Századok – 2002
Műhely - Mohácsi Gergely: Testkultusz és tömegtársadalom. A budapesti strandfürdők alapításának rövid története VI/1471
1482 MOHÁCSI GERGELY aktív testmozgás céljából Duna-fürdőbe. A sport és a szabadidő eltöltésének a módja egyre jobban összefonódott a Duna-parti fürdőkben: a test és a modern természet a mozgásban és az aktivitásban egyesült. A városi hatóság a múlt század végétől fokozatosan kiterjesztette a teljes felügyeletet az ilyen magánvállalkozásban működtetett Duna-fürdőkre is. Az 1893-ban megjelent Szabályrendelet a fő- és székvárosi Duna-fürdők és uszodák számára4 1 részletesen szabályozta a szabadidő eltöltésének lehetőségeit és a tulajdonosok kötelességeit. A vállalkozóknak évről-évre ideiglenesen engedélyeztetniük kellett uszodájuk felállítását a kijelölt helyen (l.§). Előfordult olyan eset, hogy a tulajdonos kérte uszodájának az áthelyezését, mert nem volt elégedett a forgalommal, mint például Deák Judit 1901-ben. A Margit-uszoda tulajdonosa szerette volna, ha a pesti parton nyithat fürdőt,4 2 de a tanács elutasította, mert ebben az esetben a jobboldali parton nem lett volna elegendő uszoda. Ezért Deák Judit kénytelen volt beérni azzal, hogy uszodáját a Lánchíd fölött nyithatta meg, ahol többen látogatták, mint azelőtt. Minden Duna-fürdőben orvosi helyiséget (6.§) és mosókonyhát (7.§) kellett fenntartani, ahol a kölcsönfürdőruhákat mosták ki. A rendre szakképzett felügyelők vigyáztak, akiknek évente vizsgát kellett tenniük a tiszti főorvos jelenlétében, bár az éves ellenőrzés során többször kiderült, hogy némelyik Duna-fürdőben képesítés nélküli úszómestereket alkalmaztak. A fürdőidény beállta előtt bizottság kereste fel a Dunán ekkorra már felállított fürdőhelyeket és jelentést készített azok közbiztonsági és egészségügyi állapotáról.4 3 Ezek a jelentések talán a legszínesebb beszámolók azon források közül, amelyek a Duna-uszodák hétköznapjairól tudósítanak. A bizottságban általában egy rendőr, egy orvos és egy mérnök vett részt. A legfontosabb és legtöbb problémát a létesítmények tisztasága jelentette. Egy 1895-ös előterjesztésben a tiszti főorvos azt kéri, hogy a Beitscher-féle uszoda tulajdonosa „gondoskodjék a bűzösnek talált uszodai pissoir hathatós fertőtlenítéséről".4 4 A probléma azonban láthatóan nem oldódott meg, mert egy 1902-es jelentés újból figyelmeztette az uszoda tulajdonosát, hogy „az árnyékszékekben levő gerendák naponként lemosandók".4 5 A közönség figyelmét többször is igyekeztek felhívni rá, hogy szappannal ne mosakodjanak ott, ahol mások fürdenek. Azonban éppen a higiéniai kultúra hatására egyre szélesebb körben elterjedt a szappanhasználat4 6 és az új kultusz híveinek felfogása nem mindig találkozott a hatóság által meghatározott tisztaság fogalmával. A városiak persze nem csupán fürödni jártak az uszodákba. Elterjedt szokássá vált, hogy a parton ülve fogyasszák el az uzsonnát. A közönség így gyakran a „gyümölcsöt magával viszi a fürdőkbe, s a hulladékot részben a vízbe, részben az építményben eldobálja, mi esetleges baleset okozója lehet, míg másrészt a köztisztaságra hátrányos."47 41 BFL IV. 1407. b. 290/1893-1. 42 BFL IV. 1407.b. 3395/1884-1. 43 BFL IV. 1407. b. 1643/1893-1. 44 BFL IV. 1407. b. 2671/1895-IX. 45 BFL IV. 1407. b. 1643/1893-1. 46 Gyáni Gábor: Hétköznapi Budapest. Nagyvárosi élet a századfordulón. Bp., 1995. 63-65. 47 BFL IV. 1407. b. 1646/1899-1.
