Századok – 2001

KÖZLEMÉNYEK - Herger Csabáné: Rekatolizáció eszköztára Magyarországon a 16-18. században IV/871

874 HERGER CSABÁNÉ fej- és jószágvesztéssel kell sújtani1

5

, majd két évvel később az újítók büntetését tűzhalálra változtatták1

6

. 1548-ban, amikor a rendek és I. Ferdinánd arról döntöttek, hogy „az eretnekséget mindenütt meg kell büntetni"1

7

, a felsorolásban már nem szerepel a lutheri irányzat1

8

, ami a német területen bekövetkezett változások igen erős befolyását jelentette.1

9

Az újra és újra megerősített törvények nem tudtak gátat szabni a reformáció terjedésének, és amikor a század derekára az országgyűlésben többségbe kerültek a protestánsok, a közjogi keretek ilyen módon történő meghatározása mint eszköz egy időre kihullott az államhatalom és a katolikus egyház kezéből. Az 1604. évi tavaszi országgyűlésen Mátyás főherceg célja az ellenreformáció törvényes alapjának megalkotása volt. Mivel azonban a felvidéki városok ellen való erőszakos fellépés2

0

következtében a városok és a nemesség képviselői megegyeztek abban, hogy mindaddig nem fogadják el a napirendet, amíg Mátyás nem biztosít vallásszabadságot a számukra, nyilvánvaló volt, hogy alkotmányos úton a törvényes alap megalkotása nem lehetséges. A főherceg ígéreteivel rábírta a városokat a napirend tárgyalására, majd 1604. április 6-án a vallási ügyek tárgyalása előtt hirtelen berekesztette az országgyűlést. A meghozott 21 cikkelyhez a követek jóváhagyása nélkül egy XXII. cikkelyt csatolt, amely újra életbe léptette a katolikus egyházat támogató régi törvényeket, azaz a protestánsokat fej- és jószágvesztéssel vagy megégetéssel fenyegette, valamint a jövőre nézve kirekesztette az országygyűlésből a vallási ügyek tárgyalását.2

1

A rekatolizálás legalizálására irányuló abszolutista módszer ekkor már nemcsak a vallásszabadság ügyét, hanem a rendi alkotmányt is veszélyeztette. A protestáns rendek a XXII. cikkely ellen szeptember 8-i gálszécsi ülésüket követően Barbiano katonai parancsnoknál és kormányzónál tiltakoztak és kijelentették, hogy a felvidéki városok további törvénytelen háborgatása esetén élni fognak a fegyveres felkelés Aranybullában biztosított jogával. Bocskai fellépésénél közvetlenül kapcsolódott össze a hatalomgyakorlásról szóló kálvini tan, azaz a felsőbbség kötelezettsége arra nézve, hogy alkotmányosan uralkodjék, és a vallásszabadság kérdése. A bécsi békekötést (1606. július 23.) becikkelyező antecoronationalis artikulusok2

2

a mezővárosokra és a falvakra is kiterjesztették a vallásszabadságot, önkormányzati jogot adott a protestánsoknak, 15

II. Lajos 1523. évi dekrétuma LTV cikkely: „Méltóztassék a királyi felségnek, mint katholikus fejedelemnek, minden lutheránust és azok pártfogóit, valamint a felekezetükhöz ragaszkodókat, mint nyilvános eretnekeket és a boldogságos szűz Mária ellenségeit halállal és összes javaik elvételével büntetni." 16

II. Lajos 1525. évi dekrétuma IV cikkely 4.§ 17

I. Ferdinánd 1548. évi dekrétuma V cikkely 18

I. Ferdinánd 1548. évi dekrétuma XI. cikkely: „... az újrakeresztelők és a kálvinisták, a kik az országban még fenmaradtak, mindenkinek a fekvő jószágából kiűzendők" 19

Karácsonyi János: Magyarország egyháztörténete főbb vonásaiban 970-től 1900-ig, Nagyvárad, 1906, 114-115. kifejti, hogy ezt a folyamatot tovább erősítette Miksa szimpátiája a lutheri irányzat felé. Ferdinánd és Miksa kérésére a pápa engedélyezte a két szin alatti áldozást, melyet Magyarországon 1564-ben hirdettek ki. 20

Bruckner Győző: A reformáció és ellenreformáció története a Szepességben, I. kötet 1520-1745, Budapest, 1922, 183-195. 21

Rudolf 1604. évi dekrétuma XXII. cikkely 8-9.§ 22

II. Mátyás 1608. évi I. dekrétuma l-3.§