Századok – 2002

Folyóiratszemle - Dipper Christoph: A „történelmi alapfogalmak”. A fogalomtörténettől a történeti korokról szóló elméletekig V/1239

1240 FOLYÓIRATSZEMLE ben reménykedett. így a felvilágosodás története tulajdonképpen a fő fogalmakért folytátott harc története. A következő évszázadban először a filológia és a filozófia vizsgálta a fogalmak jelentésváltozásait, míg a történettudomány által megalkotott értelmezéstan ekkor még csak az eszmék historicitásáig jutott el. A többi feladatot pedig a filológiai módszerre bízta, amely azonban egyértelműen pozitivista volt, kizárólag a variánsok gyűjtésére és regisztrálására törekedett, hogy így jusson el a szavak és a nyelv történetéhez. Ezzel viszont biztosította az anyagot a történeti forráskritika számára, amely először csak a formai, később pedig már tartalmi kérdések iránt is érdeklődött. Az ily módon nyert eredményekből elsősorban a mediavisztika profitált, mivel első pillantásra a középkori források nyelvezete és a modern fogalomtartalmak közötti feszültség tűnik a legnagyobbnak. Különösen így van ez a középkori jog- és alkotmánytörténeti terminusok esetében. Már a századforduló előtt viták folytak a tudományos terminológia alkalmasságáról, azonban a történészek se találtak a nehéz kérdésekre kielégítő válaszokat. Majd Otto Brunner, Heinrich Mitteis és Walter Schlesinger voltak azok, akik a fogalmak történetiségének vizsgálatát ebből a szűkkörű kérdésfeltevésből kiemelték és a vitát egy magasabb szintre emelték. Brunner felismerte, hogy a fogalom- és a társadalomtörténet egymással szorosan összekapcsolódik és ezzel érvelt az általa „népidegennek" és „valóságidegennek" titulált szellem- és politikatörténetről folytatott vitája során. A tudományos életben ugyanis még a 20-as, 30-as években is ezen utóbbi irányzatok domináltak. Brunner átvette Carl Schmitttől a „konkrét rend" motívumát, amely őt arra késztette, hogy az alapfogalmak „revizíójára" szólítson fel. Ennek gyakorlati megvalósításánál a régi európai hatalmi rendet a forrásokból származó fogalmakkal kívánta leírni, azonban nem vette figyelembe a szavak többjelentésű mivoltát. Számos történész többek között azzal is vádolta, hogy a fogalomkritikát a saját munkája (Land und Herrschaft) esetében nem alkalmazta. A kritikai megállapítások ellenére mégis az ő érdeme, hogy felnyitotta a német történettudomány szemét arra a feszültségre, amely a források nyelvezete és a mai nyelv közötti viszonyra jellemző. Brunner szerepe a „Történelmi alapfogalmak" létrejöttében mégis marginálisnak tekinthető, ugyanis mindössze egy szócikket adott benne közre. Werner Conze és Reinhart Koselleck más utat bejárva jutottak el a fogalomtörténetig, majd együttesen dolgozták ki a modern struktúratörténet számára szükséges alapfogalmak lexikai áttekintésének tervét. Conze struktúratörténeti megközelítése segítségével jutott el arra a felismerésre, hogy az iparosodás előtti korszakból az iparosodott világba való átalakulás az abban résztvevő és érintett társadalmi csoportok és politikai egységek központi fogalmaiban megfogható, kifejeződésre jut. Koselleck érdeklődését a fogalomtörténet iránt Carl Schmitt ideológia-kritikai és Johannes Kühn nyelvimmanens törekvései keltették fel. A sorozat alapkoncepciójának kidolgozásakor hangsúlyozta, hogy a nyelv minden történelmi korszakban a társadalomtörténeti folyamatok indikátorának tekinthető. Az általános nyelvészet és a filozófia eredményei segítségével vonta le azt a következtetést, hogy a történelem bizonyos fogalmakban visszatükröződik és csak az tekinthető történelemnek, amit annak értelmeznek. Ezen megállapítások szolgáltak irányelvül a lexikon készítői számára. De egyben a „Történelmi alapfogalmak" első hozadékának is tekinthetők, hiszen rávilágítottak arra a korszakváltásra, amely a 30-as és az 50-es évek fogalomtörténete között bekövetkezett. Mindezt alátámasztja a szerzők, szerkesztők személyének vizsgálata is. Kiderült, hogy a legfontosabb húsz szerző, akik a kötetekben található szövegek több, mint a felét megalkották, mindannyian kizárólag Conze és Koselleck tanítványai, illetve bielefeldi és heidelbergi kollégái voltak. A szerzői kör feltűnő zártsága ellenére sem fedezhetők fel a homogenitás jelei a köteteken. Valójában csak néhány tanulmány érdemli meg a fogalomtörténeti megjelölést, néhányan a szellemtörténeti tradíciónak kötelezték el magukat, míg mások munkái inkább a fogalmakra kihegyezett szellem- és társadalomtörténet körébe tartoznak. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen a legtöbben első ízben találkoztak a fogalomtörténettel és ennek következtében mindenféle metodikai ismeret nélkül láttak neki a munkának.Valójában ez elkerülhetetlen kompromisszum volt, ugyanis Németországban a fogalomtörténet soha nem fejlődött historiográfiai subdisciplínává és nem nevelt ki megfelelő számú szakembert sem. A kötetekben szereplő fogalmak kiválasztása azon definíció alapján történt, amelyet Koselleck az első kötet bevezetőjében a történelmi alapfogalmakra vonatkozóan megfogalmazott. Szembetűnő a Brunner-i koncepciótól való távolságtartás, a „konkrét rend" motívum elvetése. Koselleck hangsúlyozza, hogy a történelmi alapfogalmak közé azok a fogalmak tartoznak, amelyek struktúrákat, jelentős események összefüggéseit világítják meg, mivel azok nemcsak dolgokat neveznek meg, hanem egyúttal az elmúlt idők sajátos értelmezésének teret adnak. Ilyenek például a politikai, gazdasági, társadalmi szer-