Századok – 2002

Folyóiratszemle - Bolhovityinov N. N.: Az orosz történészek szerepe a ruszisztika létrejöttében az Amerikai Egyesült Államokban V/1241

1242 FOLYÓIRATSZEMLE hogy az óhazában nagy késéssel az utóbbi évtizedben kezdődött el az emigráns orosz történészek munkásságának elemzése. V T. Pasuto (halála után) 1992-ben megjelent úttörő jellegű művében az európai orosz emigráns történészekkel foglalkozott, az USA-belieket (főleg Vernadszkijt) csak érintőlegesen tárgyalta. A fentiek után nem csodálható, hogy az amerikai szlavisztika olyan alapítói mint Karpovics, vagy pl. M. T. Florinszkij (Florinsky) tevékenysége szinte feledésbe merült. Először Karpovics és Vernadszkij sorsa összekapcsolódott, hiszen a Moszkvai Egyetemen együtt hallgatták a nagy előadókat, így V O. Kljucsevszkijt és D. M. Petrusevszkijt. 1917-ben azonban útjaik szétváltak. Karpovics az új washingtoni orosz követtel B. A. Bahmetyewel Amerikába ment, míg barátja csak tíz év múlva, isztambuli, görögországi és prágai emigrációja után követte. Karpovics az orosz követség 1924. évi bezárása után, a Harvardra való meghívását követően kezdett a történelemtudománnyal foglalkozni. A szerző azonban hozzáteszi, hogy 1917 és 1926 között alakultak ki következetes liberális és demokratikus nézetei, amit levéltári (Bahmetyev Archívum, Karpovicsiratok) és publikált anyagok tükröznek. Karpovicsnak kitűnő angoltudása lehetővé tette az egyetemistákkal való kommunikációt, a különböző források megismerését és az USA-beli kiadványokban történő publikálást. Már első komoly tudományos írása az 1917-es orosz forradalomról széles forrásanyagon (főleg memoárokon) nyugodott. Jól látta az orosz történeti fejlődés tendenciáit. 1932-ben megjelent művében (A birodalmi Oroszország, 1801-1917) az 1917-es forradalmat nem látta „elkerülhetetlennek". Szerinte a békés evolúcióra (az alkotmányos kísérletre, az agrárreformra és másokra) a háború és az emberi hibák mértek csapást, s mintegy radikalizálták a belső fejlődést. Ezen rövid tankönyvét az amerikai egyetemisták több nemzedéke használta, még a második világháború után is. Karpovics az orosz történelmet az európai história részének tekintette. A szerző utal itt Rowdennel és Usherrel írt, 1937-ben megjelent Európa gazdaságtörténete 1750-től c. művére. A Harvardon nagyon népszerű volt és az amerikai ruszistákra fontos hatást gyakorolt orosz kultúrtörténeti kurzusa (19. sz.). Karpovics kezdeményezte Miljukov Az orosz kultúra történetének alapvonalai c. művének angolul való megjelentetését. Bolhovityinov a két tudós levelezése kapcsán új adalékokkal szolgál, hogy „az amerikai közegben" a kiadással (1942) öszszefüggésben milyen kérdések merültek fel. Karpovics és Vernadszkij előadásain népszerűsítette a 19. századi és a 20. sz. eleji orosz történészek (főleg Kljucsevszkij) munkáit. Karpovics az A-merikai Történeti Társaság 1940. évi gyűlésén Kljucsevszkijről és a modern orosz historiográfiai tendenciákról beszélt, amit a Slavonic and East European Review-ban publikáltak. A moszkvai történeti iskolát, mint a szerző kiemeli, mostanáig egyformán nagyra értékelik mind az óhazában, mind az USA-ban. A második világháború alatt szélesült az orosz emigráns történészek — köztük Karpovics — tevékenységi köre, amit elősegített a két legjelentősebb történeti folyóirat: a Russian Review és a Novij Zsurnal létrejötte. Az utóbbi egyik alapítója épp Karpovics volt. Bolhovityinov joggal utal arra, hogy a lap szerkesztési, tartalmi és pénzügyi kérdéseiről teljesebb képet kapunk, ha figyelembe vesszük a történész archív hagyatékát. M. A. Aldanov tanácsot kérve, felvázolta Karpovicsnak a finanszírozási lehetőségeket és a létrehozandó rovatokat. Karpovics és M. 0. Cetlin, az utóbbi 1945. évi elhunytáig, együtt szerkesztették a kiadványt. Azt követően pedig az előbbi egyedül, egészen 1959 novemberi haláláig. Az 1950-es évek elején a Ford Alapítvány (Kelet-európai Részlege) segítségével Karpovicsnak sikerült stabilizálni a Novij Zsurnal anyagi helyzetét. A Russian Review-nál a történész kü- ( lönösen az 1940-es években volt aktív, de a szerző megjegyzi, hogy a folyóirat alapításától egészen haláláig szoros szakmai és (a Bahmetyev Alapítvány révén) financiális kontaktusban állt a kiadvánnyal. Az előzők mellett kiemelendő, hogy Karpovics szakmailag rendkívül igényes szerkesztőként tevékenykedett. , 1945 után megnőtt a ruszisztika iránti érdeklődés az USA-ban. Már 1939-től jóval többen ( írtak doktori disszertációt Karpovicsnál, akik később neves egyetemek oktatói lettek. Bolhovityinov, az előbbit bizonyítandó D. Hechttel és M. Raeff-el való találkozásaiból idéz. Az utóbbi Karpovics aspiránsai közül pl. megnevezte R. Pipest, L. Haimsont és N. Rjazanovszkijt (Riasanovsky), amit megerősítettek a Hoover Intézet archív anyagai. A szerző kiemeli, hogy az USA-val párhuzamosan nőtt hazájában is az amerikai história iránti érdeklődés 1945 után. Noha több vezető USA-beli egyetemen folyt a ruszisták felkészítése, először a Columbia, majd a Harvard foglalta el az első helyet. A változásban közrejátszott, hogy az előbbi Orosz Intézetének vezetője, G. T. Robinson tanítványaival nehezen jött ki, míg az utóbbin Karpovics szakmailag és emberileg is segítette őket, s még az egyetem befejezése utáni kiadványaik megjelentetésében is közreműködött. Az 1940-50-es években a tudós körül renkdívül tehetséges fiatalokat (pl. M. Raeff-et, L. Haimsont, M. Malia-t és másokat)