Századok – 2002
Tanulmányok - Egry Gábor: A Brassói Általános Takarékpénztár és a Nagyszebeni Általános Takarékpénztár korai történetének néhány jellegzetessége 1835–1848 VI/1261
A BRASSÓI ÉS A NAGYSZEBENI ÁLTALÁNOS TAKARÉKPÉNZTÁR... 1269 Látható, hogy Lange már idézett kijelentésével összhangban az elsődleges cél az elszegényedés elleni legfőbb fegyvernek tartott józan takarékosság ösztönzése a kereső népesség körében. Ugyanakkor célként fogalmazták meg a fiatalok takarékosságra történő nevelését is. A közhasznú célkitűzések közé tartozott a jótékonysági alap képzésének szándéka is. Emellett, a harmadik pontban mindkét intézet megfogalmazott egy klasszikusan közgazdasági célt is: a tőkeakkumulációt és tőkekihelyezést. A kortársak szemében a két intézet ezzel együtt jótékony célú takarékpénztárnak minősült és nem a harmadik pontban megfogalmazott banki jellegű működésük dominált.35 A fentieknek megfelelően alakultak az üzleti működés szabályai is. Betétet bármily csekély összegben korlátlan időre el lehetett helyezni, négy százalékos kamatra. Mivel a legkisebb pénzérme a negyedkrajcáros volt, ezért csak minden 1 forint 15 krajcár (konvenciós forintban) után tudtak kamatot fizeni, az e fölötti, illetve alatti összeget csak megőrizték. A betéti kamatláb nem volt túl magas, különösen mivel az intézet vezetői és a kortársak is a hitelekre megengedett és szokásosnak tekintett hat százalékkal vetették össze.3 6 Ugyanakkor, mivel a megcélzott betétesek köre azokból állt, akik nem rendelkeztek kihelyezhető tőkével, a kamatot alacsonynak minősítő megnyilatkozásokban sajátos ellentmondás rejlik. A betét igazolására látraszóló takarékbetétkönyv szolgált, ami alkalmas volt biztosítéknak (kauciónak) is. Elvesztése esetén értesíteni kellett az intézetet, amely az újságban közzétette az elveszett betétkönyv számát, illetve a letiltásról szóló bírói végzést, hogy elkerüljék a visszaéléseket. A betét azonnal felvehető volt 10 forintos összeghatárig, 10-50 forint között hat hetes, 50 forint felett három hónapos felmondással élhetett az intézet. Szükség esetén az intézet a betétek nagyságát is korlátozhatta.3 7 A betétek elhelyezésére az intézetek hitelt nyújtottak, melynek sem alsó sem felső korlátja nem volt. A kamat csak öt százalékos volt. Ez nem csak a már említett hat, hanem a Magyarországi takarékpénztáraknál dívó 8-10 százalékos kamatlábhoz képest is rendkívül kedvező volt. Ugyanakkor a megkövetelt biztosíték igen szigorú volt, csak rendezett telekkönyvbe bejegyzett ingatlan lehetett, vagy kézizálog, ez utóbbi csak becsértéke 1/3-áig. A kamatot félévente kellett fiegyesítse és a nyilvános forgalomba bevezesse. " 4. „Egy jótékonysági alapot képezzen a segítségre szoruló emberek támogatására." Thör 1910. idézi Eichmann: Entwicklung und Stand des Kreditund Genossenschaftswesens der siebenbürger Sachsen. Berlin 1903. 51-52. (a továbbiakban Eichmann 1903.) A HAS satutumait ld. Wolff 1891. Függelék IX skk. 35 Vo. Brassai Samu: Bankismeret. Kolozsvár 1842. 22. így ír a Perselybankról (Sparbankról): „Kiszabott kamatot adó nyilvános intézet két rendbeli van, egyik a szegényebb sorsúak számára, hogy naponkint , hetenkint vagy holdnaponkint megmentett keresményeiket, bármi kis öszvegecskékben is, biztos helyre tehessék, s egy kis kamatot is vehessenek belőle. Ezek valódi jótékony intézetek, melyek mivel honunkban is léteznek, és mivoltukat már kézenforgó könyvekben s hírlapokban kifejtették, bővebb ismertetés nélkül nem szűkölködnek." 36 Jól jelzi, hogy a korabeli közgazdasági gondolkodásban, elsősorban a pénzügyi rendszer fejletlensége miatt, nem különült el egymástól a betét, mint banki forrás és a hitel mint banki eszköz. Ennek köszönhető, hogy a magánbetétek esetében elsődleges alternatív kihelyezésnek a hitelt tekintették, még akkor is, ha a megcélzott betétesi réteg nem rendelkezett akkora tőkével, hogy hitelezőként léphessen fel. 37 VÖ. Thör 1910, Wolff 1891. ill. Eichmann 1903.
