Századok – 2002
Közlemények - Kovács Zoltán András: A nemzeti számonkérés szervezete V/1131
A NEMZETI SZÁMONKÉRÉS SZERVEZETE 1153 csapatmozgások miatt. Az NSZ utolsó — ismert — állomáshelye Tattendorf volt, ahol tagjainak nagy része amerikai fogságba esett.10 3 A számonkérő szervezet parancsnoka utoljára 1945. május 2-án konzultált a Salzburgban székelő belügyminiszterrel. A Tattendoríba való átköltözés közben, május 4-én az amerikai csapatok elérték Orendy gépkocsioszlopát, s törzsével, valamint családjával együtt fogságba ejtették.104 VI. A „számonkérők" felelősségre vonása 1945 után Az NSZ Magyarországon maradt tagjainak többsége, 1945 tavaszán szovjet hadifogságba került. Kisebb részük viszont az európai háború befejezésekor német területen tartózkodott, s az angolszász csapatok fogságába esett. Közülük azonban csak Orendy Norbertet adták ki a magyar hatóságoknak, aki — Láday államtitkárral együtt — 1946. január 2-án érkezett meg Budapestre. A népbírósági korszak alatt (1945-1951) a Nemzeti Számonkérés szervezete háborús bűneivel kapcsolatban csak egyetlen pert tárgyaltak. A dr. Radó Endre és társai, ügy elsőrendű vádlottja Radó Endre, a másodrendű Balassa István, míg a harmadrendű Orendy Norbert volt. A rendfokozataiktól megfosztott, volt csendőrtisztek tárgyalása 1946. április 16-án kezdődött, majd május 9-én a budapesti népbíróság mindhármukat kötél általi halálra ítélte.10 5 Radót és Orendyt 1946. I június 18-án felakasztották, míg Balassa István ítéletét csak ügye újabb felülvizs[ gálatát követően, valószínűleg 1946. október 9-én hajtották végre. I A vezetők közül Csergő Endrét, az NSZ ipari alosztálya, később a budapesti csoport parancsnokát a Bácskában elkövetett háborús bűncselekményei miatt Jugoszlávia kikérte Magyarországtól, majd ottani perét követően — ismeretlen helyen és időben — kivégezték. Ugyancsak külföldön ítélték halálra 1946-ban Lantos János főtörzsőrmestert, akit korábbi erdélyi nyomozásaiért Románia kért ki Magyarországtól. Az NSZ parancsnokai közül közvetlenül a háború után tehát öszszesen öt főt végeztek ki. A többi volt vezető vagy a nyugati országok valamelyikében élt (például Demeter Zoltán főhadnagy, Dominich Vilmos hadbíró őrnagy), vagy tisztázatlan indokokból „igazolttá" nyilvánították (például Karabélyos Imre, vagy Binder Gusztáv), s így átmenetileg elkerülhették a felelősségrevonásokat. A vidéki népbíróságok számos kisebb pert tárgyaltak. Ezek középpontjában olyan bántalmazások álltak, amelyeket zömmel nem az NSZ keretében, de a szer-I vezet volt tagjai követtek el, elsősorban zsidó származású emberekkel szemben. Ezen eljárások során összesen hat egykori „NSZK-csendőrt" ítéltek el: Kerekes Sándor 15 év, Pongó Béla 5 év, Csányi András 5 év, Bey László 2 év, míg Czeglédi Gergely és Venyige Vincze 3-3 év szabadságvesztést kapott.10 6 A Horthy-rendszer volt tisztviselőit (és a társadalmat) sújtó „általános" retorziókat leszámítva az NSZ volt csendőrei egészen az 1950-es évek végéig, a юз X H A-1114. 223. 104 T H v-96915/1. 427. 105 Kouács Zoltán András: Csendőrsors Magyarországon 1945 után. In: Katonai perek 1945-1958. [szerk.:] Okváth Imre. (Budapest, 2001., a továbbiakban: Katonai perek) 119. 106 TH A-1114. 226.
