Századok – 2001
KÖZLEMÉNYEK - Herger Csabáné: Rekatolizáció eszköztára Magyarországon a 16-18. században IV/871
REKATOLIZÁCIÓ MAGYARORSZÁGON A 16-18. SZÁZADBAN 875 ami által felszabadultak a katolikus püspök joghatósága alól, és szabályozta a fő állami hivatalok betöltését. Ezek szerint nádornak a katolikusok és a protestánsok közül egyenlő számban kellett érdemes személyeket jelölni, valamint a magas állami hivatalokat vallástól függetlenül kellett alkalmas személyekkel betölteni, így jött létre a protestáns egyházak közjogi alapja Magyarországon. Az 1608-as rendelkezés jelentősen eltért a béke szövegétől, hiszen abban csak a nemesek, a városok és a végvári katonák számára biztosították a vallásszabadságot azzal a kitétellel, hogy az ne sértse a katolikus vallást.2 3 A reformált irányzatok egységes fellépése által e törvénycikk lehetővé tette, hogy míg az örökös tartományokban szinte megsemmisültek a protestánsok2 4 , magyar területen az ellenreformáció igazi sikereket a 17. század első harmadáig nem tudott elérni. A mezővárosok és a falvak jobbágyaira kiterjesztett vallásszabadság különös jelentőséggel a magán kegyúri jog (ius patronatus) miatt bírt. A birtokos nemes tulajdonának tekintette az általa alapított egyházat, amely a birtok haszonvételei közé tartozott.2 5 A magán kegyúri jog egyik legfontosabb részét képezte a ius praesentandi, azaz az egyházi személy jelölése annak ellenére, hogy már I. István a püspök jogává tette a lelkészek alkalmazását, majd ezt több ízben megismételték a középkor során. Mivel azonban a földesurak ezt hatalmi kérdésnek tekintették, a gyakorlatban vagy egyszerűen behelyezték az általuk kiválasztott személyt a hivatalba, vagy a behelyezés után egyházi megerősítést kértek. A birtokos nemes vallási elkötelezettsége a lelkész megválasztása által döntő befolyással bírt uralmi szférájának a protestantizmushoz való csatlakozására, illetve a rekatolizáció során a visszarendeződésre. Szekfű szerint a jobbágy valiászszabadsága a bécsi béke után csupán abban nyilvánult meg, hogy a földesúr respektálta a falu kívánságát a megkérdezésükkor a vallás megválasztására — ezen belül a lelkész vallási hovatartozására — nézve abban az esetben, ha ez a saját kívánságával megegyezett, de ha attól eltért, a béke ellenére kegyúri jogával élve maga döntött. Példaként többek közt Zrínyi Györgynek 1623-ban írt soraira hivatkozik: „Prédikáljanak ott, ahol azt acceptálják a jámborok, magam alattam valóknak én találtam lölki pásztorokat, azzal contentusok, őkegyelmek tanítását nem kévánják."2 6 23 Az 1606. évi bécsi békekötés 2.§: „... de a római katholikus vallás sérelme nélkül és hogy a római katholikusok papsága, templomai és egyházai érintetlenül és szabadon maradjanak és amelyeket ezekben a zavaros időkben mindkét részről elfoglaltak, azokat kölcsönösen ismét visszadják." 24 Wilhelm Brauneder: Osztrák alkotmánytörténet napjainkig, Pécs, 1994, 70. és 74-75. Brauneder kifejti, hogy a tartományi rendek — főként a protestáns birodalmi és tartományi rendekhez fűződő kapcsolatuk erősítése révén — 1620-ig a tartományi hatalomból olyan űj területeket vontak magukhoz, mint az iskola- és egyházügy. A tartományfejedelmek a „ius reformandi"-val, azaz alattvalóik hitvallásának meghatározására vonatkozó jogukkal igazából — Tirol kivételével (1566) — csak a harmincéves háború előestéjétől, így Belső-Ausztriában 1598-tól, Alsó- és Felső-Ausztriában 1627/28-tól, Salzburgban 1731 után éltek. 25 Kollányi Ferenc·. A magán kegyúri jog hazánkban a középkorban, Budapest, 1906, 195-196. és Kumlik Emil: Katholikus egyházközségek önkormányzata, különös tekintettel Pozsonyra. Jogtörténeti és egyházpolitikai tanulmány, Pozsony, 1911, 22. és 26. 26 Hóman Bálint-Szekfű Gyula: Magyar történet, IV kötet 95-96.
