Századok – 2002
Tanulmányok - A Sajti Enikő: Impériumváltás; magyarellenes megtorlások; kitelepítések és a konszolidáció feltételeinek kialakulása a Délvidéken 1944–1947 V/1061
A DÉLVIDÉK 1944-1947 KÖZÖTT 1111 ápoljuk nyelvünket és kultúránkat a közös baráti célok érdekében. Azzal a hittel kezdjük meg a munkáltat, hogy tevékenységünkkel demokratikus államunk megszilárdítását szolgáljuk"14 9 - olvashatjuk a táviratban. Szántó számára egyébként komoly meglepetés volt a magyal- trikolór szabad használata, valamint az, hogy a magyar iskolákban tanítják a magyar történelmet. Mint írta, „magyarországi falvakban sem látni több magyar nemzetiszínű lobogót és szalagot, mint a vajdasági falvakban. [...] a magyal- nemzet története kötelező tantárgy és a tanulók jól ismerik a magyar történelem, irodalom, művészet és tudomány nagy alakjainak életét és alkotásait." Fontosnak érezte jelezni kormánya felé, hogy a „megbékélés és kölcsönös megértés ott is halad, ahol Horthyék véres gaztetteket követtek el a szerbek ellen. Szemmel látható az a tapintat, amellyel a magyarok és a szerbek egymás iránt viseltetnek." Szántó vajdasági körútjának reprezentatív jellege eleve kizárta, hogy a partizánok bosszújáról bármiféle formában is szó essék, már csak azért sem, mert az erről történő mély hallgatás, mint már korábban is utaltunk rá, a legkisebb konszolidációs lépés előfeltétele volt. Viszont elégedetten látta a követ, hogy a tiszteletére rendezett vajdasági dalosversenyen egy szerb énekkar magyar dalokkal lépett fel, egy magyar énekkar pedig szerb partizándalokat énekelt. Mint bizalmasan megsúgták neki, a „cigány a kocsmában is felváltva szórakoztatja a szerbeket és a magyarokat." Problémaként egyedül a pedagógushiányt, valamint a magyar tankönyvek hiányát jelölte meg. 400-500 tanító, tanár hiányzik, írta. О még abban reménykedett, hogy ezt a közeljövőben megkötendő kulturális egyezmény keretében orvosolni fogják, de mint láttuk, az egyezménybe a kisebbségekkel kapcsolatos külön részek nem kerültek be, sőt még egy erre vonatkozó közös deklaráció kiadását sem tudta elérni a magyar fél. A követ jelentésében külön is kitért a magyarság újjáépítésben játszott szerepére, amelyből, állapította meg elégedetten, „derekasan kiveszik részüket", mind a mezőgazdaság, mind az ipar területén. „Jóleső érzéssel vettem tudomásul, írta, hogy sok üzemben rohammunkások és a termelési normát túlteljesítők nagy többsége magyar nemzetiségű. [...] a látottak után nem kétséges számomra, hogy a vajdasági magyarok igen tiszteletreméltó helyet fognak elfoglalni az 5 éves terv végrehajtásában is." Szabadkán jelen volt a Magyarországról érkezett építőmunkások első csoportjának ünnepélyes fogadásánál, akiknek érkezését nagy propaganda kísérte mindvégig. A magyar munkások főként vasutat építettek „Tito ifjúságával'Látta, amint az antifasiszta nőszövetség tagjai „szeretetteljes és figyelmes" fogadtatásban részesítették a „fáradt és éhes magyar munkásokat". Szántó emellett pozitívan emlékezett meg a zentai gimnazistákról, akik önkéntes munkával vettek részt a szerb telepesek házainak újjáépítésében, a kanizsai téglagyár, a zentai szövőgyár munkásairól, munkásnőiről, a magyar értelmiséget viszont a kor elvárásának megfelelően elmarasztalta. Miután megállapította, hogy akik háborús bűnöket követtek el, elmenekültek az országból, de sokan „a fasiszta propaganda hatására követték példájukat", még olyanok is, akiknek „kisebb kisiklása felett az új Jugoszlávia napirendre tér". A megmaradt kis létszámú értelmiség „zöme" beilleszkedett az új viszonyok közé, és dolgoznak. „Vannak azonban olyanok is, akik attól tartanak, hogy a hazai magyarság esetleg rossz néven venné a jugoszláviai magyarok akti-149 Slobodna Vojvodina, 1945. július 23.