eredményt. A nem hadtörténész olvasó csodálkozással vegyes elismeréssel tapasztalja, hogy nemcsak a szembenálló erők dandár-, hadosztály- vagy hadtestparancsnokainak személyéről értesül, de az általuk vezényelt gyalogos vagy lovasezredek (illetve azok alegységei) nevéről és létszámáról, a tüzérség lövegállományáról is számszerű tájékoztatást kap. Mindez csak úgy lehetséges, hogy a szerző a hazai levéltárakban fellelhető információkat összevetette a Rriegsarchiv említett anyagiban található hadrendekkel és jelentésekkel. Emellett felhasználta az osztrák hivatalos ezredtörténeteket és mindkét fél emlékiratait, felfedve ez utóbbiak tévedéseit vagy ellentmondásait. Mindez valószínűsíti, hogy Hermann Róbert közel két évtizedes kutatásainak és résztanulmányainak eredményeként megbízható ismeretekkel rendelkezünk az 1848/49-es esztendő hadműveleti eseményeiről nem csak általában, hanem a harctéri részletek vonatkozásában is. A szerző tehát kutatási eredményeit összegezi, így elemző-értékelő megjegyzései többnyire ismertek korábbi tanulmányaiból vagy népszerűsítő írásaiból. Mindezek ebben a munkában egységes szerkezetben jelennek meg, biztosítva 1848/49 hadtörténetének szakszerű, kritikai és egyben tárgyszerű részletes áttekintését. Pákozdot nem győzelemnek, hanem olyan sikernek ábrázolja, ahol a magyar haderő elérte célját (megállította Jellacicot), míg a bán terve kudarcot vallott, hogy elfoglalja a fővárost. (137. o.) Megszegte-e Jellacic a fegyverszünetet? — teszi fel a kérdést Hermann. Szerinte nem, mert a fegyverszüneti egyezmény nem tiltotta a demarkációs vonalak mögötti csapatmozgásokat. (uo.) Az 1848 őszi hadműveleteket: Pákozdot, Nagykanizsa felszabadítását, Ozorát természetesen sikernek értékeli, s az a véleménye, hogy Schwechát után a magyar fősereg olyan gyorsan reagált Simunich betörésére, hogy az egy „teljesen reguláris haderőnek is becsületére vált volna". (161. o.) A képet még árnyaltabbá teszi, ha azt vesszük figyelembe, hogy nemcsak Jellacic hadjárata vallott kudarcot, de a túlerőben lévő Windisc-Grätz nem tudta megsemmisíteni a határnál álló magyar sereget, s eredménytelen volt Simunich kísérlete is, hogy megossza a magyar haderőt. Ugyanakkor a magyar fél sikerrel biztosította mind Komárom, mind Eszék erődjét, (uo.) Perczel Mór december 30-án bekövetkezett móri csatavesztése miatt nemcsak Perczel gondatlanságát teszi felelőssé (nem végzett felderítést, nem értesítette támadási tervéről a visszavonuló feldunai hadtest hozzá legközelebb eső dandárát). Hibáztatja Kossuthot is, aki türelmetlenül arra biztatta Görgeit, hogy ütközzön meg az előnyomuló osztrákokkal, — és ezt a levelet Perczelnek is megküldte azzal a megjegyzéssel, hogy „valami győzelmecskét" ő is csikarjon ki. Ez az értékelés tehát azért marasztalja el Kossuthot, mert nem együttműködésre utasította az egymással köztudottan barátságtalan viszonyban lévő két hadvezért, hanem olyan helyzetet teremtett, amelyben Perczel úgy vélte, hogy „Görgei ellenében, Görgei nélkül" szerezhet érdemeket. (188., 192. o.) A téli hadjárat első szakaszának mérlegét a munka igen negatívnak tartja, mivel Bem erdélyi hadjáratától eltekintve siker nem született, sőt a magyar erők a felső-magyarországi hadműveletek során Budamérnél, majd Kassánál vereséget szenvedtek. A Délvidéken nem sikerült a szerb felkelést felszámolni, sőt csapatokat vontak el a császári erők kezén maradt Temesvár megfigyelésére. A kudarcok sorát az enyhíti, hogy Windisch-Grátznek nem sikerült Buda előtt megsemmisíteni a magyar főerőket, s ezt követően sem Perczel csapatai, sem Mészáros Lázár Kassától visszavonuló alakulatai nem semmisültek meg, s üldözői elől Görgei is sikerrel vonult el a bányavárosok felé. (199. o.) Görgei váci nyilatkozatával kapcsolatban a szerző megismétli már korábban kifejtett álláspontját: a főváros feladása után Görgei hadtestét sok régi tiszt hagyta el, akiket ő nem akadályozott. A visszamaradókat és a hadtest egészét azonban egy nyilatkozattal kívánta megnyugtatni, amelyben az áprilisi törvények védelmét vallotta, elítélte a köztársasági agitációt és kijelentette, hogy a hadtest a továbbiakban csak a Mészáros Lázár hadügyminiszter vagy helyettese által „törvényes alakban" kibocsájtott parancsokat fogja követni. Hermann szerint ez olyan politikai nyilatkozat volt, amely „a törvényes és kényszerített önvédelem talaján állt", nem mondta fel az engedelmességet az OHB-nak, csupán a hadműveletek szakmai irányítását igényelte. (202. o.) Kossuth félreértette Görgei nyilatkozatát, mondja Hermann, főleg amiatt, mert annak tartalmáról először Perczel Mór tájékoztatta. Hozzátehetjük azonban, hogy a főváros elvesztése utáni hangulatban az OHB hadműveleti irányításának „rosszallása" elegendő volt Kossuth gyanakvásának felkeltésére. Valójában csak Görgei tettei nyugtatták meg. A téli hadjárat egészéről szólva a munka rámutat, hogy az egységes hadügyminisztérium megszervezése 1848 december végére még nem fejeződött be, amikor el kellett hagyni a fővárost, így a hadjárat első szakaszát a magyar sereg központi védelmi terv nélkül harcolta végig. Ekkor a magyar csapatok sorozatosan vereséget szenvedtek, de az ellenséges erők tevékenysége nem volt