Századok – 2002

Tanulmányok - A Sajti Enikő: Impériumváltás; magyarellenes megtorlások; kitelepítések és a konszolidáció feltételeinek kialakulása a Délvidéken 1944–1947 V/1061

1070 A. SAJTI ENIKŐ dapestre, még a Lakatos-kormány idején, és a már felbomlóban lévő délvidéki, pontosabban muraközi magyar csendőrségtől, illetve Nagy Iván országgyűlési képviselőtől származtak. Nagy Iván a csáktornyai (Muraköz) Lajkó Rózsi 1944. augusztus 7-én kelt eredeti levelét juttatta el a minisztériumba, amelyben az asszony Doroszlón (Bácska) élő testvérével tudatta apjuk halálhírét. A megrendítő levél szerint 1944 július 23-án éjjel a partizánok összeszedtek 68 embert, ebből 6 szerb, 9 dalmát, a többi magyar volt „ebből tizet a község előtt összekötöztek és kijelentették, hogy ezeket haditörvényeknek elé viszik, a többi fiatalt meg puska alá, harcba". Mivel a keresett férfiak egy részét nem találták otthon, az asszonyokat fenyegették meg, köztük e levél íróját is, ha legközelebb sem lesznek otthon, őket viszik el kivégzésre. Az összeszedett férfiakat kihajtották a falu szélére, egy mocsaras részhez, ott „dalolni kellett nekik és ütötték, szurkálták, fejbe lövöldözték őket és a bozótban összekötve benne hagyták, még pedig éltek, akkor meg úgy fulladtak meg [...] több halott nem volt, csak ezek az öregebb emberek, de nem tudjuk, miért kellett így csinálni. Kedves öcsém, mi árvák vagyunk, nekünk jó apánk nincs, a gyász a szívünkön."2

1 A csendőrség központi nyomozó parancsnoksága ugyanerről az eseményről számolt be augusztus 19-i jelentésében. Csáktornyára szerintük egy 50 fős partizánosztag tört be, összeszedtek 53 jobbmódú magyart, és elvitték lovaikat és mezőgazdasági felszereléseiket. A rokonok közülük a községtől néhány kilométerre lévő erdőben 37 áldozat holttestét találták meg.2

2 A debreceni Ideiglenes Kormány már megalakulása után néhány héttel biztosan tudott az atrocitásokról, az általunk ismert legkorábbi ilyen tartalmú jelentés 1945. január 16-án készült Debrecenben és emellett a partizánok által megalakított Petőfi brigáddal foglalkozik. Ezekben az 1945/46-os forrásokban jelennek meg az áldozatok számáról szóló első becslések is, amelyek különféle csatornákon keresztül azután rögzültek a magyar közgondolkodásban. A jelentés névtelen írója a Bácskából szökött át, és mint írja, a „magyarok sorsa a megszállás első heteiben kényszermunka (1883-1929-ig született férfiak, sőt nők is tömegesen), a súlyosabb esetekben nagyarányú lemészároltatás, (ld. a vonatkozó jelentést), esetleg az anyagi (kiraboltatás) és erkölcsi tönkretétel (magyar nők megbecstelenítése) volt."2

3

Július végén már megérkezett a külügyminisztériumba a partizánok által kivégzett, illetve fogva tartott katolikus papok névsora is. A lista 22 nevet tartalmazott, közülük 13-ról már ekkor biztosan tudták, hogy megölték őket, köztük Dupp Bálint csurogi plébánost, Virág István horgosi apátplébánost, Szabó Dénes tóthfalui, Varga Lajos moholi, Petrányi Ferenc óbecsei, Plank Ferenc ósziváci, Köves István mozsori, Berger Antal tavankúti, dr. Takács Ferenc péterrévei plébánosokat, valamint P Körösztös Krizosztom újvidéki ferencesrend-házfőnököt, 21

MOL K-28. ME Kisebbségi o. 1944-R-25965. Az erős tájszólással és helyesírási hibákkal megírt levelet mai köznyelvi szöveggé írtuk át. Az eredeti szövegből csak ízelítőül: „és danuni kölöt nekik és ütötte szurkáták fejbe lövöldösztek és a bosszutba össze kötözve bele hanták még pedig éltek..." 22

Uo. 23

MOL A nemzeti kormány miniszterelnökségének iratai. 1944/1945-1949. XIX-A-l-j-XXIII-112-1945.21.d. Sajnos a jelzett melléklet nem volt az iratok között.