Századok – 2002

Folyóiratszemle - Leontyeva T. G.: Hit és lázadás: a papság a XX. század eleji Oroszország forradalmi társadalmában v/1243

FOLYÓIRATSZEMLE 1243 összefogó, „az orosz társadalmi gondolkodást" elemző doktori iskola működött. A szerző kiemeli, hogy az előbbi témakör vezető irányzattá vált az amerikai ruszisták körében. Karpovics tevékenyen hozzájárult N. Rjazanovszkij első két könyve kiadásához (55. és 56. jegyzet: 19. o.). Ha Karpovicsot az USA-beli ruszisztika alapító atyjaként és az ottani szakemberek oktatójaként aposztrofálhatjuk, akkor Vernadszkijjal kapcsolatban az emelhető ki, hogy az amerikai ruszisták első nemzedéke az ő művein nevelkedett. Vernadszkij még a Yale-re való kerülése előtt kialakította — persze nem előzmények nélküli — „az erdő- és a sztyeppzóna kölcsönös viszonyán alapuló", az orosz történelem szakaszaira, ill. egészére vonatkozó eurázsiai elméletét, amely azonban nem vált meghatározóvá sem Európában és még kevésbé az USA-ban (lásd erről Rjazanovszkij, Ch. Halperin és E. Beyerly írásait: 63. jegyzet: 19. o.). Ennek ellenére elgondolkodtató, amit M. I. Rosztovcev, Vernadszkij: Az orosz történelem vázlata (Prága, 1927) c. művéhez írt előszavában az országot körülvevő földrajzi és kulturális közegről kifejtett. Az is figyelemreméltó, hogy — noha az emigráns tudóstársak elvetették a teóriát — a fenti mű hét, különböző nyelvű kiadást élt meg és az USA-ban is egy ideig tankönyvként használták. Vernadszkij 1936-ban megjelentette a 9. századtól 1935-ig terjedő orosz politikai és diplomáciatörténetet. A tudós főművének azonban tízkötetesre tervezett Oroszország története tekinthető, amelyen három évtizedig dolgozott és az első öt kötetet meg is írta (1682-ig jutott el). A 19. és a 20. századi orosz história kifejtésénél Karpovicsra számított, aki ^ azonban leterheltsége, majd halála miatt nem tudta azt teljesíteni. Noha Vernadszkij értéke-I lését a tatár uralomnak az orosz politikai intézményekre és a pravoszláv egyházra való hatását illetően már saját korában vitatták, Bolhovityinov szerint az összbenyomás a műről alapjában kedvező volt. Vernadsykijnak az orosz historiográfiáról (1725-1920) szóló munkája már 1973. évi halála után 1978-ban jelent meg az USA-ban, majd rá húsz évre Oroszországban. Bolhovityinov kifejti, hogy Karpovics és Vernadszkij mintegy „kiegészítették egymást": az első az amerikai ruszisták magas szintű képzésével, az utóbbi pedig főleg műveivel tűnt ki. Tanulmánya végén a szerző még néhány, Karpovicsnál és Vernadszkijnál kisebb hatású USA-beli orosz történész munkásságával foglalkozik. M. T. Florinszkijnak az első elismerést kétkötetes Oroszország története hozta (1953, majd rövidítve 1964). A legnagyobb sikere — a bírálatok ellenére — Oroszország: történelem és értelmezése c. könyvének volt, amit az amerikai szakemberek máig a leghasználhatóbbnak vélnek az 1917 előtti orosz história tanítására. A. A. Lobanov-Rosztovszkij (Lobanov-Rostovsky) művei közül Oroszország és Ázsia, ill. az Oroszország és Európa (1789-1825 és 1825-1878) című könyveit (1947 és 1954) említi meg Bolhovityinov, rámutatva a specifikumok keresésére. L. Sztrahovszkij (Strachovsky) kanadai és USA-beli egyetemeken tanított és az 1940-es években részt vett az amerikai történeti szlavisztikai folyóiratok szerkesztésében. I. Miklósról és az orosz nemzeti szellemről, később pedig I. Sándor tevékenységéről írott műveiről megoszlottak a korabeli emigráns történészvélemények. A. G. Mazour az 1930-as években már az USA-ban szerzett történészi végzettséget. Témái között főleg az oroszhistoriográfia, a dekabrista felkelés és végül „a cári és a kommunista Oroszország" alapkérdései szerepeltek, amelyek akkor nagy nemzetközi visszhangra leltek. Bolhovityinov rámutat, hogy Sz. G. Puskaijovnak, noha több történeti munkát és egy háromkötetes forrásgyűjteményt is megjelentetett, az amerikai ruszisztikában betöltött szerepét nem szabad túlértékelni, csakúgy mint Karpovics tanítványainak „fiatalabb nemzedékéét". Összegezve: az 1960-70-es években a ruszisztika megbecsült helyre került az USA-beli történelemtudományban, nőtt a vele foglalkozó tudósok száma és sehol a világon (kivéve Oroszországot) nem jelenik meg akkora érdeklődés az orosz történelem iránt, mint az Egyesült Államokban. Voproszi Isztorii, 2001. 4. 3-20. o. K.J. Leontyeva, T. G.: HIT ÉS LÁZADÁS: A PAPSÁG A XX. SZÁZAD ELEJI OROSZORSZÁG FORRADALMI TÁRSADALMÁBAN A szerző bevezetőjében kifejti, hogy a történészek nem szenteltek kellő figyelmet az orosz pravoszlávia polgári átalakulás korabeli „új, modernizációs, nép közötti munkaformáinak" és annak a ténynek, hogy a „társadalmi-politikai zűrzavar" idején (itt pl. 1905 után) megnőtt a „vallásos eretnekek" száma és súlya. Tanulmányában Leontyeva elemzi a hit 20. sz. eleji átalakulását és azt, hogy ez milyen politikai következményekkel járt a pravoszláv szeminaristák körében. Megjegyzendő, hogy ezt a liberális (engedetlenségi) hagyományokkal rendelkező