Századok – 2001

TANULMÁNYOK - Tóth István György: Galántáról Japánba. Olasz misszionáriusok a 17. századi Magyarországon és Erdélyben IV/819

854 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY itt mindenféle étek, minden vad- és háziállat. Ellentétben a misszionáriusoknak Rómába írt, a doktorátusukat sürgető és ezért a szenvedéseiket ecsetelő leveleivel, a nagy, átfogó jelentésekben az ilyen földrajzi leírások egyik célja az volt, hogy felmérjék az alamizsnagyűjtés lehetőségeit, a másik céljuk viszont az, hogy kedvet csináljanak a misszióhoz a itáliai rendtársaknak. Ezért az ilyen beszámolókban Magyarország és Erdély, de még Moldva is szinte tejjel-mézzel folyó Kánaánnak tűnnek. Egy valami mégis hiányzott Fra Modesto számára Erdélyből. Ez a vidék nagyon északon van, magyarázta, és így borban igen szegény, ehelyett azonban errefelé „kitűnő söröket isznak", vigasztalta a szerzeteseket Modesto. Amikor 1638-ban a moldvai misszióból Fra Filippo olasz obszerváns ferences visszatért Itáliába, akkor nemcsak a pestisre, a banditákra és a gyaloglásra hivatkozott, érzékeltetve, hogy milyen szörnyű útja volt, nemcsak azt írta, hogy útközben vadkörtén élt, hanem ráadásul mindvégig vizet kellett innia - a borhoz szokott olasz barát számára ez jelentette az igazi szenvedést. 130 A 16-17. században az Alpokon túli Európában, ha olaszokról volt szó, bi­zonyára sokaknak a divatos öltözet, szép ékszerek, a zene és a tánc jutott eszükbe. A 17. században Itália volt a világ művelődésének a központja, Franciaország majd csak a század utolsó harmadában veszi át ezt a szerepet. Az olasz ferences misszionáriusok természetesen a táncban nem jeleskedtek, ékszereket sem hordtak, és az is csak ritkán fordult elő, hogy egy ferences misz­szionárius díszítette volna magát. Andrea Bogoslavich, aki több Moldvában és Magyarországon térítő ferences misszionárius társához hasonlóan olaszul beszélő dalmát konventuális ferences volt, 1625-ben felkereste Csíksomlyó kolostorát. A továbbiakban Moldvában működött, magát püspöknek és biztosnak tartva. Marco Bandini, a temesközi ferences misszió korábbi prefektusa, Moldva apostoli admi­nisztrátora 1648-ban megsemmisítő jellemzést adott róla: Teljes elpuhultságban élt, mint a vajda titkára, és „ rózsás barátnak" hívták, mert a fülében és mellén tavasszal egész rózsakoszorúkat hordott, és nőkkel enyelgett.131 Ugyanezzel vá­dolta meg 1649-ben az egyébként igen szigorú erkölcsű erdélyi olasz hittérítőt, Modesto a Romát, egy rendtársa, Gyöngyösi Krizosztom magyar obszerváns fe­rences szerzetes: Modesto nem a hívek térítésén fáradozik, hanem díszes koszo­rúkat készít, amivel az asszonyok díszítik magukat, és virágokkal kedveskedik a nőknek.132 Gyöngyösi Krizosztom, akit Fra Modesto rövid úton eltávolított Er­délyből, nem volt éppen elfogulatlan tanú. A tudós olasz ferences azonban a jelek szerint abban is jeleskedett, hogy virágokból készítsen díszeket, talán Erdélyben még ismeretlen motívumokkal - bár valószínűleg nem csapodár asszonyok szá­mára, hanem inkább a templom ékesítésére. A Bogoslavichnál nagyobb rendi fegyelemben élő olasz ferencesek azonban nem hordtak virágfüzéreket, és divatos ruhákban sem jártak, bár néha rákény­szerültek világi öltözet viselésére, ha útközben nem akarták, hogy felismerjék őket. Maga a szerzetesi öltözék, a megfelelő anyagú és színű barátcsuha beszerzése is gondot jelentett azonban az otthoni, itáliai kolostoroktól elszakadt barátok szá-130 SOCG Vol. 23. Fol. 3. 131 Moldvai csángó i. m. I. 374. 132 APF SOCG Vol. 218. Fol. 73-75/v. 1649. szept. 4. Kisszeben.

Next

/
Thumbnails
Contents