Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Cieger András: A bizalmatlanság kora - Lónyay Menyhért a kormány élén I/61
LÓNYAY MENYHÉRT KORMÁNYA 85 tertanács asztalára. Lónyay ezért felszólította Kerkapolyt, hogy az egyensúly érdekében faragja le az állami kiadásokat és dolgozzon ki adóreformokat (Lónyay az arányosabb adóztatást és az egyenes adók helyett a közvetett adók növelését szorgalmazta). Kerkapoly válaszában nem sok reményt fűzött a kiadások csökkentéséhez. Lónyay ősszel ismét elszámoltatta miniszterét, aki ismertette az ország pénzügyi helyzetét és adóemelést helyezett kilátásba. Lónyay a távozása előtti napokban is csak fenntartásokkal volt hajlandó elfogadni Kerkapoly beszámolóját.9 0 A horvát-kérdés rendezésében Lónyay ugyancsak kudarcot vallott. A kortársak vélekedése szerint az amúgy is bonyolult ügyet Lónyay csak még jobban összezavarta.9 1 Lónyay még 1871 decembere folyamán tárgyalásokat kezdett a horvát párt- és egyházi vezetőkkel és tavaszig megegyezést remélt. A siker érdekében Lónyay több részkérdésben engedményeket kívánt tenni a nemzeti párt számára. A kiegyezés elismerése fejében például hajlandó volt nagyobb pénzügyi autonómia biztosítására és támogatta azt az elképzelést is, hogy a horvát miniszter illetve a három zágrábi osztályfőnök legyenek felelősek a horvát szábornak is, később szóba került a horvát miniszteri poszt megszüntetése és a bán közjogi állásának a megváltoztatása is. Lónyay engedékenyebb politikáját az uralkodó is támogatta. Ennek ellenére a megegyezés egyre késett, a december-januári tárgyalások után júniusban újabb fordulóra került sor, majd Lónyay távozása előtt nem sokkal még egy erőfeszítést tett, sikertelenül. A források tanúsága szerint a kudarc leginkább a Deák-párt és Andrássy közös külügyminiszter ellenállásának köszönhető. A magyar politikusok nehezményezték, hogy Lónyay a kormánypárt és a parlament megkerülésével kezdett alkotmányos kérdéseket érintő tárgyalásokba, továbbá nem nézték jó szemmel a horvát ellenzéknek tett engedményeket sem (a tárgyalásokat ősztől formálisan az országgyűlés által választott bizottság folytatta). Andrássy is merev álláspontot foglalt el: elutasított mindenféle az 1868-as kiegyezés módosítására irányuló kezdeményezést, sőt a szábor (ismételt) feloszlatását is elfogadhatónak tartotta. Lónyay és Andrássy egymást hibáztatták a sikertelenség miatt; kettejük ellentéte mögött a rivalizálási szándék is felfedezhető volt (az alapkérdés lényegében az volt, hogy mennyire szólhat bele a magyar miniszterelnök egy olyan belpolitikai ügy irányításába, melynek számos közösügyi vonatkozása is van).9 2 Az elhúzódó tárgyalások és a horvát választások erőszakossága (a kormány ugyanis az unionista párt győzelmének a kivívásával is meg-90 Lásd: K. 27. Mtj. 1872. júl. 17. (7. pont) és nov. 24. (3. pont). Nem tekinthető véletlen egybeesésnek, hogy a Lónyayhoz közel álló Reformban éppen július folyamán jelent meg két adóreformot sürgető és a pénzügyminisztert elmarasztaló cikk. Lásd: Reform, 1872. júl. 18. és 19. (194-195. sz.) 91 Pl. Ghyczy-visszaemlékezés, 1872. ápr. 10. 266.; Kákay Aranyos [Kecskeméthy Aurél], i. m. 225-226. 92 Lónyay testvéréhez írt levelében Andrássyt hibáztatta azért, mert megoldatlanul hagyta rá a horvát-ügyet: Lónyay Menyhért Lónyay Alberthez, 1871. dec. 7. Ρ 470. 1. cs. Kállay Béni belgrádi konzul március l-jén külön-külön találkozott a két politikussal, megbeszélésein partnerei kölcsönösen egymást tették felelőssé a tárgyalások megfenekléséért: Kállay-napló, 1872. márc. 1. Kállay egyébként támogatta Lónyay megegyezésre törekvő politikáját, sőt nyáron Lónyay hívására személyesen is részt akart venni az újabb tárgyalások előkészítésében, ám Andrássy nem engedélyezte Pestre utazását. Lónyay még bukása előtt egy héttel is a horvát-kérdés megoldásáról tárgyalt a konzullal. Lásd: Kállay-napló, 1872. jún. 3. és 8., valamint nov. 25.
