Századok – 2002

Tanulmányok - A Sajti Enikő: Impériumváltás; magyarellenes megtorlások; kitelepítések és a konszolidáció feltételeinek kialakulása a Délvidéken 1944–1947 V/1061

A DÉLVIDÉK 1944-1947 KÖZÖTT 1067 függött. [...] A menet élén haladt a vezető őr, utána 7-8 szekéren a betegek és az apró gyerekek, majd a többiek. [...] A térdig érő hóban nagyon lassan haladt a menet. [...] Az első haláleset Zsablya és Járek között következett be. Y Péter három hónapos kisfia fagyott meg édesanyja ölében. [...] Amikor Zsablya központján haladt át a menet, ott éppen arról gyűléseztek, hogy miként toloncolják ki az ottani magyarokat is. Az átvonuló magyarok hírére a kárörvendő szerb emberek kivonultak az utcára, szidalmazták, köpdösték és hógolyókkal dobálták a menetben vonulókat. A kísérő őrök alig tudták visszatartani őket a fizikai leszámolástól. [...] Az első három nap tétlenségben, éhen és tetvek vadászatával telt el. Ezután kezdtek munkára járni."15 A legtragikusabb fejezete a délvidéki magyarok impériumváltás utáni történetének a válogatás nélküli kivégzések, a tömeggyilkosságok, a „még hidegebb napok"1

6

, amelyeket nemhogy hivatalos kivizsgálás nem követett, de politikailag elrendelt több évtizedes hallgatás övezett. A kérdés historiográfiája önmagában is érdekes lenne, már csak azért is, mert tipikus példája annak, hogyan eufemizálja egy hatalom saját bűneit. Mi ezúttal ennek csak egyetlen részkérdését kíséreljük meg rekonstruálni, milyen forrásokból, átvételekből terjedtek el az áldozatok számáról szóló becslések, illetve az ezzel kapcsolatos kutatásoknak eddig mit sikerült kiderítenie. Elöljáróban azonban szeretnénk néhány megjegyzést tenni. A rendszer előtörténetét, legitimációját képező ellenállás és polgárháború eleve magában hordta a terror-ellenterror pszichológiáját, ami korántsem volt idegen a Balkán jó részén társadalmilag is elfogadott bosszútól. Az új hatalom, és személy szerint Tito is, a partizánmozgalom megerősödése érdekében rá is játszott a „minél roszszabb, annál jobb" elvére. Számos korabeli írása tanúsítja, hogy a szerbek elleni terrort, bárhol történjen is, úgy tekintette, mint amely az ő kezükre játszik és ki kell használni a mozgalom érdekében. Az új hatalmi elitet az a nem lebecsülendő érzés is összetartotta, hogy „megszenvedtek" a hatalomért, és nekik is, de mindenkinek, aki az új rendszerért szenvedett, de csakis nekik, joguk van a bosszúra, és áldozataikért kárpótlás jár. A kollaboránsok, árulók, fasiszták fogalma nem jogi, hanem bármeddig kiterjeszthető politikai fogalom volt, amely nemzetközileg a szövetségesek háborús bűnösök felelősségre vonása felől kapott erkölcsi-politikai megerősítést. Külpolitikailag tehát nem voltak a kivizsgálást, szembenézést kikényszerítő tényezők, mint 1942 januárjában Magyarország esetében. A belpolitikai konszolidációs igények pedig csak annyira voltak elegendők, hogy a magyarokkal szemben elkövetett bűnöket „apró politikai hibának" minősítsék, amelyet felül lehet bírálni, ki lehet javítani, és amely csupán egy „politikai ballépés" a fiatal, új rendszer részéről. Politikai, hatalmi szempontból az új rendszernek, úgy véljük, nem lett volna szüksége a hivatalos és a népi bosszú ilyen méretű szabadjára engedésére. Mégis megtették, bár arra igyekeztek vigyázni, hogy a megtorlás ne váljon destabilizáló 15

Teleki Júlia: Keresem az apám sírját. 105-109. 16

A magyar történetírásban, közgondolkodásban a kifejezés Cseres Tibor Hideg napok című megrázó erejű regénye nyomán terjedt el. A „hideg napok" az 1942 januári magyar katonaság és csendőrség által elkövetett tömeges gyilkosságokra, a razziára utal, amikor a Duna jegébe lőtték a szerbeket és zsidókat. A „még hidegebb napok" arra történő utalás, hogy a partizánok talán több magyart lőttek le bosszúból, mint amennyit a magyarok a razzia alkalmából.