Századok – 2002
Tanulmányok - A Sajti Enikő: Impériumváltás; magyarellenes megtorlások; kitelepítések és a konszolidáció feltételeinek kialakulása a Délvidéken 1944–1947 V/1061
A DÉLVIDÉK 1944-1947 KÖZÖTT 1089 ugyan, de „megfontolandónak" tartotta a „megfelelő területi kompenzációkkal" végrehajtott lakosságcserét, igaz, csak a szórványmagyarság vonatkozásában.78 1946 áprilisában a miniszterelnökség kisebbségi osztályának vezetője, Pásint Ödön fel is vetette a horvátországi szórvány magyarság és a magyarországi délszlávok lakosságcsere útján történő kicserélését Gyöngyösi külügyminiszternek, az ötletre azonban Gyöngyösi nem reflektált és nem került szóba a béketárgyalások idején sem.7 9 Amikor Jugoszlávia 1946 augusztusában hivatalosan is megtette Párizsban a magyar kormánynak a lakosságcserére vonatkozó ajánlatát, nyilván a vajdasági telepítési szempontok mellett egyéb megfontolásokat is szem előtt tartott. A lakosságcserére vonatkozó jugoszláv ajánlat a Párizsban folyó béketárgyalások egyik legkritikusabb időszakában, 1946. augusztus 16-án érkezett a magyar békedelegációhoz, amikor éles viták folytak a csehszlovák-magyar lakosságcseréről, és általában a felvidéki magyarok egyoldalú kitelepítéséről. Kertész István, a magyar delegáció főtitkára „meglepő ultimátumnak" nevezi emlékiratában a jugoszláv ajánlatot,8 0 amelyben egy kétoldalú vízügyi egyezmény és egy lakosságcsere egyezmény aláírását javasolták a magyar félnek. A megállapodást negyvenynyolc órán belül kellett volna tető alá hozni. Az ötletet Edvard Kardelj külügyminiszter a jugoszláv békedelegáció vezetője vetette fel a Gyöngyösi magyar külügyminiszterrel, a magyar békedelegáció vezetőjével augusztus 16-án folytatott beszélgetés alkalmával. Kardelj először is biztosította Gyöngyösit, hogy Jugoszlávia nem kíván területi igényeket támasztani Magyarországgal szemben, de mintegy ennek fejében két kérdésben, a Baja alatti vízművekre, illetve „egy szerény keretek között maradó, kb. 40.000 főre tehető önkéntes lakosságcserére" vonatkozóan megállapodást szeretnének kötni. A láthatóan meglepett Gyöngyösi annyit válaszolt, hogy szakértői vélemények kikérése után Budapest hajlandó lesz a vízügyi kérdésről tárgyalni, a lakosságcsere kérdésében azonban ki kell kérje kormánya álláspontját, de mint mondta, valószínű hogy nem fognak ez elől sem elzárkózni.8 1 Másnap Joze Vilfan, a jugoszláv delegáció főtitkára megkereste Kertész Istvánt és sürgette a felvetett kétoldalú megállapodások negyvennyolc órán belül történő megkötését, mivel augusztus 20-ig kellett benyújtani a békeszerződésbe beiktatni kívánt módosító javaslatokat. Ha tehát sikerül megkötni az egyezményt, akkor ők eltekintenek e módosító indítvány benyújtásától. Módosító indítványaik a magyarországi délszláv nemzeti kisebbségek oktatásával és védelmével foglalkoztak. Kertész később azt írta, hogy az volt a benyomása, hogy a javaslatok „improvizációként születtek" - mások úgy értelmezték, hogy „szokatlan jugoszláv nyomásról" van szó.8 2 A meglepett Kertész úgy próbált időt nyerni, hogy kérte, készítsenek a jugoszlávok erről egy egyezménytervezetet, amit 18-án estére el is készítettek, amit szerb nyelven és minden kísérőlevél nélkül az egyik, éppen a hivatali helységben tartózkodó beosztott magyar tisztviselő kezébe nyomtak. Kertész erre ismét kérte a szóbeli jegyzék átadásakor szokásos formák betartását, 78 MOL XIX-J-l-a-IV-36-15/res.Bé-1945.37.d. 79 MOL XIX-J-l-c-II.-15-1945-47.28.d. 80 Kertész István-. Magyar békeillúziók 1945-1947. Európa-História, Budapest, 1995. 358. 81 MOL XIX-J-l-C-II.-15-1945-47-309/konf.l463.28.d. 82 Kertész István: i.m. 359.
