Századok – 2002
Tanulmányok - A Sajti Enikő: Impériumváltás; magyarellenes megtorlások; kitelepítések és a konszolidáció feltételeinek kialakulása a Délvidéken 1944–1947 V/1061
1098 A. SAJTI ENIKŐ A Magyarországon 1945. november 4-én megtartott választásokon, mint ismeretesen, a kommunisták a vártnál rosszabbul szerepeltek. E két esemény kronológiai egybeesése lehűtötte a magyar-jugoszláv kapcsolatokat. Tito 1945. november 24-én így nyilatkozott a jugoszláv-magyar viszonyról: ha Magyarország nem lépne a demokratikus fejlődés útjára „kapcsolataink nem lehetnének olyan szívélyesek".11 2 Magyarország az adott helyzetben nem tehetett mást, mint hogy Jugoszláviát változatlanul egyetlen olyan szomszédjának tekintette, „amely mártírszerepet vállalt és éveken keresztül tényleges, egy percig meg nem szűnő harcban állt az országát leigázó német hordákkal, Jugoszlávia volt, amelynek heroizmusa örök példaként fog lebegni a dél-kelet-európai kis országok történetében." -olvashatjuk a magyar békecélokat előkészítő egyik külügyminisztériumi anyagban.113 Az igen sok belső gazdasági, politikai problémával küzdő Jugoszlávia leghamarabb a magyar közigazgatás kivonulása után teljesen összeomlott magyar oktatásügy helyreállításában ért el, legalább is formálisan, látványos eredményeket. Az 1948-as első hivatalos jugoszláv népszámlálási adatok szerint az országban 496.492 magyar lakott, az összlakosság (15.772.098 fő) 3,2%-a. Ebből a Vajdaságban (Bácska, Bánát, Szerémség) 428.750-en éltek, így a magyarok a Vajdaság lakosságának 26,13%-át tették ki.11 4 A vajdasági több mint négyszázezer magyar iskolahelyzetéről 1945 júliusában tettek közzé először hivatalos részről, nyilván megszépített adatokat. A Szabad Vajdaság c. egyetlen magyar nyelvű lap szerint, amely ekkor még inkább a lap szerb nyelvű megfelelőjének, a Slobodna Vojvodinának volt a fordítása, az 1944-es csonka iskolai esztendőben 32 308 elemi iskolás gyermek járt magyar tannyelvű osztályokba, a vajdasági tankötelesek 24,62%-a. Ezekben persze nem biztos, hogy magyarul tudó tanítók tanítottak, mert a tanítók számára vonatkozóan csak Jóindulatú" becslések vannak, amely szerint „legfeljebb" 200-an maradhattak állomáshelyeiken a minimálisan szükséges 600-700-hoz képest. Gyorstalpaló tanítói segédtanfolyamokat szerveztek Zentán, Becskereken és Szabadkán, amelyeknek 1945 elején 310 növendéke volt. A tanítói tanfolyamoknak nem csupán a tanterve bővült ki gazdaságtannal és a partizánharcok történetével, az új idők szelét nemcsak az mutatta, hogy átfogó magyar irodalom helyett inkább csak a népi írókat oktatták, de az is, hogy „órák után ötperes beszédet vagy politikai beszámolót tartanak a sorsolás útján kijelölt hallgatók."11 5 A jugoszláviai magyar kisebbség „fényes szelek nemzedékét", a főleg paraszti sorsból értelmiségi pályára lépett első politizáló generációt nem az elődeik, „az elcsatoltak első nemzedéke" által vallott nemzeti értékek vitték a pályára, hanem egy társadalmi program ígérete, amelyben ez a generáció az ideológiai hipnózis minden tünetét felmutatva hitt. Ezért tudták őket is, akárcsak a magyarországi délszlávok közül is sokakat felhasználni politikai céljaik érdekében. A Magyar Szó például, amelynek első száma 1944. december 24-én jelent meg, s amelynek főszerkesztője ekkor az egykori református lelkipásztor, 112 MOL XIX-J-l-a-IV-107-II-41024/Bé.-1945.55.d. 113 MOL XIX-J-l-IV-36-185/Bé-1946. 37.d. 114 Kocsis Károly: Egy felrobbant etnikai mozaik esete. Teleki László Alapítvány, Budapest, 1993. 14.; Mimics Károly. Kisebbségi sors. Forum, Újvidék, 1993. 90. 115 MOL XIX-A-l-n-"Z"847-1945.2.d.
