Századok – 2002
Tanulmányok - A Sajti Enikő: Impériumváltás; magyarellenes megtorlások; kitelepítések és a konszolidáció feltételeinek kialakulása a Délvidéken 1944–1947 V/1061
A DÉLVIDÉK 1944-1947 KÖZÖTT 1085 tátott el a szövetséges hatalmak budapesti képviselőihez, kifejtve a magyar kormány békerendezésre vonatkozó elképzeléseit. Ezek a nagy gazdasági egység kialakítását célzó gazdasági, kulturális együttműködésről, az etnikai és területi rendezés lehetőség szerinti összhangba hozataláról szóltak. Mivel a magyar kormány szerint ezt ebben a térségben nem lehet tökéletesen megoldani, a más államok területén maradó kisebbségek szovjet mintájű autonómiákba történő szervezését látták volna kívánatosnak, amely autonómiákat nemzetközi ellenőrzés alá vonták volna. A jegyzék emellett nagy hangsúllyal tartalmazta a lakóhelyükről kiüldözöttek és leszármazottaik hazatérésének biztosítását, „legalább is a munkalehetőségek megszerzése és az otthonépítés megszerzése erejéig." Kérték a nagyhatalmaktól, hogy az elűzöttek anyagi kárai „valamilyen formában" jóvátétessenek, és biztosítsák a közlekedés, a levélváltás, az utazás szabadságát. Végül kérték a szövetségeseket, orvosolják a magyarokat Romániában és Csehszlovákiában ért, nemzetközi jogba ütköző sérelmeket. A jugoszláviai magyarokat ért sérelmeket nem kívánták a nagyhatalmak elé terjeszteni, azok orvoslását ezúttal is kétoldalú megbeszélések révén vélték elintézhetőnek, amelyre mint egyetlen eredményes módszerre a jugoszláv kormány többször is felhívta Budapest figyelmét.6 7 A menekültek esetében ez a módszer teljesen eredménytelen volt. A magyar kormány június 8-án fordult a SZEB jugoszláv missziójához azzal a kéréssel, hogy azok a bácskai (a levélben csak a bácskaiakra történik utalás) magyarok, akik az „egyoldalú propaganda, megfélemlítés és ijedtség következtében" elhagyták szülőföldjüket, és „a jugoszláv állam érdekei ellen nem vétettek, elhagyott otthonukba ismét visszatérhessenek".6 8 A jegyzékre semmiféle válasz nem érkezett Obrad Cicmiltől. Időközben a miniszterelnökség részéről felvetődött annak lehetősége, hogy a jugoszláv bevonulás előtt elmenekült magyarok vagyonát, amelyet a jugoszláv állam kártérítés nélkül kisajátított, esetleg a Jugoszláviának fizetendő magyar jóvátételbe számítsák be. Ezt azonban a külügyminisztérium járhatatlan útnak minősítette, mivel „az általunk fizetendő jóvátételnek nemcsak összege, hanem a megállapított keretben szállítandó áruknak a fajtája is már előzetesen megállapíttatott. [...] Ez idő szerint tehát egyetlen járható útnak csak az a megoldás látszik, hogy a fenti tárgyú beadványokat nyi Iván tartásba veszem, s az érintett személyek anyagi igényeit a jugoszláv-kormánnyal a jövőben esetleg létesülő tárgyalások keretében kísérlem meg érvényesíteni."69 A jugoszláv misszió tagjai egy szóban történt tájékoztatás alkalmáról ezzel kapcsolatos álláspontjukat így foglalták össze: „A magyar fasiszta tisztviselők sok bajt zúdítottak a jugoszláv lakosságra, sok jugoszlávot internáltak és vagyonaikat széthúzták. A leküldött m agyai' fasiszta tisztviselők rendszerint egy kofferrel ér-67 MOL XIX-A-l-n-"Z"2781-1946.6.d. A magyar békeszerződésre lásd: Balogh Sándor, i.m. 132-268. Fülöp Mihály. A befejezetlen béke. A Külügyminiszterek Tanácsa és a magyar békeszerződés 1947. Héttorony, Budapest, 1994. Kertész István: Magyar békeillúziók 1945-1947. Európa-História, Budapest, 1995. valamint Sorsdöntések. Szerkesztette Gerő Andreis. Göncöl, Budapest, 1988. 299-316. A magyar kormány gazdr.sági békejavaslatait legrészletesebben az 1946. június 18-án kelt memorandumban fejtette ki. Az iratot közli: A magyar jóvátétel és ami mögötte van... 1945-1949. Válogatott dokumentumok. Válogatta, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Balogh Sándor és Földesi Margit. Napvilág, Budapest, 1998. 104-116. 68 Uo. „Z"3518-1946.7.d. 69 Uo.
