Századok – 2002
Közlemények - Tolnay Gábor: A „Dévaványai Köztársaság” V/1161
1178 TOLNAY GÁBOR kijelentettem, hogy szerintem nem lehet Róna Dezső rendőrparancsnok, mert ezidő szerint még Dékány a parancsnok, akit a Nemzeti Bizottság bízott meg a rendőri teendők végzésével. Most bement Debrecenbe, ha bűnös leváltják és akkor az illetékes szervek vagy a Nemzeti Bizottság gondoskodik utódjáról. Dékány Karcagon túl egy elhagyott tanyában éjjeli pihenőt tartott. A fasisztákat egy tehénistállóban helyezte el; aki nem fért be az istállóba, annak számára egy sertés fiaztatóban biztosított — külön — kényelmes szállást. Másnap este felé érkeztek Debrecenbe. Egyenesen a rendőrségi-e ment s ott leadta a fasisztáitat, ő pedig embereivel a kijelölt szállásra ment, de úgy érezte: valami bűzlik a levegőben. Kiadta a parancsot az embereknek: „Azonnal készüljetek, menjünk haza, mert a fasiszták azóta felgyújtották a községet." Alig hangzott el a parancs szava: megjelentek a debreceni rendőrség emberei s lefegyverezték. A rendőreit hazaengedték, őt pedig bekísérték a rendőrségre. Ott a két nyomzó újra igazolta magát és bebizonyították, hogy ők valóban detektívek, úgy vágták szájon Imre bácsit, hogy egy foga kiesett. A rendőrségen vendégül marasztalták nyolc hónapra. Az idő alatt tudomására adták: ahhoz, hogy valaki az emberiség javára üdvöset és maradandót alkosson, nem elég a jó szándék, a cselekvő erő: szükség van bizonyos szellemi felkészültségre is. A fogdából szabadulása után úgy látszott, mintha megértette volna a tanítást. Az 1956-os forradalomig nem vett részt semmilyen politikai vagy közéleti tevékenységben, de ekkor a marxista-leninista eszmével ellentétben a termelőszövetkezetek vagyonát akarta széjjel osztani. Hamarosan leintették. Ezután csendes, békés emberként éldegélt, az utcán is ritkán mutatkozott. Tudomásul vette, hogy önkényes működésével nagyon sok ember gyűlöletét, haragját vonta magára. 1972-ben bekövetkezett halálakor — utolsó kívánságához híven — a református egyház szertartása szerint pap kísérte el utolsó útjára. Ezen sokan csodálkoztak: de senki ne csodálkozzon. Vallásos ember volt ő a lelke mélyéig. Olvasta a bibliát: amit olvasott, meg is ragadt a koponyájában. Aminek fényes bizonyítékát adta, mikor még fiatal ember korában meghalt az édesanyjuk, s a testvérek azon vitatkoztak, melyik temetőbe temessék el az édesanyjukat, hogy a vita veszekedéssé ne fajuljon, salamoni bölcsességgel vetett véget a vitának, mondván: „Ne osztozzatok, vágjátok széjjel, vigye mindenki a porcióját oda, ahova akaija, és temesse el!" Volt neki esze, de tudomásom szerint a testvérek sem estek a fejük lágyára, nem darabolták fel az édesanyjukat, egytagban temették el valamelyik temetőben. Miután viselt dolgairól többé, kevésbé megemlékeztem, hagyjuk nyugodni békével. Ki tudja, talán nem lett volna olyan rossz ember. Egy nagy hibája volt. Többre vállalkozott, mint amire szellemi felkészültségénél fogva szabad lett volna vállalkoznia."1 7 MINDENNEK TÖRTÉNETE - LEVÉLTÁRI ADATOK ALAPJÁN Dévaványán 1944. december 10-én alakult meg az úgynevezett 12-es Bizottság, amelybe mind a három párt — a Független Kisgazda Párt, a Szociáldemokrata Párt és Kommunista Párt — négy-négy tagot küldött, és amely hivatva volt ideiglenesen a községet irányító testület szerepét betölteni. Ebbe a bizottságba a 17 Szarka Ferenc: A diktátor. - Sokszorosított A/4-es nagyságú gépirat. Dévaványa, 1977. - 11.
