Századok – 2001
KÖZLEMÉNYEK - Demény Lajos: Gazdálkodás és társadalom Székelyföldön Bethlen Gábor korában IV/907
912 DEMÉNY LAJOS A harmincéves háború első hadjáratából való visszatérte után sürgős dolgai között rögvest a székely kérdés rendezéséhez látott. 1622. október 8-án előterjesztéssel fordult a besztercei országgyűléshez, amelyben rögzítette az általa elképzelt egyetlen járható utat a székely kérdésben. A gyökeres megoldás központjában szerinte a székelyföldi jobbágyok megadóztatása lehet. Eltökélt szándéka volt gátat vetni a székelyek közt annyira elharapózott önkéntes jobbágyosodásnak. A székely jobbágyok — írta a fejedelem — „sem adót, sem dézmát nem adnak, hadra nem mennek, akármi szedés, vevés legyen az székelységen, az jobbágyság semmit effélében sem ad, hanem egyszóval minden terhet csak az kevés lófő és veres darabant szabad székely supportál, hadba azok mennek, ha mit az ország szükségére, vagy egyébre magok között felvetnek, melyből ilyen kára és nagy fogyatkozása vagyon az országnak, hogy az zászlók alól nagy része az székelységnek magát jobbágyságra kötötte, látván azt, hogy sokkal könnyebb és jobb állapotja vagyon az jobbágynak közöttük hadakozásnak idején, hogynem az szabados embernek". A székely hetente egy vagy két napot szolgál, s ezzel mentesül mindenféle köztehertől. Bethlen Gábor szerint „ez az oka, hogy a zászlók üresek". A székelyek viszont a szabadságot azért élvezik, hogy „az szükségnek idején velünk együtt fegyverekkel szolgáljanak hazánknak". Aki közülük ebbéli kötelezettségét nem teljesíti és jobbágyságra köti magát, fizessen kapuszámra adót. Egyben azt is az országgyűlés határozatai közé iktatta, hogy a nemesek és lófők szabadítsák fel azon jobbágyaikat, akik fizetésért kötötték magukat jobbágyságra, és a felvett összeget visszafizetik. „Mely két dolog ha eligazodik az igazság szerént, ez két jó jő ki belőle, hogy ennek utánna nem oly könnyen adja magát az rossza is jobbágyságra (mert az olyanokat méltán rosznak mondhatjuk, kik az hazájának való szolgálat előtt magok szabadságát ultro leteszik és jobbágyokká lesznek örömestben), látván, hogy az jobbágyságban sem élhet szintén oly könnyen, mint ők elgondolták volt, és így megszaporodik az szolgáló rend közöttök. Másik jó az lehet, hogy mégis valami kevéssel segéthetik ő kegyelmeket az Porta adójának megfizetésében".22 A székelyföldi jobbágyság számbeli gyarapodásának két alapvető összetevője volt. Az egyik az, amelyre maga a fejedelem utalt az uzoni Béldi Kelemen háromszéki főkapitányhoz intézett utasításában. Utóbbi eredeti szövege ismeretlen, de a háromszéki főkapitány válaszában utal reá. Ennek értelmében Bethlen Gábor azzal vádolta a nemeseket, hogy háborgatják a szabad székelyeket, „némelyik szép szóval, némelyik az hadakozásnak színe alatt fenyítékkel" kényszeríti jobbágyságra őket, Jószágokat elfoglalván".2 3 Az 1622. év táján kelt főkapitányi válasz a folyamat másik oldalát emeli ki, azt ugyanis, hogy maguk a szabad székelyek „erővel" kötik magukat jobbágyul. Ennek szerinte két oka van. Az egyik az, hogy a szabad székely „addig örömest jobbágy lészen, míg az had tart, az után megint nemes vagy szabad székely, ha az had elfogy", vagyis véget ér a hadjárat. A másik ok: a szabad székelyek közül sokan annyira elszegényedtek, hogy „örömest megeszi az korpát és zabot", de „az korpát is szűkön kaphatja".2 4 22 ETA. III. 262-263; EOE. VIII. 105-106; SzOkl. IV 216-217. 23 SzOkl. IV 212. 24 Uo. 214-215.
