Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Cieger András: A bizalmatlanság kora - Lónyay Menyhért a kormány élén I/61
LÓNYAY MENYHÉRT KORMÁNYA 79 szoros kapcsolatot tartott fenn a hazai kormánypárti politikusokkal. Lónyay és Andrássy korábban sem felhőtlen kapcsolata pedig egyre hűvösebbé vált, a külső szemlélő számára úgy tűnt, hogy féltékenyen figyelik egymást és rivalizálnak.6 9 Lónyay az új országgyűlés megnyitása előtt több erőfeszítést tett kormánya átalakítására, valamint a kapcsolatok szorosabbra fűzésére a Deák-párttal. A kormánypárti sajtó is nagy várakozással tekintett a régóta szükségesnek tartott változások elé: „ő tulajdonképpen most kezdi magyar miniszterelnökségét, hisz eddig alig tehetett mást, mint hogy egy nem általa alkotott traditióval küzdött meg" — írta a Pesti Napló.7 0 A Reform pedig friss erők, nagy formátumú szakember politikusok kormányba kerülésében bízott, mert „a jelen minisztérium olyan, mint a volt országgyűlés, s magában hordja annak hibás pártállását, zagyva árnyalatait, folyosóintrikáit és neki keseredett hangulatát. Kell rendszerváltoztatás. Új törvényhozási és kormányzási politika, új nézőpontok és új szokások."71 Augusztus-szeptember -folyamán azonban Lónyay számára ismét világossá vált, hogy az általa javasolt személycserékhez nem képes politikai támogatást szerezni, sőt hírek röppentek fel az ő elmozdításáról. Annak ellenére sem történt jelentősebb változás a kormányon belül, hogy Szlávy, Kerkapoly és Pauler egyaránt fontolgatta a lemondást.7 2 A mozdulatlanság okára pontos magyarázatot nem találtunk a forrásokban. Feltehetően újra működött a régi reflex: a jelentős kormányátalakítás a belső működési zavarok elismerése lenne és bizonytalan belpolitikai helyzetet idézhetne elő. Ráadásul egy fölényesen megnyert választás némi bizakodással tölthette el a kormányzati elitet: most nagyobb az esély a reformok megvalósítására, ehhez azonban a személycserék helyett összefogásra van szükség. Az uralkodó és a szűk pártvezetés (például Deák, Csengery és kormányzati kérdésekben Andrássy) csupán ahhoz járult hozzá, hogy a képviselőházi fegyelem erősítése érdekében Bittó legyen a házelnök (Lónyay kezdetben Szlávyt akarta erre a posztra tolni), az ő tárcáját pedig Pauler vegye át. Új tagként Trefort Á-goston léphetett (Andrássy köréhez tartozott) a kormányba, aki Pauler helyét foglalta el a kultuszminisztériumban. Nem támogatták azonban Lónyaynak azt a törekvését, amely arra irányult, hogy a kormány és a párt kapcsolatának az erősítése érdekében a Deák-párt belső köréhez tartozó politikusok is vállaljanak szerepet a kormányban. Pedig Lónyay Csengery Antal belépéséért hajlandó lett volna egy külön közoktatási tárcát is kihasítani: „írj csak pár sort s én megteszem a lépéseket még most a közoktatás elválasztására nézve, ha kivált remélhetném, hogy Téged megnyerhetnélek. Érzem, hogy ha oly kitűnő tehetségek, mint Te nem léptek be a kormányba és nem támogattok, nem felelhetek meg feladatomnak."73 69 Ghyczy Kálmán visszaemlékezései (gépirat), 1872. jan. 17. MTAK Kt. Ms 4856/79. 261-262. [a továbbiakban: Ghyczy-visszaemlékezés] (Ghyczy Tisza Kálmán véleményét idézi.) Kállay Béni pedig a horvát-ügy kezelése kapcsán figyelt meg hasonló versengést a két politikus között. Lásd: Kállay-napló, 1872. márc. 1., jún. 3. és 4., jún. 8. Máriássy Béla, Lónyay híve is erről ír: Máriássy Béla, A magyar törvényhozás és Magyarország történelme. XII. köt, Győr, 1891. 193-195. 70 Pesti Napló, 1872. aug. 28. 197. sz. reggeli kiadás. 71 Reform, 1872. aug. 17. 224. sz. 72 Pauler-napló, 1872. aug. 26. 73 Lónyay Menyhért Csengery Antalhoz, 1872. aug. 20. OSZK Kt. Levelestár. Pauler érthető módon ellenezte ezt az elképzelést: Pauler-napló, 1872. szept. 1.
