Századok – 2002
Tanulmányok - A Sajti Enikő: Impériumváltás; magyarellenes megtorlások; kitelepítések és a konszolidáció feltételeinek kialakulása a Délvidéken 1944–1947 V/1061
A DÉLVIDÉK 1944-1947 KÖZÖTT 1069 bizottságot hoztak létre a Vajdaságban elkövetett „igazságtalanságok" kivizsgálására, a bizottság munkájára vonatkozó források azonban mindmáig nem kerültek elő - ha egyáltalán elkezdte munkáját a bizottság. A szakirodalom hosszú évekig kénytelen volt a „szájhagyomány" útján terjedő becslésekre hagyatkozni - mígnem a kis Jugoszláviában megkezdődött a viszszaemlékezések összegyűjtése és a levéltári kutatás. Ez utóbbi szinte kizárólag a vajdasági, illetve a magyarországi levéltárak anyagát ölelte fel ez idáig, a belgrádi levéltárak anyagai jórészt mindmáig ismeretlenek, a katonai levéltár forrásainak feltárása éppen hogy csak megkezdődött. Másrészt tisztában kell lennünk azzal is, hogy egy kezdetben „partizán módszerrel" dolgozó, előtörténettel nem rendelkező közigazgatás legkisebb gondja is nagyobb volt annál, semhogy saját atrocitásait írásban rögzítse. Ezért nem biztos, hogy a katonai levéltár- anyagai közelebb visznek majd bennünket az áldozatok pontos számához. Véleményünk szerint a helytörténeti kutatások vihetnek közelebb az igazsághoz. A szakirodalomban, publicisztikában eddig több száz százalékos eltérést mutató adatokkal találkozhatunk, egyesek 5 ezerre, mások 40 ezerre teszik a halálos áldozatok számát. A háborús bűnöket megállapító korabeli bizottság (Komisija za utvrőivanje ratnih zlocina okupatora i njihovih pomogaca) 1945 novemberéig 899 vajdasági magyart ítélt halálra, amely szám nem tartalmazza az ÓZNA által kivégzetteket. Külön listát készített igen sok helyen a kivégzettekről az ÓZNA. Az ítéleteket formális tárgyalás nélkül, „bemondás", vagy éppen megtalált nyilaspárti listák alapján hozták, vagy azért, mert valaki ténylegesen vagy feltételezetten részt vett a razziában. Sokakat azért végeztek ki, mert a Magyar Megújulás Pártjának volt a tagja, vagy azért, mert a magyar hatalom éveiben közhivatalt viselt, esetleg tanítóként magyar nemzeti érzésre tanította diákjait, leventeoktató volt stb. A fennmaradt OZNA-listák azt bizonyítják, hogy a tömeges kivégzéseket elsősorban 1944. október végén és novemberben hajtották végre. A jugoszláviai történetírás által eddig feltárt írásos források alapján, elsősorban a vajdasági ÓZNA által készített ,Д kivégzett háborús bűnösök nyilvántartási könyve 1944/45" címet viselő lista, valamint az egyes helyi népi bizottságok által kivégzettek neveit tartalmazó feljegyzések alapján ma annyi állítható biztosan, hogy a Bácskában és Bánátban 5 ezer magyart végeztek ki 1944 október-novemberben. Ezekben a számokban eleve nincsenek benne a baranyai, muravidéki, muraközi halottak, illetve a háborús bűnökért a jugoszláv népbíróságok által hozott halálos ítéletek. Az ötezres szám tehát az e két típusú lista alapján rekonstruálható áldozatok neveit tartalmazza, és csak azokét, akiket az ÓZNA végzett ki. A megtorlásokkal foglalkozó jugoszláviai magyar szakmunkák és főleg a publicisztika gyakran idézi Mészáros Sándor néhány éve elhunyt történész beszélgetését Svetozar Kostic Capó, az ÓZNA akkori vajdasági tartományi vezetőjével, aki úgy gondolta, hogy ezek a belügyi csapatok mintegy 20 ezer magyart végeztek ki.20 A Délvidéket elfoglaló partizánok kegyetlenkedéseiről szóló első híreket lényegében az eseményekkel párhuzamosan, 1944 augusztus végén jutatták el Bu-20 Ezeket a forrásokat Aleksandar Kasas újvidéki történész tárta fel és ennek alapján közölte az áldozatok nevét is. Aleksandar Kasas: Madari u Vojvodini 1941-1946. Novi Sad, 1996. 160-178.
