Századok – 2002
Tanulmányok - A Sajti Enikő: Impériumváltás; magyarellenes megtorlások; kitelepítések és a konszolidáció feltételeinek kialakulása a Délvidéken 1944–1947 V/1061
A DÉLVIDÉK 1944-1947 KÖZÖTT 1087 Cubrilovic tervezete tükrözte a korabeli jugoszláv vitákat, s bár végül nem gyakorolt érdemleges hatást a magyarok helyzetére, eszmetörténetileg igen érdekes. Mái- csak azért is, mert Cubrilovic nem sokkal később mezőgazdasági miniszter lett. Igen sok szerb partizán értelmiségi és politikus gondolkodását tükrözték a kissé grafomán egykori szarajevói merénylő gondolatai. О nem bosszúból akarta kitelepíteni a magyarokat, vagy éppen az albánokat, csupán, mint írta, , józan állami megfontolásból". Az etnikailag tiszta Vajdaság, vagy az etnikailag tiszta Koszovó gondolatát Cubrilovic már 1937-ben megfogalmazta és összefoglalta egy szerb értelmiségi körökben folytatott vita során, s az akkor megérlelt gondolatokat most ismét az új hatalom figyelmébe ajánlotta.73 Gondolataival nem volt egyedül az új rendszerben sem. Dusán Bilandzic jó nevű jugoszláviai történész, aki 1945-ben a harmadik hadsereg újvidéki parancsnokságán dolgozott, visszaemlékezésében leírja, hogy az egyik ismert újvidéki szerb ügyvéd közvetlenül a háború után megkereste őt, és azt mondta: a szerb nép hálás lesz nekik azért, mert kiűzték a Vajdaságból a németeket, „de soha nem fogja megbocsájtani, hogy nem űzték ki a magyarokat is és nem teremtették meg a tiszta szerb Vajdaságot."7 4 A határ menti kompakt magyar vidék problémáját a nagy erővel meginduló délszláv telepítések szempontjából gondolta át Sreten Vukosavljevic telepítésügyi biztos, a szerb falu kiváló ismerője. Hagyományos konzervatív szerb nacionalizmus tükröződött elképzeléseiben annyiban, hogy a kisebbségekre mint az erős államot gyengítő kifelé húzó erőkre tekintett, annyira azonban az egykori szerb parasztpárti politikus is elfogadta a kommunisták nézeteit, hogy belássa, az államot legitimáló ideológia nem teszi lehetővé, hogy ha itt maradnak a magyarok, akkor a földosztáskor különbséget tegyenek köztük és a délszláv harcosok között. Ezért elképzelhetőnek tartott egy területi kompenzációval, vagy akár anélkül végrehajtandó lakosságcserét. Elképzeléseit érdemes idézzük, hiszen lényegében az új hatalom magyarokkal kapcsolatos dilemmáit fogalmazta meg. Nézeteit egy 1945. szeptember 23-án Edvard Kardelj külügyminiszterhez és a párton belül az ideológiai, propaganda munkáért felelős Milovan Oilashoz intézett hosszú elaboratumban fejtette ki. Először is kétségét fejezte ki azzal a kommunista állásponttal szemben, hogy a magyar kisebbség a két ország között nem elválasztó tényező, hanem összekötő kapocs lehet. Mint írta, a bácstopolyai, óbecsei és zombori járásban, közvetlenül a határ mentén a magyarok abszolút többséget alkotnak, és a Tisza mentén éket képeznek a Vajdaság belseje felé. „Nemzetileg erősek és igen fejlett nemzeti közösségi érzés fűzi össze őket a magyarországi magyarokkal. Erősebb történeti és nemzeti tudatuk van, mint a jugoszlávoknak. Öntudatuk túlteng, és a jugoszlávoknál többre tartják magukat. Évszázadokig egy államiság hordozói voltak, ezzel az érzéssel erőteljesen átitatódtak és nem hihetjük, hogy magukévá tudnak tenni más érzést. Mindig is arra vágytak, hogy Magyarországhoz tartozzanak. [...] Éppúgy mint a németek, egy cseppet sem érzik magukat vajdaságinak, csupán magyarnak [...] Magyarjaink között mintegy százezer földnélküli van. Ha ők itt maradnak, földet kell kapjanak éppúgy, mint a délszlá-73 Branko Horvát: Kosovsko pitanje. Globus, Zagreb, 1988. 45-47., 51-52. 74 Dusán Bilandzic Globus с. zágrábi lapban megjelent visszaemlékezését idézi Aleksandar Kasas: i.m. 194.
