Századok – 2002

Közlemények - Tolnay Gábor: A „Dévaványai Köztársaság” V/1161

A „DÉVAVÁNYAI KÖZTÁRSASÁG" 1177 az abban lévő hivatalos pecsét szine nem lila, hanem kékszínű volt — megállapította, hogy hamis. A detektívek pedig nem valódi, hanem áldetektívek. Végül Debrecenből az Ideiglenes Kormánytól egy dr. Kovács nevű államtitkár jött le, hogy a sérelmet szenvedők panaszát a helyszínen kivizsgálja. Meghallgatta a „Nemzeti Bizottság" tagjait, Z. Nagy Ferencet, de meghallgatta Imre bácsit is, aki elmondta: hogyan tudja fenntartani a rendet és hogy rendszabályozza a fasisztákat. Az államtitkár nagyon meg volt elégedve, megdicsérte és azt mondta: „Csak így tovább!" Mint a közbiztonsági ügyek intézésére rátermett embernek, felajánlotta neki a debreceni város rendőrségének rendőrkapitányi tisztét. így akarta a rókát becsalni a csapdába, de a rókának is volt esze — gyanakodott — többszöri hívás ellenére sem ment Debrecenbe. A felajánlott magas tisztság azért erősen foglalkoztatta — csiklandozta — hiúságát, nagyravágyását. Egy alkalommal Kunhegyesen voltunk a járási orosz parancsnokságon. Hazafelé jövet — a szekéren — mellém ült, s dicsekedve mondta: „Hallja, hívnak már engem Debrecenbe is rendőrkapitánynak, de nem megyek, mert a községem akarom naggyá tenni." Az szép elhatározás, de tudja az emberek hálátlanok, nem értékelik azt a sok fáradságot, amit érdekükben kifejt. „Igaza van. Lehet, hogy el is megyek." Az elhatározást hamarosan tett követte. 1945. március 17-én délután beidézte a fasisztákat a községháza tanácstermébe. Gyűltek a községháza udvarán a vendégoldallal, deszkával felszerelt szekerek. A főbíró csodálkozva mondta: „Nem tudom, mit akar most Imre." Majd megtudjuk, - válaszoltam. Nem kellett sokáig várni, - bejött az irodába s azt mondta: „El ne menjenek, míg velem nem beszélnek." Parancs - az parancs, várunk türelmesen. Hat óra felé járt az idő, amikor bejött az irodába, kezében egy fél ív papírral, amin a következő szöveg volt olvasható: „Menetlevél. A község elöljárói hivatalosan igazolják, hogy Dékány Imre rendőrparancsnok hivatalos ügyben utazik Debrecenbe. Kérjük a közbeeső hatóságokat, nevezettet útjában ne gátolják, hanem mindenben legyenek segítségére." - „Ez a beszéd, komám" - mondta a főbíró. „Hát kérlek muszáj már valamit tenni Piszkos, disznó fasiszták a múlt héten a kormányt akarták Debrecenből ellopni." Aláírtuk a menetlevelet, zsebébe tette, s elindult a menet. Még he se ért Dékány Debrecenbe, máris megjelent a községházán a deportálásból visszajött Róna Dezső szabó és rőfös kereskedő, dévaványai lakos. Szolnokról Fodor alispántól egy megbízólevelet hozott, amelynek értelmében az alispán kinevezte a dévaványai rendőrök parancsnokának. A levélre hivatkozva kérte Séllei Gyula főbírót, hogy a Dékány rendőreit szerelje le és a fegyvereket adja át neki, s ő a rendőrséget újra fogja szervezni. A főbíró eleget akart tenni Róna kérésének. Én figyelmeztettem, hogy a rendőrséget nem áll módunkban leszerelni, mert a fegyvert nem mi adtuk a rendőröknek, hanem az orosz parancsnok, s így el is csak ő veheti. Átmentünk a parancsnokságra. Róna mutatta az alispán megbízó levelét és kérte a parancsnokot, hogy fogadja el a rendőri kinevezését. A parancsnok megkérdezte a főbírót, hogy mi a véleménye a Róna rendőrparancsnoki kinevezéséről és helyesnek tartaná-e, ha Róna lenne a rendőrparancsnok. A főbíró helyeslően nyilatkozott. A parancsnok ekkor hozzám fordult és kérdezte: „Neked mi a véleményed?" Én