Századok – 2002
Közlemények - Tolnay Gábor: A „Dévaványai Köztársaság” V/1161
A „DÉVAVÁNYAI KÖZTÁRSASÁG" 1171 nem a párt utasítására, hanem éppen a pártszervezet akarata, intézkedései ellenére követte el súlyos vétkeit, folytatta a hatalommal való visszaélést. Jelenlétünkben hangzott el a döntés: Dékányt embereivel együtt internálják. A letartóztatottak — két volt nyilas szervező kivételével — szabadultak a fogságból, visszatérésre jogosító papírokat és vasúti jegyet kaptak. Másnap a debreceni újságok hírt adtak Dékány Imre különös debreceni bevonulásáról és lefegyverzéséről, az ártatlanul sommásan fasisztának kinevezett dévaványai foglyok szabadon bocsátásáról. A budapesti Szabad Nép nyomán pedig minden lap közölte, hogy a kommunista párt központi vezetősége Dékány Imrét kizárta a pártból."1 3 Közvetlen szemtanúként, majdnem munkatársként 1977-ben Szarka Ferenc, aki akkor a községházán jegyzőként tevékenykedett, írta le emlékeit Dékány Imréről. Az események közeli szemlélőjeként sok olyan tényről ad hiteles beszámolót, amely nagymértékben megvilágítja a lezajlott események hátterét is: A község szélén, háttal az utcára, egy kis öreg, nádfedelű házban lakott Dékány Imre, a diktátor. A felszabadulásig — 1944 december haváig — igen keveset tudtak róla az emberek, csak annyit, hogy mezőgazdasági munkás, kubikos, főleg munkavállaló, mint egyes emberek mondták, bandavezér, cséplés alkalmával a cséplő munkások közt első ember. Egy kis ravaszságért nem ment a szomszédba. Munkaadó gazdáit a legtöbb alkalommal becsapta. Tudta, mivel, hogyan lehet bánni. Ahol ravaszsága nem vezetett volna eredményre, ott meg sem próbálta. Cséplés alkalmával arra oktatta munkatársait, hogy figyeljék a gazdát, ha nyálazza a ceruzát, az mái- nem tud számolni, akkor majd tudja ő, mit kell csinálni. Tudta is. Ilyenkor munkásrész fejében — úgy a maga, mint társai javára — rendszerint többet számolt a rendeletben megállapított százaléknál. Egy tehetős, vagyonos gazda vízlevezető árkot, csatornát csináltatott vele. Mikor a csatorna elkészült, teleeresztették vízzel, s így az árok mélységét nem lehetett függőlegesen mérni, csak srégen, ami már így is növelte a köbméterek számát, de az még nem volt elég, mikor a gazda megmérte az árok szélességét és mélységét, csöndesen mondta: „Gazduram, két oldala van ennek az ároknak, maga csak az egyiket mérte!" Erre a gazda bemérte az ár-ok másik oldalát is. így számították ki és így fizette ki a gazda a kitermelt köbméter fóld bérét. Mivel igen fukar természetű volt, sehogy sem tudott belenyugodni, hogy olyan sokba került a csatorna készítése. A kétség fúrta, mardosta az oldalát, s nem hagyta nyugodni. Végül bement a kaszinóba, s ott elbeszélte barátainak, gazdatársainak a csatorna készítésének történetét. Mire gazdatársai jót nevettek, s mondták: „János, becsapott téged Dékány! kétszeresen megfizetted a munkadíját." Az öreg nagy haragra gerjedt és minden ismerősének elpanaszolta, hogyan csapta be Dékány, aid a becsapás vádja ellen a leghatározottabban tiltakozott. „Én nem csaptam be az öreg gazdát. О mérte az árkot én csak azt mondtam: két oldala van ennek az ároknak, maga csak az egyiket mérte. Ha tudta, hogy nem úgy kell mérni, miért csinálta?"14 13 Z. Nagy Ferenc: Ahogy én láttam. Bp., 1967. Gondolat Kiadó. - 180-191. 14 A gazda, akinél Dékány Imre és társai csatornát csináltak: D. Tóth János, Dévaványa, Vásár út 6. (Lenin út 8. szám) alatti lakos volt.
