Századok – 2002

Műhely - Fenyő István: Eötvös József politikaelméleti főműve; az uralkodó eszmék VI/1455

MŰHELY 1457 túlsúlyától is. Elejét akarja venni bárminemű felforgatásnak, illetve zsarnokságnak. Eötvös visszariad attól, hogy korában már nem a polgári társadalom bizonyos formáját, hanem magát a fennállását, bármilyen kormány létezését ostromolják. Nyomasztja Proudhon Les confessions d'un révolutionnaire-jének fő követelménye, a tulajdon megtámadása. A birtok - lopás? Szorongása nyomán a szerző átrajzolja 1848-at: szerinte a változtatás nem a népből indult ki. Csupán egy aránylag kisszámú kisebbség hajtotta végre, sikerét pedig az tette lehetővé, hogy senki sem mert a fennállónak védelmére kelni. A lelkek pedig azóta sem békéltek meg, a lázadás forr még a kedélyekben. A veszedelmek elhárítására alkalmazott eszközök elégtelenek. A társadalom védtelen az irracionális erőkkel szemben. Eötvös azonban nemcsak megdöbbenteni kívánja olvasóit, hanem erőikben, reményeikben megújítani is. Felemelni őket az ellenforradalmi korszak csüggedéséből. Szerinte bár a pusztítás kétségtelen, de a pusztításokban egy új, szebb fejlődés záloga is rejlik. Bizakodásra pedig a természettudomány haladása készteti, a felfedezések, a polgári világkép átalakulása — a pozitivizmus előretörő eszmevilága. „Ellenállhatlan hódító gyanánt halad az emberi ész, a természet rejtelmei megnyílnak hatalma előtt, s szolgálatába szegődnek az anyagi világnak legtitkosabb erői" — hirdeti az Uralkodó Eszmék. Érdekes kettősség: Eötvös, a tudomány barátja, az államtudomány tulajdonképpeni megalkotója ezúttal egyszersmind elméletellenes is. Szenvedélyesen és ismételten elveti az ideológiákat, a népboldogító teóriákat, az utópiákat - s ismerve addigi pályáját, lehetetlen ebben az ekkori teóriaellenességben fel nem ismerni a liberalizmus rejtett önkritikái gesztusát. Bacont, az empíria képviselőjét választja útmutató mesteréül, a tapasztalatot, az indukciót kiindulópontul. A fő kérdés Eötvös számára: hogyan kell elrendeznünk az államot? Az ugyanis szerinte nem eleve elrendelt, a priori intézmény: a polgárosodás alkotta, tehát a társadalom jogosult korszerű megváltoztatására is. Az állam szervezete nincs összhangban a kor uralkodó eszméivel - változtatni kell tehát mind az eszmék alkalmazási módján, mindpedig az állam szervezetén. De hogyan? Kora, a XIX. század fejlődésében három fő eszme, a szabadság, az egyenlőség és a nemzetiség hatását látja irányadónak. Úgy látja, hogy az akkori jelenben e három eszme értelmezése ellentétben áll egymással, felforgatva az államot. Mind az egyenlőség, mind a nemzetiség elvének alkalmazása csorbítja az Eötvös számára legfontosabb idea, a szabadság érvényesülését. Kifejti, hogy a forradalmak során a szabadság helyébe a népfelség elve lépett, az egyenlőségnek amaz értelmezése, mely az egyént teljességgel aláveti a többség akaratának. A népfelség elvét, a többség zsarnokságát már Eötvös előtt erőteljesen bírálta a szintén liberális Benjamin Constant és Alexis de Tocqueville. Eötvös kritikáját azonban ugyancsak jelentőssé teszi időszerűsége, 1848-1849 forradalmának egyes kísérletei, a birtok, a vagyon megszüntetésére irányuló, szocialisztikus próbálkozások. Az állam hatalmának korlátozását pedig nemcsak e veszélyek tették aktuálissá, hanem III. Napóleon, illetve idehaza a Schwarzenberg és Bach centralizált abszolutizmusa elleni tiltakozás is. Eötvös nagy meggyőző erővel mu-