Századok – 2002
Tanulmányok - A Sajti Enikő: Impériumváltás; magyarellenes megtorlások; kitelepítések és a konszolidáció feltételeinek kialakulása a Délvidéken 1944–1947 V/1061
1088 A. SAJTI ENIKŐ vok, mert ha maradnak, nem lehet köztük különbséget tenni. De ha földet adunk a magyaroknak, a mainál jobban elmagyarosítjuk a Vajdaságot és kimerítjük a rendelkezésre álló földalapot és nem marad harcosaink és családtagjaik számára. Ezért most ki kell telepítsünk legalább annyi magyart, amennyi ahhoz szükséges, hogy legalább a jelenleginél jobban ne magyarosítsuk el a Vajdaságot. Nem telepíthetjük át őket az ország más körzeteibe. De nem hagyhatunk a Vajdaságban több magyart, csak annyit, amennyi számunkra nem veszélyes". Ha ez másként nem lehetséges, folytatódik gondolatmenete, akár területi kompenzációt kell adjon Jugoszlávia annak fejében, hogy Magyarország befogadjon mintegy 200 000 jugoszláviai magyart. О elképzelhetőnek tartotta volna a Kanizsa, Zenta vonal átadását egészen Mokrinig. Ennél azonban jóval reálisabbnak tartotta az adott helyzetben mintegy 80 000 magyar lakosságcsere útján történő áttelepítését még akkor is, ha ez Jugoszláviának etnikai veszteséget okozott volna, hiszen Magyarországon ekkor szerinte csak mintegy 20 000 horvát és 6 500 szerb élt. A telepítésügyi miniszter nem értett egyet azzal az ötlettel, hogy a Vajdaságból úgy metszék ki a bunyevác és magyar járásokat, hogy azokat a horvát föderációhoz csatolják, mivel véleménye szerint ezek a területek Horvátországon belül „perifériát képeznének", s ezzel a centrum (nyilván Szerbia) kevésbé érezné a Vajdaság vonatkozásában a magyar veszélyt.'75 A telepítések kapcsán folytatott belső vitákról ugyan nem sok szivárgott ki, annál nagyobb publicitást kapott Vladimir Velebit jugoszláv külügyminiszterhelyettes prágai nyilatkozata egy esetleges magyar-jugoszláv lakosságcseréről. 1946. március 10-én Velebit tábornok, miután hangsúlyozta, hogy Jugoszlávia külpolitikája a „béke politikája", nagy szövetségesük pedig a Szovjetunió, elmondta, hogy nemrég jegyzékben kérték a szövetségeseket, hogy a potsdami megállapodásoknak megfelelően minden jugoszláviai németet kitelepíthessenek. Végül mintegy mellékesen megjegyezte: „A 300 000 jugoszláviai magyarnak feleannyi magyarországi jugoszláwal történő kicseréléséről még nem döntöttünk, mert bevárjuk a csehszlovák-magyar lakosságcsere eredményét".76 1946 tavaszán tehát kormányszinten is komoly megfontolás tárgyát képezte a magyarok totális kitelepítése, sőt vannak utalások arra vonatkozóan is, hogy csehszlovák részről felvetették, Románia és Jugoszlávia velük egyöntetűen járjon el a területükön élő magyarokkal, és minden szomszédos országból telepítsék ki őket. A kitelepítés ötlete egyébként nem talált jó fogadtatásra a magyarországi délszlávok körében. A Pécsett megjelenő Novi Svet (Új Világ) határozottan elutasította a hazai kisebbség nevében a kitelepülést, de ha mégis sor kerülne erre, ez szerintük kifejezetten csak önkéntes alapon történhetne, három az egy arányban a magyarok javára.7 7 Vukosavljevic nem valószínű, hogy tudott arról, hogy a magyar kormány egy 1945. július 2-án a szovjet kormányhoz eljuttatott aide mémoire-ban konkrét terület megjelölése nélkül 75 Aleksandar Kasas: i.m. 194. Branko Petranovic: i.m. 116-117. Magyarországon az 1930-as népszámláláskor 36.858-an vallották magukat horvátnak, a szerbek létszáma pedig 17.131 fő volt. Az 1949. évi népszámláláskor, amelyre már a Jugoszláviával való hallatlan rossz viszony időszakában került sor, horvát anyanyelvűnek 9.946-an, horvát nemzetiségűnek 4.106-an, szerb anyanyelvűnek 5.158-an, szerb nemzetiségűnek pedig 4.190-en vallották magukat. Tilkovszky Lóránt: Nemzeti politika Magyarországon a 20. században. Csokonai Kiadó, 1998. 10-11. 76 MOL XIX-J-l-a-II-15-1945-47-765/Bé.l467. 77 MOL XIX-A- 1-n-''Z''-985/1945.; 2069/1946.4.d.
