Századok – 2001
KÖZLEMÉNYEK - Herger Csabáné: Rekatolizáció eszköztára Magyarországon a 16-18. században IV/871
882 HERGER CSABÁNÉ 3.3. Fegyveres erőszak A 17. század első harmadától megsokasodtak a fegyveres atrocitások. Bethlen Gábor és II. Ferdinánd között 1620. január 16-án létrejött fegyverszünet ideje alatt a besztercebányai országgyűlés határozott ugyan arról, hogy a túlkapások megakadályozására defensorokat (hitvédőket) kell kinevezni, és a nikolsburgi (1621), a II. bécsi (1624), a pozsonyi (1626), valamint a linzi (1645) békék tovább erősítették a protestánsok helyzetét, a gyakorlatban mégsem érvényesültek a kivívott szabadságok. 1648. október 10-én a nyitrai Vágsellyén Lippay érsek katonákkal űzette el a református papot és családját. Példája hasonló eljárásra buzdította a katolikus nemesség egy részét. Ugyanebben az évben II. Rákóczi György került Erdély fejedelmi trónjára, aki szerencsétlen politikája miatt nem volt képes Bethlen és I. Rákóczi György örökségének folytatására, Apafi Mihály megválasztásával (1661) pedig Erdélynek már végképp nem volt ereje a királyi Magyarországon üldözött protestánsok hathatós megsegítésére. III. Ferdinánd uralkodásának második felében az erőszakhullám rövid időre azért állt le, mert az uralkodó még életében meg akarta koronáztatni a fiát. 1655-ben került sor a koronázásra, amelynek fejében a király ígéretet tett a jogsértések jóvátételére.51 I. Lipót uralkodásának 70-es éveit újra a templom- és iskolafoglalások visszatérése jellemezte annak ellenére, hogy a linzi béke ill. az azt becikkelyező 1647. évi dekrétum V cikkely 5.§-a a templomok és más egyházi épületek birtoklását a vallásszabadság szerves részének nevezte. Míg 1671-72-ben vezető szerepet az állami politika meghatározásában a miniszteri párt gyakorolt, az ezt követő nyolc évben a Szelepcsényi György prímás vezetése alatt álló klerikális csoport került előtérbe. Lipót — a magyar rendi alkotmány sérelmét figyelmen kívül hagyva — a legelszántabb akcióikhoz is hozzájárult: közismert volt Lipót kijelentése, mely szerint inkább koldulni menne, mintsem eltűrné, hogy birodalmában eretnekek viruljanak: a karhatalom segítségével végrehajtott erőszakos cselekmények elől sokan Erdélybe menekültek és ott szabadcsapatokat alakítottak. 1673. szeptember 25-én Szelepcsényi György esztergomi érsek az igazságügy országos biztosaként pozsonyi különbírósága (iudicium delegatum) elé idézett 32 lutheránus és 1 kálvinista lelkészt.5 2 Vitnyédy István Bethlen Miklóshoz és Keczer Ambrushoz írt leveleit5 3 bizonyítékul felhasználva a Wesselényi-összeesküvésben való részvétellel, bujdosóknak való segítségnyújtással, katolikusok rágalmazásával és azok vallási jelvényeinek meggyalázásával vádolta őket. Gróf Rottal János, a törvényszék elnöke vallási kérdésekben mértékletességet ajánlott ugyan, Szelepcsényi és a törvényszék többsége ezt „impracticusnak, haszontalannak és helytelennek" minősítette. A vádlottak közül egy „bűnének" beismerése után katolizált, az idősebbek lemondtak hivatalukról, a fiatalabbak pedig száműzetésbe mentek. 51 III. Ferdinánd 1655. évi dekrétuma XVIII. cikkely, vö.: III. Ferdinánd 1649. évi dekrétuma X. cikkely 52 Lásd: Friedrich Gottas: uo.: 6. Szabó József·. Der Protestantismus in Ungarn, Berlin, 1927, 37. oldal, Karácsonyi János: uo.: 136-137. 53 Lásd: Hóman Bálint-Szekfü Gyula·, uo.: 190-191.
