Századok – 2002

Műhely - Fenyő István: Eötvös József politikaelméleti főműve; az uralkodó eszmék VI/1455

1460 MŰHELY mérsékelni önmaga előtt is az 1848-1849-ben oly elemi erővel feltörő nemzeti antagonizmusok jelentőségét - miközben világosan látja terjedésüket. Ezzel együtt nemzetfelfogásának legfőbb vonása a nemzet eszméjében benne rejlő kirekesztő értelmezés feltárása. Annak belátása, hogy a nemzetiségi törekvések ellentétbe kerülhetnek az egyenlőség és a szabadság fogalmaival, s eredeti formájukban szinte csak valamennyi létező állam felbomlásával valósíthatók meg. Zseniális, mert látnoki erejű az a felismerése is, hogy mennyire veszélyes lehet a szabadságra nézve, ha ellenzői a nemzeti érzelmekre és előítéletekre támaszkodhatnak. Eötvös első politikusaink egyike, akik figyelmeztetnek a nemzeti eszme diktatórikus alkalmazásának veszélyeire, aki a nemzetek uralmi aspirációival való szembefordulás szükségességét hirdeti. A XXI. század embere művének e második fő felismerését aligha tudja túlbecsülni. 4. Egyéni érdekek és közboldogság Az államra azért éppoly szükség van, mint a társadalomra, mert az a különbözéseket nivelláló, az ellentéteket megfegyelmező szervezet, s mivel létét az egyének személy- és vagyonbiztonsága megköveteli. Működését külpolitikai érdekek is megkívánják, a szükséges egyensúlyt a népek között az államoknak kell megteremteni. Az egyensúlyteremtés, az egyeztetés, a különféle érdekek konszenzusa fundamentumává vált Eötvös politikaelméletének. Az újabb kori Európa történelmének tanulságai azt mondatják vele, hogy az akkori jelen viszonyai között csak nagyobb államok felelhetnek meg céljuknak, vagy olyanok, amelyek azáltal biztosították maguknak az erőt, hogy másokkal egyesültek. E megállapításnak a Habsburg-monarchia fennállását támogató utalását nehéz nem érzékelni. Mindezt utóbb azzal az érvvel is megtámogatja, hogy míg a cári orosz birodalom fennáll, a létező államok pillanatnyi felbomlása is a legnagyobb veszéllyel járna. Bármennyire szükséges azonban az állam, Eötvös szerint hibáznak azok, akik célnak, s nem eszköznek tekintik. Kereken ellene mond a közösséggel kapcsolatosan hangoztatott ama vélekedéseknek, melyek a „közjó", „közboldogság", „közérdek" mitikussá torzított felfogása alapján az egyének érdekeinek feláldozását kívánják meg. A közjó szeretete nem lehet ellentétes az egyének jólétével, az állam köre pedig nem terjedhet túl azon, hogy minél tágasabb kört nyisson az egyének alkotó kezdeményezéseinek. Semmiképp sem azonban a bürokráciának, amely az abszolutizmus teremtménye, megfojtva az egyének politikai akaratnyilvánítását. Eötvös szerint meg kell akadályozni oly külön tisztviselői kar alakulását, mely teljesen független lenne az igazgatóttaktól. Meg kell hiúsítani a hatalom fölösleges központosítását, mert az mindenüvé kiterjedő ellenőrzésre és a közterhek nagymértékű megnövekedésére vezet. Az állam tehát semmiképpen ne lehessen egyeduralkodó - hogyan lehessen viszont hatalmát a felforgató mozgalmaktól megóvni? Az uralkodó osztályok öszszefogásával? Eötvös nem ért egyet az általa különben igen tisztelt Guizot -val, ki La démocratie en France (1849) című művében orvosszerül a két nagy francia párt, a legitimista és az orléans-i összefogását javasolta. Nem hiszi, hogy a júliusi alkotmány megújítása elháríthatja a közrend jövendő veszélyeit. Erre a polgári