Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Tóth István György: Galántáról Japánba. Olasz misszionáriusok a 17. századi Magyarországon és Erdélyben IV/819
862 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY jó alkalmat adott Lippay György esztergomi érseknek, hogy hosszasan mennydörögjön a bécsi nunciusnak az olasz misszionáriusok tudatlanságáról.16 3 Ehhez képest apró tévedésnek tűnik, amikor Astori da Ferrara misszióprefektus azt jelentette Rómába, hogy „Felső-Magyarországon szolgál, amely magába foglalja Erdélyt is", vagy pedig amikor az olasz konventuálisok missziójában térítő Cizemsky lengyel ferences arról írt, hogy a térítésben jó hasznát vehetik, mert a Felvidéken a lengyel nyelvet mindenhol megértik, erre utal az is, hogy „Magyarországnak ezt a darabját, ahol lakunk, (tehát Zemplén vidékét), Szlavóniának hívják" (nam ea pars Hungáriáé, in qua habitamus, Sclauonia dicitur)...164 Magyarország nemcsak tágas, bonyolult régiókra tagolt, hanem igen üres országnak is tűnt az olasz misszionáriusok számára. Alessandro della Croce miszszióprefektus 1652 decemberében azt írta Rómába, hogy Bécsből a missziójukig, Sztropkóig mindössze három helyen: Pozsonyban, Nagyszombaton és Szepesváron találtak katolikus templomot, és ezenkívül Eperjes városában egy magánkápolnát. Ez azért nem kis túlzás volt, az olaszok a téli utazás során feltehetően nem nagyon néztek körbe a falvakban, csak ott, ahol valóban megszálltak: Nagyszombaton a ferences kolostor, míg Szepesváron a prépostság és az ottani száműzetésben élő Tarnóczy Mátyás váci püspök vendégszeretét élvezték.16 5 Az itáliai kolostorok, egyházmegyék, városok, templomok sűrűségéhez szokott olasz misszionárius számára a hatalmas kiterjedésű, egyházi és kommunikációs infrastruktúrában egyaránt „alulfejlett" Magyarország rendkívül üresnek, a néhány itáliai hittérítő pedig reménytelenül szétszórodottnak és elszigeteltnek tűnt. A hittérítők egy olyan Itáliából jöttek, ahol Rómában vagy Nápolyban egy-egy utcában három-négy templomban is miséztek, ahol a nápolyi királyságban annyi püspökség volt, hogy a csak alig túlzó szólásmondás szerint az egyik püspök katedrálisának tornyáról mindig lehetett látni a másikét, és ahol a kolostorok túlnépesedtek, a városokban sürögtek-forogtak a szerzetesek és apácák. Ezek után Magyarország a katolikus hittérítők számára üres földnek tűnt, ahol összesen csak tíz egyházmegye volt, és ezekben is alig akadt felszentelt püspök, szinte nem voltak kolostorok, és nagy utat kellett megtenniük, amíg egy katolikus plébánost találtak. Nemcsak a kolostorok hiányoztak azonban Magyarországról az olasz miszszionáriusok számára, hanem a városok is. A Párizst, Londont megbámuló magyar utazók, Szepsi Csombor Márton, Bethlen Miklós rácsodálkoztak arra, hogy Nyugat-Európában a városok nagyságrendekkel nagyobbak, mint magyar földön: Csak a Louvre udvara akkora, mint „Kassa bekerített városának fele", és a Bastille fegyvertára egyedül oly nagy, mint „egész Szatmár vára minden kerítésével", írta Szepsi Csombor Márton, és ugyanez a léptékkülönbség döbbentette meg Bethlent is: a velencei Arzenál, írta, „vagyon akkora, ha nem nagyobb, mint Meggyes vagy Szászsebes".166 163 Relationes 320-334. 342-348. 164 AP F soCG Vol. 218. Fol. 47^8/v. Vol. 320. 6-10/v. 165 APF SOCG Vol. 218. Fol. 247. + 250. 166 Kemény János és Bethlen Miklós Művei. Bp. 1980. 604., Szepsi Csombor Márton: Europica verietas. Bp. 1975. Tóth István György: Három ország, egy haza. Bp. 1991. 148-149.
