Századok – 2002

Történeti irodalom - A magyar Latin-Amerika kutatás eredményei (1999–2000) (Ism.: Szilágyi Ágnes Judit) V/1226

TÖRTÉNETI IRODALOM 1227 vezér iránti igénybe és az ennek megfelelő politikai koncepció és szervezeti felépítés létrejöttébe torkollik. Anderle, Adám-Kozári, Monika: Un Húngaro en el México Revolucionario. Kálmán Kánya Ministro del Imperio Austro-Húngaro en México durante la Revolución Mexicana y la Primeira Guerra Mundial. Mexikó, Edamex, 1999. 220 o. (Egy magyar a forradalmi Mexikóban. Kánya Kálmán az Osztrák-Magyar Monarchia meghatalmazott minisztere Mexikóban a mexikói forradalom és az első világháború idején. A könyv magyar nyelvű változata már két kiadást is megért: A monarchia utolsó követe - Kánya Kálmán Mexikóban 1914-1919. Szeged, Hispánia 1990 és 1996.) Milyennek látja egy európai koi'társ, Kánya Kálmán, a diplomata és két jelenkori kutató, Anderle és Kozári, a mai Magyarországról az 1910-es évek Mexikóját? Erre a kérdésre ad választ e két részből álló kötet, mely egyfelől forrásközlés, másfelől a források elemzése. Egy magyar követ néhány Mexikóban töltött évének bemutatása, egyben korrajz is. A szerzők a Haus-, Hof- und Staatsarchiv és az Archivo de la Secretaria de las Relaciones Exteriores de México anyagából mintegy 500 dokumentumot tekintettek át, és ezekből időrendben közölnek 29-et, spanyolul. (Az iratok eredeti nyelve a német, az angol, a francia és a spanyol.) A feldolgozás külön érdekessége, hogy az iratokból Kánya Kálmán emberi portréja is kirajzolódik, személyes sors, vívódásokkal, szakmai nehézségekkel és ezek egyéni megoldásával. Mindezt a mexikói helyzet „köríti", Huerta, illetve a vele szemben álló erők harca. Európa is jelen van a kötetben, mégpedig több síkon. Részben a mexikói belharcokra gyakorolt hatása révén, részben pedig az Osztrák-Magyar Monarchia diplomáciájának működésére vonatkozó utalások révén. Jól érzékelhetjük, hogy mi a véleménye Kánya Kálmánnak a mexikói színtér egyes szereplőiről. Számára „Carranza és Villa csapatai 'lázadók'" (37. o.) és Carranzával igaz meggyőződéssel sosem barátkozik meg, bár róla alkotott ítélete idővel némileg változik (64. o.). Ugyanakkor „érdekes, hogy míg Carranza követőit kritizálja, addig a radikális parasztforradalmárokról megbecsüléssel ír". Ez utóbbiakról a következőket jegyzi meg: „Egyszóval a zapatisták azon fáradoznak, hogy jó szándékot mutassanak, s valószínűleg jóakaratúak is, de képességeik nem felelnek meg szándékaiknak." (60-61. o.) Anderle és Kozári a mexikói helyzet analízisén túl nagy figyelmet szentelnek azoknak az éleslátásra valló elemzéseknek is, melyeket a magyar diplomata az USA '10-es években megmutatkozó Mexikó-politikájának szentelt. Az iratok alapján jól nyomon követhető Carranza katonai győzelmével párhuzamosan a wilsoni politika változása, a német, a francia és az angol kormány és a Monarchia egyre pozitívabb viselkedése a győztes irányában. „E mozzanatok jelzik, hogy a két állam -— az Osztrák-Magyar Monarchia és Mexikó — viszonya javult 1916 végétől, és amikor 1917 május 1-én Carranzát Mexikó elnökeként beiktatták, a Monarchia már lelkesen üdvözölte. " (80. o.) Kánya persze európai marad Mexikóban is, tehát élénken érdekli, nagyon leköti az első világháború alakulása. Talán ezért néhány belpolitikai eseménynek egyszerűen nem tulajdonít jelentőséget, vagy ezek egyenesen elkerülik a figyelmét. A szerzők számba veszik e momentumokat is, és megállapítják, hogy például: , Mexikó világtörténelmi jelentőségű alkotmányossá gyűlése, melyet 1916 december 1-én nyitottak meg Querétaróban, elkerülte figyelmét" (78. o.) Kánya diplomáciai megbízatása rendhagyó módon ért véget. Előbb csak a kapcsolatot veszítette el a birodalommal, amit képviselt, majd maga a birodalom tűnt el mögüle a világháború végével. Fischer Ferenc: „Dél-Amerika poroszai". Németország és Chile katonai-tengerészeti kapcsolatai (1885-1931). Szeged, Hispánia, 1999. 276 o. Fischer Ferenc évtizedekkel ezelőtt kezdett, forrásfeltáró kutatásainak eredményeit teszi közzé ebben a kötetében. Munkájához számos németországi könyv- és levéltár anyagát felhasználta, kiegészítve a kubai tanulmányútja során gyűjtöttekkel. Könyvében a német-chilei kapcsolatokról szól, és ezen keresztül arról is beszél, hogyan jelentkeztek a korszak nagyhatalmainak érdekütközései Latin-Amerikában, hogyan befolyásolták az európaiak hadseregszervezési modelljük, haditechnikájuk exportjával a dél-amerikai országok hadügyét és ezen keresztül politikai életét. Például az 1890-es évek közepén: „Az európai katonai szembenállás dél-amerikai tükörképe jött létre: a Rajna-menti rivalizálás áttevődött az Újvilágba, s katonailag megosztotta a szubkontinens országait. " (50. o.) — írja a szerző. A könyv egy eddig elsősorban német illetve chilei kutatók által képviselt vonulatba illeszkedik, de ahhoz képest talán valamelyest más, közép-európai rálátást tükröz. A német levéltárak anyagának rendkívül alapos, szisztematikus áttekintése révén Fischer igen széles forrásbázisra épít. Ennek egyes elemeit a nemzetközi kutatás még nem használta fel. (pl. az ,/Ldmiralstab der Marine"