Századok – 2001

TANULMÁNYOK - Tóth István György: Galántáról Japánba. Olasz misszionáriusok a 17. századi Magyarországon és Erdélyben IV/819

824 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY is spanyol uralom alatt állt), míg egy genovai mellett hárman a Velencei Köztársaság szárazföldi részéből, a Terra Fermából jöttek, noha a Serenissima a 17. században többször igen éles konfliktusba került a pápasággal. A Magyarországon és Erdélyben a 17. században térítő olasz misszionáriusok pontosan 60%-a az egyházi állam — vagy hűbéresei — területéről származott. (A pápa országa a különböző kisebb államok hozzácsatolása után ekkor már igen kiterjedt volt, északon egészen Ferraráig felnyúlt.) Ez a magas arány határozottan Francesco Ingolinak, a Hitterjesztés Szent Kongregációja titkárának a már idézett véleményét támasztja alá, aki szerint a missziók számára az a legjobb, ha a pápa a misszionáriusnak az egyházfője és egyben a világi uralkodója is, mert így e kétféle kötődés nem kerülhet konfliktusba. A pápa alattvalói közül szemmel láthatóan kevesebb bonyodalommal lehetett misszionáriusokat küldeni Magyarországra, mint a Velencei és a Genovai Köztársaságokból, vagy a spanyol tartományokból. Mivel azonban kiemelkedő magyarországi és erdélyi misszionáriusokat találunk ezekből — a pápával a 17. század folyamán gyakran igencsak barátságtalan viszonyba került — államokból is, Velencétől Nápolyig, ez önmagában még nyilvánvalóan nem volt akadálya annak, hogy egy olasz ferences Magyarországra kapjon missziót.19 Az olaszok általában csak pályafutásuk átmeneti állomásának tekintették a magyarországi missziót. Legfontosabb céljuk a doktori cím megszerzése volt, ezt azok kaphatták meg, akik a tanulmányaik végén a bakkalaureatusi vizsgákat már letették, és utána az előírt, általában hároméves missziós munkát példásan teljesítették. A felemelkedéshez a rendi hierarchiában, a renden belüli vezető tisztségek betöltéséhez szükség volt erre a doktori címre, ezért azután többek között ez a lehetőség ösztönözte az olaszokat a magyarországi hittérítésre. Az olasz misszionáriusok általában háromtól hat évig terjedő időt töltöttek el Magyarországon, bár akadtak, akik hamarabb elhagyták az országot. (Mivel a missziók beosztott tagjairól a misszióprefektusok nem írtak elég részletesen, ennél pontosabb statisztikát erről nem tudunk készíteni.) Több misszionárius magyarországi küldetése közben halt meg, mint Giuseppe da Capua Nyitrán 1637-ben, Giovanni Battista da Fiorentino a zempléni misszióban 1639-ben, vagy Fulgenzio a Jesi obszerváns ferences, akit 1646-ban a gyergyói hegyek között, Szárhegyen ragadott el a pestis. Kivételt jelentett, ha egy olasz hittérítő évtizedeket töltött el ebben a régióban. Giovanni Battista Reggiano da San Felice az 1660-as évektől rövid megszakítással a haláláig mintegy három évtizedet térített Magyarországon, ő azonban már nem apostoli misszionárius volt, hanem rendi biztos, majd provinciális. Moldvában és Erdélyben térített a szintén szokatlanul hosszú időt, megszakításokkal több mint három évtizedet itt töltő Vito Piluzzio da Vignanello erdélyi provinciális és moldvai misszióprefektus.20 19

A 17. századi itáliai államokra: Peter Hersche: Italien im Barockzeitalter 1600-1750. Eine Sozial- und Kulturgeschichte. Wien 1999. 23-46. Gregory Hanion: Early modern Italy, 1550-1800. Three seasons in European history. London 2000. 62-74. Yves-Marie Bercé, Gérard Delille, Jean-Michel Sallmann, Jean-Claude Waquet: L'Italie au XVIIe siècle. Paris 1989. 55-74. Giovanni Muto: Sacred places in Spanish Naples during the Counter-Reformation. In: Frontiers of Faith. Religious Exchange and the Constitution of Religious Identities 1400-1750. Ed. Eszter Andor- István György Tóth. Budapest 2001. 99-105. Domenico Sella: L'Italia del Seicento. Bari 2000. 3-25. Jean Delumeau: L'Italie de Botticelli à Bonaparte. Paris 1974. 21-40., Uô: Rome au XVIe siècle. Paris 1975. 11-35. 20

Moldvai csángó-magyar okmánytár. (1467-1706). Szerk.: Benda Kálmán. Összeállították: Benda Kálmán, Jászay Gabriella, Kenéz Győző, Tóth István György. Bp. 1989. I—II. 524-527. 564-