Századok – 2002
Közlemények - Jemnitz János: 1917. Háború – béke? Reform – forradalom? I/75
1917. IIÁBORÚ - BÉKE? REFORM - FORRADALOM? 99 tesen vállalt De Mannal május-júniusban hosszabb időt töltött Oroszországban, éppen azért, hogy a forradalmasodással szemben az Ideiglenes Kormány tekintélyét növelje. Vanderveldét Oroszországban a kormány fogadásai11 0 után — ahol érdemi tanácskozásokat folytatott, s Cereteli honvédő buzgalmával sem volt megelégedve, aminek hangot is adott —, hamarosan a frontra küldték, hogy a katonák harckészségét támassza alá.111 így hamarosan a déli frontra utazott De Man és De Brouckére társaságában, ahol Alekszejev és Bruszilov tábornok, valamint a kormánybiztos Szavinkov fogadta. Vandervelde lelkesítő beszédeket tartott, de visszaemlékezésébe feljegyezte, hogy a katonák mennyire kiábrándultak már a háborúból.112 Az orosz belső fejlődést illetően Vandervelde mindenben a Kerenszkij kormányt támogatta, olyannyira, hogy júliusban külön memorandumban marasztalták el Lenint, s az orosz sovinisztákhoz hasonlóan a belgák sem riadtak vissza attól, hogy német vonzalmakkal vádolják a bolsevikokat.113 Vandervelde és a belga delegáció azonban nemcsak a bolsevikokkal helyezkedett szembe. Az oroszországi látogatás végén, június derekán történt, hogy a Pétervári munkástanács nyilatkozatban jelezte, egyfelől nem kíván részt venni az antant szocialista pártjainak konferenciáján, másfelől ugyanezeket meghívta a stockholmi nemzetközi szocialista találkozóra. Erre válaszként Vandervelde és De Brouckere azonnal ellennyilatkozatot adott ki, amelyben újra meghívta őket Londonba, s hosszabban taglalta, hogy az annexió és kárpótlásnélküli béke jelszavát ők csak bizonyos feltétellel fogadnák el, amennyiben ez Belgium jóvátételi igényét s Elzász-Lotaringia sorsát nem érinti. Kifogást emeltek az ellen, hogy valamennyi kapitalista kormányt egyenlő arányban tegyék felelőssé a háborúért, és minden szocialistát meghívjanak a tanácskozásra.114 A nyilatkozat-csere bizonyította, hogy Vandervelde és Cereteli, a Munkástanács között lényeges eltérések mutatkoztak, s ezeket a személyes találkozókon nem sikerült áthidalni, bármennyire is próbálta orosz partnereit Vandervelde befolyásolni. Mindebben egyebek között a politikai hangulat is óvatosságra intette a mensevik-eszer centrumot. Mindenesetre a belga vezetők forradalomellenes és nacionalista nyomása tartós volt. 110 Vanderveldét május 18-án Pétervárott Kerenszkij, Cereteli és Csernov üdvözölte. A fogadáson részt vett Breskovszkaja, aki Vandervelde visszaemlékezése szerint könnyezve ölelte őt át. Vandervelde az első tanácskozások után fellélegzett, amikor azt tapasztalta, hogy a kormánykoalíció szocialista miniszterei közül egyik sem híve a különbéke gondolatának. A kormány fogadás után a Munkástanácsban folytattak tárgyalásokat. (Emil Vandervelde: Souvenirs d'un militant socialiste. Paris, 1934. 233-234.) m U. o. 112 Az érdemi tanácskozásokon, ahol a francia A. Thomas is megjelent, főként az utóbbi Kerenszkijt és Ceretelit is hibáztatta, amiért nem mernek felelősen színt vallani a háború folytatása mellett. (E megbeszéléseken egyébként az eszer párt régi vezetője, a hosszú időn át francia emigrációban élő I. A. Rubanovics tolmácsolt.) Vandervelde Thomas hangját ugyan kifogásolta, de érdemben egyetértett vele (Uo. 234-235.) 113 Uo. 248-252. 114 Claude Renard: Octobre 1917 et le mouvement ouvrier belge. Bruxelles, 1967, 53. De Brouckere ugyanekkor 1917 május 4-i Brantinghoz írott levelében ugyancsak tiltakozott Troelstra nyilatkozata ellen, amely az orosz-német különbéke lehetőségét felvetette. (Branting Arkiv. Arbetarrörelsens Arkiv. Stockholm)
