Századok – 2002
Közlemények - Erdődy Gábor: Vezető belga liberális hírlapok a magyarországi változásokról 1849-ben VI/1385
1390 ERDŐDY GÁBOR népek ligája által meghirdetett elveket semmiképpen nem tudja akceptálni, és kész vele szemben valamennyi morális befolyását latba vetni. Egy később megjelent írása1 3 pedig arról tudósít majd, hogy Piemontban a háborús párt a harcok felújítására készül és komolyan számít Magyarország segítségére. Cikkíró szerint a közvetítő nagyhatalmak feladata lenne a szárd kormányt arról felvilágosítani, mennyire kétséges az óhajtott együttműködés hozadéka, mivel Kossuth „pompás rendeletei ellenére" bizonyosnak látszik, hogy a magyar felkelők nem tudnak ellenállni annak a hatalmas túlerőnek, mellyel Windisch-Graetz és Jellacic együttesen rendelkezik. Ugyancsak az itáliai kérdést állítja külpolitikai fejtegetései középpontjába a L'Observateur.14 A brüsszeli lap Francia- és Poroszország, valamint Ausztria példájára hivatkozva arra figyelmeztet, hogy az elnyomás politikája mindig reakciót provokál, és sajnálattal konstatálja, hogy az olasz térségben is sokasodnak az elutasított gyakorlatra emlékeztető jelek. A félsziget politikai fejlődését a nyugat szerves részének láttatva nem kisebb nyugtalansággal jelzi, hogy a valódi szabadság híveivel szemben a „szociális rend" doktrínáját hirdető demagógia szónokai, akik ügyüket a nemzeti szabadság népszerű eszméjével kapcsolják össze, egyre nagyobb teret nyernek. Piémont nemzeti ellenállásának újjáéledését a vázolt általános mozgolódások összefüggésrendszerében helyezi el és különös hangsúlyt helyezve a nemzetközi háttér alakulására, a nagyhatalmi diplomácia szerepét ismertetve nem osztja azt a szárd kormányt elmarasztaló véleményt, amely azt kéri számon Turinon: miért nem gondolta végig időben lépéseinek várható következményeit. Mert „mit tesz a diplomácia a nemzetek üdvéért? - fogalmazza meg kérdés formájában negatív ítéletét, s egyben a választ is megadva emlékeztet Anglia és Franciaország békéltető próbálkozásainak eredménytelenségére. Majd a belgák nevében kijelenti: saját tapasztalataink alapján tudjuk, hogy milyen következményekkeljár az idegen uralom, és különösen jól ismerjük az osztrák elnyomás természetét. Éppen ezért inkább juttatja kifejezésre honfitársai rokonszenvét, mint rosszallását a függetlenségi törekvésekkel kapcsolatosan, s gondolatmenete végkicsengése az itáliai belpolitikai fejlődés bizonyos negatívumaival szemben megfogalmazott valamennyi fenntartása és elhatárolódása ellenére összességében egyértelmű kiállást mutat a Habsburg-ellenes olasz nemzeti mozgalom mellett. Végső következtetésében egyben azt is elárulja, hogy miközben a belga liberális politikai gondolkodás a nemzeti mozgalmak megítélése során különös fontosságot tulajdonít azok belpolitikai, társadalmi állapotának, esetleges kritikai észrevételei távolról sem jelentik azonban törekvéseik jogosságának automatikus megkérdőjelezését. Magyar szempontból sokat elárul, és félreérthetetlen üzenetet hordoz az a körülmény, hogy miközben az ismertetett írások hosszasan és részletesen beszámolnak a tervezett brüsszeli kongresszus közvetlen tartalmi, illetve technikai előkészítéséről, és az ellentmondásos itáliai belpolitikai folyamatok összetettségét is feltárva, utalnak a háttérben aktivizálódó nagyhatalmi akarat lényegi vonatkozásaira, teljes mértékben megfeledkeznek a magyar ügyről, azaz nem számolnak 13 „Question italienne" LM 1849. márc. 12. No. 71. 2. 14 „Belgique" LOB 1849. márc. 12. No. 71. 1.
